Állásajánlataink - Térségi főmérnök

Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet térségi főmérnök munkakör/feladatkör betöltésére.

Állásajánlataink - Térségi főmérnök

Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet térségi főmérnök munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):  A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 57.§ (3)-(4) bekezdésében foglaltak szerint, a Hivatal feladatkörébe tartozó, a vármegyei települési önkormányzatokat érintő közlekedési -és közműfejlesztések megvalósítása, koordinálása. Felügyeli a vármegye területén a sajátos építmények -ide nem értve a honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági célú és rendeltetésű építményeket -önkormányzati fenntartását. Segíti a települési önkormányzatokat településüzemeltetési feladatok ellátásában, ellátja mindazon térségi főmérnöki feladatokat, amelyeket jogszabály térségi főmérnök határkörébe/feladatkörébe utal. Együttműködik az állami főépítésszel a terület-és településrendezéssel, az épített környezet alakításával, valamint az építészeti értékvédelemmel kapcsolatos feladatai ellátásában. Részt vesz a beruházások műszaki követelményeinek meghatározásában, szakmai javaslatokkal segíti a beruházások tervezését, kivitelezését és működtetését, közreműködik a műszaki átadásában. Összegyűjti és továbbítja a Jegyzői Irodához az információs önrendelkezési jogokról és az információszabadságról szóló törvény szerint előírt kötelezően közzéteendő -feladatkörébe tartozó adatokat. Rendszeres kapcsolatot tart a Hivatal irodáival és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft-vel.



Betöltendő állás szakmacsoportja:  műszaki
FEOR besorolás:  2910 Egyéb magasan képzett ügyintéző
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád):  Stratégia/tervezésű
Betöltendő állás jogviszonya:  Közszolgálati jogviszony (Kttv.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye:  Kecskemét
A munkavégzés pontos helye: Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.


Álláshirdető szervezet bemutatása:  Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzati Hivatal


A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):  Pályázat benyújtásának határideje: 2025.03.14. 16:00 óra. Jelen pályázati kiírás keretében az érvényes pályázatot benyújtók közül 1 fő kerül kiválasztásra. A pályázati határidő lejártát követően személyes meghallgatásokra kerülhet sor. A munkáltatói jogkör gyakorlója 6 hónap próbaidőt köt ki. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy az eljárást indokolás nélkül eredménytelennek nyilvánítja.
Egyéb információt dr. Bajmócyné dr.Balázs Tímea vármegyei jegyző nyújt a 06-30/829-8739 telefonszámon.

 



Feltételek, előnyök


Pályázati feltételek


Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
 - Büntetlen előélet
-  Cselekvőképesség
- Magyar állampolgárság
- Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása
-  Erkölcsi bizonyítvány



Elvárt végzettség/képesítés:
 - 7. Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség, Általános műszaki (mérnöki) képzés, tovább nem bontható, okleveles építőmérnök, okleveles építészmérnök, oklveles településmérnök, vagy azzal egyenértékű
Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év):  5


Egyéb pályázati feltétel meghatározása:  190/2009.(IX.15) kormányrendelet 11/C. § (4) bek. c) pont szerinti legalább ötéves közlekedési, közműfejlesztési, területrendezési vagy településtervezési tervezési tevékenységben, vagy ezek igazgatásában, oktatásában eltöltött szakmai gyakorlati idő



Pályázat elbírálása során előnyt jelent


A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?:  Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?:  Nem


Egyéb pályázati előnyök:
-  Közigazgatási tapasztalat
-  Közigazgatási szakvizsga


A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
-  Önállóság (alap)
-  Probléma-megoldó készség (alap)
-  Irodai informatikai rendszerek, alkalmazások használata (ügyintézői)
-  Szakmaiság, szakértelem, szakmai felkészültség, szaktudás (ügyintézői)
-  Munkatempó és feladatvállalás (egyéb)



A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
-  végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
-  fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
-  vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése
-  Adatkezelési nyilatkozat

 

Pályázatot benyújtani az alábbi hirdetésen keresztül, a lap alján lévő "Jelentkezés" gombra kattintva lehetséges: https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/94309

A pályázat benyújtásának határideje:  2025.03.14. 16:00
A pályázat elbírálásának határideje:  2025.04.14. 00:00
Állás tervezett betöltésének időpontja:  2025.04.15.


A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.

Kapcsolat

profile dr. Bajmócyné dr. Balázs Tímea

call+36 30 829-8739

Kecskemét Deák Ferenc tér 3.

https://www.bacskiskun.hu

Hírek

chevron left

Vaskút

2026. 08. 14.

Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton - projektzárás

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00034). A projekt keretében 229,60 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületei újultak meg.

2026. 08. 14.

[ Vaskút ]

down arrow

Újsolt

2026. 08. 12.

Faluház épületének energetikai korszerűsítése - projektzárás

Újsolt Község Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Faluház épületének energetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00015). A projekt keretében 37,07 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a faluház épületének energetikai korszerűsítse valósult meg.

2026. 08. 12.

[ Újsolt ]

down arrow

2026. 08. 10.

Segítség a munkába való visszatéréshez

Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás a „láthatatlan” inaktív munkavállalók bevonása. Ezt célozza Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának foglalkoztatást elősegítő programja, amely 2025 augusztusában indult a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 projekt keretében.   

2026. 08. 10.

down arrow
A képen régi játkbabák ülnek egy polcon.

Csólyospálos

2026. 08. 10.

Retromúzeum Csólyospáloson

A "kütyük nélküli világ"

2026. 08. 10.

[ Csólyospálos ]

down arrow
A képen a fi200 infopont standjánál hölgyek állnak.

Bácsalmás

2026. 08. 08.

A fi200 klub tagjai a bácsalmási Népek-Ízek Forgataga Fesztiválon

Fi200 vásár Bácsalmáson

2026. 08. 08.

[ Bácsalmás ]

down arrow
Az imrehegyi iskola bejárata a projekttáblával

Imrehegy

2026. 08. 07.

Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában - projektindítás

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.3-21 KÖZNEVELÉSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK2-2024-00003). A projekt keretében 90,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az imrehegyi iskola épületének korszerűsítése valósul meg.

2026. 08. 07.

[ Imrehegy ]

down arrow

2026. 08. 07.

Augusztus 28-ig véleményezhető Bács-Kiskun turisztikai stratégiája

Elkészült Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló turizmusfejlesztési stratégiája és operatív terve. A dokumentumot augusztus 28-ig véleményezhetik az önkormányzatok, a turisztikai szolgáltatók, a szakmai és civil szervezetek, a gazdasági szereplők, valamint a téma iránt érdeklődők.

2026. 08. 07.

down arrow
A képen egy vadászgép előtt áll egy csapat felnőtt és gyermek.

Kecskemét

2026. 08. 04.

Izgalmas programokon vehettek részt a vármegye önkormányzatának napközisei

Nyári napközi a vármegyei önkormányzatnál.

2026. 08. 04.

[ Kecskemét ]

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO