Töröközés, törökűzés

Lakodalomra készültek Szentmiklóson. Csakhogy mióta a törököt itt ette a nyavalya, az efféle alkalmakat csak titokban lehetett megtartani, mert a pogányok rögtön rátelepedtek az ünneplő násznépre. Mivel a fajtájuk nem szokott a boriváshoz, azonmód berúgtak a jó homoki fehértől, aztán nem bírtak magukkal. Dorbézoltak, kihajtották a vendégeket, még erőszakoskodtak is velük. 
A népek addig rágták a bíró fülét, amíg el nem ment panaszra a basához. A hír aztán eljutott a szultán fülébe, és a fényességes padisah megtiltotta, hogy alattvalói eljárjanak a lakodalmas házakhoz. Ha valamelyik mégis odadugta a képét, és kitudódott, a basa megbotoztatta. Csak a hivatalos meghívottak vehettek részt lakodalomban. 
Törték a fejüket a törökök, hogy tudnának kifogni a rendeleten. Főként az egyik bég, akinek vágott az esze, mint a frissen élezett görbeszablya, s a ravaszságért sem kellett a szomszédba mennie. Szentmiklóson akkor épp Juli és a Jónás készült örök hűséget fogadni egymásnak. Összejött a rokonság, disznót vágtak, kopasztották a baromfi t sorra. A férfiak megcsapolták a hordókat, az aszszonyok nyújtották a rétest, gyúrták a kalácsot. Ínycsiklandó illatok lengték körül a lakodalmas házat. 
A törökök orra hamarosan megérezte, s megkordult a gyomruk. A soványka katonakoszt bizony fél fogukra sem volt elég. A bég összehívta az embereit: 
– Készüljetek, lakodalomba megyünk! 
– De efendi… – makogták a katonák –, a fényességes padisah szigorúan megtiltotta. Tán hiányzik a basa botja? 
– Ostobák! – ripakodott rájuk a bég, majd közelebb intette őket, és a fülükbe sugdosott.
 
Ahogy hallgatták, egyre jobban felderült az ábrázatuk. 
Eljött a lakodalom napja. Hiába volt szegény mindkét család, az örömszülők kitettek magukért. Nem mindennap esküszik a gyerek! Az udvaron húzták fel a lakodalmas sátrat, s ott terítettek meg a vendégeknek. Eljött a fél falu! Előkerült a síp, a duda, a dob, s már ropták is a táncot. Az utcán török őrjárat vigyázta a menyegzőt, igaz, éjfél felé már el-elszundítottak… 
Tetőfokára hágott a mulatság, s a mulatozóknak nem tűnt fel, hogy egy rongyos ruhába öltözött vendég bukkant fel. Sipkáját mélyen a szemébe húzta, gallérját jól összefogta, arcát ronggyal takarta. Odasétált az egyik asztalhoz, felkapta a boros flaskát és jól meghúzta. Hamarosan még egy hasonló alak érkezett, s ő is ugyanúgy cselekedett. Nemsokára jó néhányan vegyültek a lakodalmas nép közé. A csalafinta bég ugyanis azt találta ki, hogy maszkába bújnak, így majd nem ismerik fel őket. 
A vőlegény figyelt fel először a fura alakokra. 
– Te, komám – szólt oda a násznagynak –, ezek meg miféle vendégek? 
A komája azonban már támolygott a sok bortól, épphogy csak el nem dőlt, de látni már biztosan duplán látott…
Jónás viszont egyre leste, ahogy a hívatlan vendégek tömték a bendőjüket, s nyakalták a homoki fehéret. Fittyet hánytak rá, hogy a vallásuk miatt nem ehetnek disznóhúst, nem ihatnak bort. 
Jónás egyszer csak észrevette, hogy egyikük hosszú, rongyos ruhája alól kivillant a hegyes orrú török csizma… 
– Ó, szóval ti vagytok! – mosolygott magában vészjóslóan. Feltűnés nélkül összeszedte a még józan férfinépet. 
– A gazok! – hördültek fel a legények. – Most mitévők legyünk?
Összedugták a fejüket, majd szétszéledtek. Mikor visszatértek, rajtuk is maszka volt, épp olyan, mint a török komákon. Viszont mezítláb voltak, hogy meg tudják egymást különböztetni. 
A borgőzös törököknek nem szúrt szemet, hogy hirtelen többen lettek. De azt már bizony észrevették, mikor a szentmiklósi legények a gönceik alól előkapták a botokat. 
                                                                                                                                                 
– Űzzük a törököt! – rikoltották, s nekiestek a lerészegedett pogányoknak. 
Egykettőre kibotozták őket az utcára. A hangoskodásra az őrjárat is felriadt. 
Így történt, hogy a bég és emberei dupla botot kaptak, mivel a basa sem akart adós maradni. Kunszentmiklóson a lakodalmakban azóta is divat a töröközés, emlékezve a törökűzésre.

 

Hallgassa meg online