Tollfosztáskor

A fehérnép tollat fosztott. Volt közöttük fiatal lány, menyecske, asszony és vénasszony egyaránt. Ügyesek voltak, járt a kezük, mint a motolla. A fiatal ludakat évente legalább háromszor jól megtépték, ilyenkor pedig a száráról letépdesték a puha tollat. Ezt aztán óvatosan – hogy fel ne röppenjen a levegőbe – összegyűjtötték, és beletöltötték egy párnahuzatba vagy egy dunyhába. 

Juli néni, a legvénebb asszony keze ugyan már nem járt olyan gyorsan, de mesélni annál inkább tudott. Így szórakoztatta a többieket.
„A tatároktól mindenki rettegett. Szörnyű kegyetlenségeket követtek el a magyarok népén, nem csoda hát, hogy az emberek fejében mesebeli szörnyekké váltak. A mesemondók, ha borzongatni akarták a jónépet, efféle rémtörténeteket meséltek: 
A kutyafejű tatárok a szép lányokra vadásztak. Az a hír is járta róluk, hogy kedvelik az emberhúst, s ki tudja, mi történt szegény zsenge fehérnéppel az erdőkben felvert sátrakban, ahová elhurcolták őket… Egy bátyai lányt is megfogtak. Hiába visítozott szegény pára, már vitték is. Dióval és mogyoróval etették, hogy még édesebb legyen a vére. Egy öregasszony gondjaira bízták, hogy hizlalja fel. 
A tatárok egyik nap elhatározták, hogy este a lány lesz a csemege! Csakhogy az öregasszonynak megesett rajta a szíve, meg akarta menekíteni. Adott neki egy pár topánkát, s azt mondta, hogy fordítva húzza fel a lábára: a sarkát előre, az orrát meg hátra, hogy ne tudják követni a nyomát. Adott neki még egy kendőt is, hogy ha vízhez ér, dobja bele, akkor a víz kettéválik, és ő átkelhet rajta. Aztán szaladjon, ahogy csak bír, és ne nézzen hátra. 
A tatárokat a topánkanyom azonban nem csapta be, mert olyan szimatuk volt, mint a kutyáknak, és ott csaholtak a lány nyomában, aki kénytelen volt egy magas fára mászni, és a kendőt nem tudta már a vízbe dobni.
A tatárok a vízben észrevették a tükörképét, és mohón rávetették magukat. A lányt akarták felfalni, de csak vizet nyeltek. Nem bírták abbahagyni, mert az öregasszony megdelejezte őket. Annyi vizet ittak, hogy megpukkadtak, és ott pusztultak mindannyian. A lány megmenekült. A kendőt a vízbe dobta, az út megnyílt előtte. Hazatérhetett szüleihez a túlsó partra.” 

– Látjátok, lányok, asszonyok, ez a mese jól végződött – szólt Juli néne. – Tudok ám csodálatos megmenekülésről még másik történetet is! 

