Gazdaság

Bács-Kiskun dinamikusan fejlődő vármegye 

Gazdaság

Bács-Kiskun dinamikusan fejlődő vármegye 

Bács-Kiskunban több mint 100 ezer vállalkozást tartanak nyilván, ezeknek bő háromnegyede egyéni vállalkozó – arányuk az országos átlagnál 10 százalékkal magasabb. A legalább 10 fővel működő társas vállalkozások két százalékot képviselnek, és összesen közel 300 olyan cég működik a vármegyében, amely legalább 50 főt foglalkoztat. 

A nemzetgazdasági ágak szerint az összes vállalkozás csaknem felét a mezőgazdaságban tevékenykedik, szintén kiemelkedő továbbá a kereskedelemmel és az ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalkozások aránya. Bács-Kiskun gazdaságában meghatározó ugyanakkor a járműipar is: a Mercedes-Benz Manufactoring Hungary Kft. nemzetgazdasági szinten is meghatározó teljesítményével folyamatosan vezeti a Bács-Kiskunban működő cégek toplistáját.   

A vármegye gazdasági fejlődését jelzi, hogy az elmúlt években a munkanélküliség a 8 százalékos szintről tartósan 5 százalék alá csökkent. 

Bács-Kiskunban 2014-től kezdődően példaértékű együttműködés mentén valósult meg a Területi- és Területfejlesztési Operatív Program (TOP) csaknem 800 támogatott projektje, összesen 113 milliárd forint értékben. A 2021–2027 közötti uniós költségvetési ciklusban pedig újabb százmilliárd forint érkezik a vármegyébe terület- és településfejlesztési célokra.

Célunk továbbra is a tudás bővítése, új technológiák alkalmazása és a társadalmi tőke gyarapítása.

 

 

 

Hírek

chevron left
Az imrehegyi iskola bejárata a projekttáblával

Imrehegy

2026. 08. 07.

Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában - projektindítás

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.3-21 KÖZNEVELÉSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK2-2024-00003). A projekt keretében 90,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az imrehegyi iskola épületének korszerűsítése valósul meg.

2026. 08. 07.

[ Imrehegy ]

down arrow

2026. 08. 07.

Augusztus 28-ig véleményezhető Bács-Kiskun turisztikai stratégiája

Elkészült Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló turizmusfejlesztési stratégiája és operatív terve. A dokumentumot augusztus 28-ig véleményezhetik az önkormányzatok, a turisztikai szolgáltatók, a szakmai és civil szervezetek, a gazdasági szereplők, valamint a téma iránt érdeklődők.

2026. 08. 07.

down arrow
A képen egy piros asztalterítővel borított asztalon, díszes kosarakban paprika látható, és tányérok.

Bátmonostor

2026. 07. 29.

15. alkalommal rendezték meg Bátmonostoron a lecsófesztivált

XV. Lecsófesztivál, Bátmonostor

2026. 07. 29.

[ Bátmonostor ]

down arrow

2026. 07. 28.

Van véleménye a közösségi energiafejlesztésről? Mondja el most!

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata társadalmi egyeztetésre bocsátotta a vármegye 2026 és 2040 közötti időszakra szóló közösségi energiafejlesztési tervét. Az érintettek 2026. augusztus 23-ig küldhetik meg észrevételeiket és javaslataikat.

2026. 07. 28.

down arrow
A képen különböző játékok láthatók egy kék asztalterítővel borított asztalon.

Csólyospálos

2026. 07. 28.

Guruló Iránytű Csólyospáloson

Csólyospáloson járt a Guruló Iránytű.

2026. 07. 28.

[ Csólyospálos ]

down arrow

2026. 07. 21.

Helyi termékekkel érkezik a fi200 közösség Bácsalmásra

Július 31-én és augusztus 1-jén tizennegyedik alkalommal rendezik meg Bácsalmáson a Népek–Ízek Forgataga Fesztivált. A hagyományőrző rendezvényen idén tizenhat fi200 klubtag mutatkozik be helyi élelmiszerekkel, borokkal és kézműves termékekkel.

2026. 07. 21.

down arrow
A képen 3 ember ül egy asztalnál és hallgatják az előadást. A szélén két férfi, közöttük egy hölgy ül.

Császártöltés

2026. 07. 20.

Császártöltésen került megrendezésre a sváb-sarki fi200 klub

A Napforduló Étterem adott otthont a fi200 klub legutóbbi üzleti reggelijének Császártöltésen.

2026. 07. 20.

[ Császártöltés ]

down arrow
A képen egy beton kád falára faragott bagoly forma látható, az ajtóban mellette egy hölgy áll.

Nemesnádudvar

2026. 07. 17.

Borvacsora a Bor Bagoly Présházban

Borvacsorát tartottak a sükösdi pedagógusoknak a Bor Bagolyban.

2026. 07. 17.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right
Design by WEBORIGO