Kultúra és hagyomány

Bács-Kiskun számos jól elkülöníthető tájegységet foglal magába, melyek kulturális hagyományai is sokszínűek, eltérőek. A legdélebbi települések az Észak-Bácska térséghez tartoznak, ahol nagyon erősek a délszláv, elsősorban horvát (bunyevác, sokác) és a szerb (rác) hagyományok. A térség kulturális központja Baja, de kiemelt értéket képviselnek az olyan, ma is élő, a térségre jellemző népszokásokat őrző települések, mint Szeremle, Bácsalmás, Felsőszentiván, Hercegszántó, vagy Gara. A legjelentősebb délszláv szokás, a bunyevác-, vagy rác préló megünneplése szinte minden településre jellemző a megye déli részén, az év első hónapjaiban.

A Kalocsai Sárköz központja a barokk Kalocsa, amely érseki székhely is egyben. A Kalocsára és környékére jellemző az a gazdag motívumkészletű, sajátos színezetű és stilizálású népművészet, amely ma leginkább a kalocsai hímzésben és pingálásban mutatkozik meg. 

A Kalocsai Sárköz számos települése sváb gyökerekkel rendelkezik (Nemesnádudvar, Császártöltés, Hajós, Harta), ahol a mai napig aktívan ápolják azt az örökséget, melyet a német óhazából hoztak magukkal a 18. században. 

A vármegye szlovákok lakta települései közül Kiskőrösön és Miskén ma is őrzik kulturális szokásaikat, mintagazdag népviseletüket és táncaikat.

Bács-Kiskun legnagyobb néprajzi tájegysége a Kiskunság, melynek kulturális és gazdasági központja a megyeszékhely Kecskemét, de kiemelkedő szereppel bír a vármegye másik két nagyobb népességű városa, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas is. A Kiskunság néprajzi motívumkincse és népviseletének díszítettsége kevésbé gazdag, táncai azonban nagyon erőteljesek, mivel a pásztorkodó életmódból eredeztethetők.

Kecskemétet Katona József és Kodály Zoltán városaként is aposztrofálják, Petőfi Sándor örökségét ápolja a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, míg Móra Ferenc írói munkásságának szülővárosában, Kiskunfélegyházán állítottak emléket.