„Egy katona a királytól szabadságot kért. Ahogy ment, mendegélt az úton, találkozott egy öregasszonnyal, és köszöntötte. Az meg így felelt neki: 
– Szerencséd, fiam, hogy öreganyádnak szólítottál! Éppen jókor jöttél, tehetnél nekem egy szolgálatot, s meglásd, te sem jársz rosszul! Itt van egy odvas fűzfa. Az odúból alagút vezet. Abból három ajtó nyílik, nyiss be mindegyiken. Mindhárom szobában van egy-egy láda, s mindegyiken ül egy kutya. Az egyik kovácscsészeszemű, a másik toronyszemű, a harmadik világító szemű. De a ládákat ki ne nyisd! Az utolsó szobában találsz egy pisztolyt, azt hozd fel nekem. 
Lement a katona az alagútba, s mindent úgy talált, ahogy az öregasszony mondta. A harmadik szobában felvette a pisztolyt, de nagyon furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy a ládát miért nem nyithatja ki. Óvatosan megemelte a fedelét, és belenyúlt, a kutya engedte. Temérdek arannyal és ezüsttel volt teli a láda, a zsebeit jól megtömte vele. 
Amikor felért, a vénasszony kérte a pisztolyt, de nem adta neki oda. Erre így szólt a banya: 
– Légy átkozott! Ne nősülj meg soha, és csúful végezd, bitófa alatt! Alig mondta ki, hatalmas füstgomolyag csapott föl a földből, és elnyelte az öregasszonyt, mintha ott sem lett volna.
 A katona folytatta útját, és elért egy városba. Megtudta, hogy a király városához érkezett, és a királynak van egy gyönyörű szép lánya. Nagyon kíváncsi lett, szerette volna látni, de az őrök nem engedték be kapun. 
Amíg azon spekulált, hogyan tudna csak egy pillantást vetni a királylányra, elővette a pisztolyt. Véletlenül odaütötte az asztal széléhez, s abban a pillanatban ott termett a három kutya. Erre szörnyen megijedt, de a kutyák biztatták, hogy kérjen bármit, ők teljesítik. 
– Menjetek, és hozzátok ide a királylányt! – parancsolta. 
A kutyák hamarosan a királylánnyal tértek vissza. A katona jól szemügyre vette a lányt, majd a kutyák visszavitték. 
A király észrevette, hogy lánya egy időre eltűnt, ezért strázsát állított a szobája elé. Másnap megint jöttek a kutyák és vitték magukkal a lányt a katona szállására, de a strázsa utánuk ment, és megjelölte a házat. 
Az egyik kutya ezt észrevette, és az összes házat megjelölte. A király mégis rátalált a katonára, vakmerőségéért börtönbe záratta. Ítélete: halál!
 Ahogy a katona a pincében várakozott, hogy nyakára kössék a kötelet, a kis ablakon egyszer csak befelé kandikált valaki. Egy suszter volt, aki az elvesztett papucsát kereste. Kiszólt neki a katona, szépen kérte, hozza el neki pisztolyát. A suszter teljesítette a kívánságát. 
Mikor a strázsák az akasztófa alá hurcolták a rabot, elővette pisztolyát, s ráütött vele az asztal szélére, ahol a király ült. Rögtön ott termett a három kutya. 
– Szaggassátok darabokra! – parancsolta a kutyáknak, mire a király félelemtől reszketve így könyörgött: 
– Kegyelmezz, jó katona! Ha meghagyod az életemet, neked adom a lányomat és a fele királyságomat. 
A katona megkegyelmezett a királynak. A kutyákhoz fordult:
– Hozzátok ide a banyát! A kutyák teljesítették a parancsot. A katona lecsapta kardjával a gonosz boszorkány fejét. 
Ezután hatalmas lakodalmat csaptak, s talán még ma is élnek, ha meg nem haltak.” 

– Juli néni – szólt az egyik menyecske –, beszéljen nekünk a babonákról. Ha maga már nem lesz, ezek a régi dolgok feledésbe merülnek.
– A babonákat mindet ismerem – mondta a néne, és ezer ránctól szabdalt arca felderült. 
– Nagyanyám, az Isten nyugosztalja, mindet megtanította, amikor még kisleány voltam. Megvárta, amíg a fosztott tollat elvitték előle, s belekezdett: 
Ha lidérctojást tojna a tyúkotok, vesd azt visszakézből a háztetőn keresztül, és ahová a túloldalt leesett, ott ássátok el. Ezután rendes tojást fog tojni a tyúk. 
A tyúk, ha kukorékol, kárt és veszedelmet jelent. Csapd le a fejét baltával a ház küszöbén. 
A hasfájós lónak vagy tehénnek az orvoslása ez: egész karácsony éjjelén hagyj egy sapkát vagy kalapot az asztalon heverni. Visszakézből veregesd meg azzal az állat hasát, és meggyógyul. 
Árpát ne vess üszkös napon, hogy az üszkösödést elkerüld. Vetésre jó napok a mérleg, iker, kos, bika napok. Rák, oroszlán, ollós, szűz, nyilas, bak, kanna, halak nem jó napok. 
Tyúkot holdfogytakor ne ültess, mert a csirkék elhullnak. 
Ha valahol pusztul az aprójószág vagy a disznó, a hullott állatokból néhányat ki kell vetni az út mellé, mindjárt megáll a döglés. 
Pulykát, tyúkot növő holdkor ültess, nehogy elhulljon a kikelő baromfi. 
Ha pénteki napon fiadzik meg először a disznó, a malacai el fognak dögleni. 

– Ez igaz…! – kiáltott az egyik menyecske. – A múlt pénteken fiadzott meg a göbénk, s hétfőre az összes malac megdöglött. Juli néni bólogatva folytatta: 

Addig nem szabad kölcsönadni a tojást, míg a gazdaasszony maga nem ültetett, mert különben abban az évben nem sikerül a költés. 
Ha a kiscsirkék sipákolnak, kócosak, szemverés érte őket. Ez ellen három reggel egymás után nedves seprővel veregesd meg őket. Míg ezt teszed, megszólalnod nem szabad! 
Az újholdkor vetett gabonát megeszi a féreg. 
Jó termés lesz a kukoricából, ha a magnak hagyott csöveket hamvazószerdán morzsoljuk, és holdfogytával vetjük. Az ilyen kukoricát az ürge és a varjú se bántja. 
Az újholdkor ölt sertés szalonnája, húsa elromlik, megférgesedik. 
Tyúkköltéskor férfikalapba kell rakni a tojásokat, hogy sok kakas keljen ki belőlük. A kalapból egyszerre kell a fészekbe önteni mind a tojásokat, így egyszerre kelnek ki a csirkék.
Nem ronthatják meg a tehenedet, ha a tejet a lajtorja tüsökén keresztül szűröd. 
Karácsony éjszakáján tégy szénát az ünnepi asztal alá. Amelyik jószág eszik ebből a szentelt szénából, az egész évben egészséges lesz. 
A holdfogytával kelt csirke mind elhullik. 
Újholdkor kezdjen a gazda a szántáshoz, vetéshez, jobb szerencséje lesz a terméshez. Ha a kakas bekukorékol a konyhába, vendég jön. 

– Úgy ám! – szólt közbe az egyik lány. – Tegnap a kakasunk, az a nagy kendermagos, bekukorékolt az ablakon, estére megjött a bátyám, aki Kecskeméten lakik, s már vagy egy hónapja felénk se nézett… Ketten-hárman is igazat adtak a lánynak, s elmesélték, náluk hogy történt a vendéglátogatás, Juli néni alig bírta folytatni: 

Luca-napkor a tyúkokat piszkafával piszkáljátok meg, és mondjátok: tojós kotlós legyen! Akkor a jövő évben mind jó tojó lesz. 
Luca-napkor nem szabad varrni, mert akkor nem tojnak a tyúkok. Kenyeret tejbe vagy tejes kávéba nem szabad aprítani, mert akkor véres tejet ad a tehén, vagy kirepedezik a tőgye. Luca-napkor árpát kell adni a tyúkoknak, hogy jobban tojjanak. 
Az olyan tehenet, amelyiknek nincsen fia, és gyanús, hogy nem adja le a tejet, etessétek meg a farka végéből és köldökéről szedett szőrrel. Azután biztosan jó tejelő lesz. 
Naplemente után nem szabad tejet adni, mert elapad a tehén. 
Ha édes dinnyét akarsz termelni, korán reggel éhgyomorra vesd el a magját. 
Ha a tyúkólban járván megtelik a ruhátok tetűvel, járjátok körül a kutat kilencszer, mind kitisztul a ruhátokból a féreg. 
Az új macskát tükörbe kell nézetni, úgy megszokik a háznál. 
Ha hamus pirítóst adtok a kutyának, nem vész az meg még akkor se, ha veszett kutya harapja meg. Farkaskörmös kutyán nem fog a veszettség. 
A rontást meg kell keresni, és a küszöb alá ásni, akkor megszűnik a hatása. 
Luca napjától kezdve karácsonyig annyi nádat huzigáljatok apránként a tetőből, hogy azzal egy óra hosszat lehessen csendesen tüzelni. 
Karácsony éjszakáján, hogy semmi föl ne gyúlhasson, az istálló közepén ebből a nádból tüzet rakjatok, és azt egy óra hosszat tápláljátok. Mialatt a tűz ég, minden környékbeli boszorkány odajön, és fölajánlja a szolgálatát. 

– Na, ide is jöhetne egy ügyes kezű, aztán segíthetne a tollfosztásban, nem igaz, asszonyok? – kurjantott az egyik menyecske. 
– De bizony – válaszolt rá egy másik –, alig érzem a kezem. Szerintem mára elég volt. 
Erre aztán a többiek is abbahagyták a munkát, és lassan szedelőzködni kezdtek. 
– Holnap is eljön, Juli néni? – kérdezték az idős asszonyt. 
– El bizony – válaszolta a néne. – Holnap a bájitalokról mesélek, jó lesz? 
– De jó ám – kacsintott össze a fehérnép, s azzal ki-ki hazaindult.

A fejezetben több eredeti forrásból származó szöveget használtak fel nagyobbrészt szó szerint. 
Forrás: Miklós Julianna – Fekete Józsefné: Menekülés a vérszopó kutyafejű tatárok fogságából; Dusnoki Sándor: A szabadságos katona; Jós Ferenc: Kecskeméti babonák

Hallgassa meg online