TIZENEGYMILLIÁRD FORINTOS FEJLESZTÉS INDUL BÁCS-KISKUNBAN

Aláírták a támogatási szerződéseket

 

Bács-Kiskun megye 41 települése nyert több mint 11 milliárd forintot az új pályázati ciklusban.  A támogatási dokumentációk aláírására ma délután került sor a Megyeházán.

Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke mellett, Kicsiny László, a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség vezetője, Fehérné dr. Holozsai Nóra, a Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának megyei igazgatója, Dr. Ördögh Attila, a Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának irodavezetője, valamint a nyertes települések képviselői vettek részt.  A TOP Plusz elnevezésű pályázati programot a továbbiakban is a Megyei Önkormányzat koordinálja az előző időszak sikeres együttműködésének, eredményességének mintájára. Rideg László elnök az együttműködés jelentőségét hangsúlyozva kívánt sikeres fejlesztéseket a települések vezetőinek.

A fejlesztési összegek a tízmillió forinttól a milliárdos nagyságrendig változnak, a megvalósításra váró programoknak és a települések igényeinek megfelelően. Főként intézmények, hivatali épületek energetikai korszerűsítése kezdődhet meg hamarosan 27 településen.  Újsolton a faluházra fordíthatnak közel negyvenmillió forintot, Kiskunhalason a régi városháza épülete és óvoda korszerűsödhet több mint háromszázmillió forintból, de Szabadszállásra is jutott 270 millió forint erre a célra, mint ahogyan Szakmár is 70 millió forintból korszerűsítheti a községházát.  

A felnövő nemzedék környezetének élhetőbbé tétele a jelenkor fontos feladata. A programnak köszönhetően város- és település részek, közterek épülnek- szépülnek, játszóterek újulnak meg. Környezettudatosságot formáló közterület és közösségi tér készül Lajosmizsén közel 850 millió forintból. Kiskunmajsán a vasútállomás leromlott környezetét rehabilitálhatják 100 millió forintból. Kiskunhalason a Kuruc vitézek tere és Karacs Teréz utca közötti városrész megújítása valósul meg közel egymilliárd forintos fejlesztéssel. Felsőszentivánon tovább növelik a zöldfelületek méretét, a közösségi területek nagyságát, ahol közparkot alakítanak ki, több mint 160 millió forintból. Folytatódhat Kiskunfélegyháza belvárosának fejlesztése, amelyre több mint 900 millió forintot nyertek.

Több helyen épülnek újjá közösségi terek, művelődési házak, könyvtárak és egyes településeken civil központot hoznak létre. Tabdin felépülhet a Civil Közösségek Háza, melyre 125 millió forintot nyert az önkormányzat. Kaskantyún a művelődési házat újítják fel 131 millió forintból.  Fülöpjakabon a „Szombat esti ház” szolgálja majd a közösség kulturális igényeit, több mint 150 millió forintból.

Tovább bővül megyénk kerékpárút-hálózata, amely kiemelten fontos a biztonságos munkába járás, valamint az aktív turizmus szempontjából.  Kelebián belterületeket összekötő kerékpárút építése teszi biztonságosabbá a közlekedést, amelyre a település több, mint 140 millió forintot fordíthat.

Több településen korszerűsödhet, oldódhat meg klímaváltozással összefüggésben az egyre nagyobb gondot jelentő, hirtelen lezúduló esővíz elvezetése, melyre Hartán több mint 50 millió forintot fordíthat a Duna menti kis település.

Valamennyi program célja a korszerű energiahatékonyság és a fenntarthatóság, valamint a lakosság komfortérzetének, életkörülményének, a helyben való boldogulásának biztosítása, a településhez való kötődés erősítése.

 

 

A pályázati összegek csoportosítása:
 

  • Energetikai fejlesztésre 27 település nyert összesen közel 3,2  milliárd forintot
    TELEPÜLÉSEK:
  • Ágasegyháza: 66,2 millió Ft
  • Bácsalmás: 139 millió Ft
  • Bácsszőlős: 47 millió Ft
  • Baja: 232 millió Ft
  • Bátmonostor: 73 millió Ft
  • Borota: 187 millió Ft
  • Csávoly: 221 millió Ft
  • Csengőd: 164 millió Ft
  • Dávod: 117 millió Ft
  • Drágszél: 49 millió Ft
  • Dunafalva: 101 millió Ft
  • Dunavecse: 151 millió Ft
  • Felsőszentiván: 86 millió Ft
  • Helvécia: 100 millió Ft
  • Jászszentlászló: 87 millió Ft
  • Kelebia: 194 millió Ft
  • Kiskunhalas: 314 millió Ft
  • Kisszállás: 73 millió Ft
  • Kunadacs: 79 millió Ft
  • Kunbaracs: 93 millió Ft
  • Kunpeszér: 51 millió Ft
  • Mélykút: 144 millió Ft
  • Páhi: 45 millió Ft
  • Szabadszállás: 270 millió Ft
  • Szakmár: 72 millió Ft
  • Tázlár: 43 millió Ft
  • Újsolt: 37 millió Ft

 

Az élhető város program 22 települést érint összesen mintegy 7,8 milliárd forint értékben
TELEPÜLÉSEK:

        

  • Bácsalmás 222 millió Ft
  • Bácsszőlős 13 millió Ft
  • Baja:  961 millió Ft
  • Ballószög: 540 millió Ft
  • Bátmonostor: 109 millió Ft
  • Felsőszentiván: 164 millió Ft
  • Fülöpjakab: 156 millió Ft
  • Harta: 56 millió Ft
  • Jászszentlászló: 63 millió Ft
  • Kaskantyú: 131 millió Ft
  • Kelebia: 142 millió Ft
  • Kéleshalom: 50 millió Ft
  • Kiskunfélegyháza: 1,5 milliárd Ft
  • Kiskunhalas: 1,2 milliárd Ft
  • Kiskunmajsa: 100 millió Ft
  • Ladánybene: 232 millió Ft
  • Lajosmizse: 845 millió Ft
  • Móricgát: 20 millió Ft
  • Nemesnádudvar: 150 millió Ft
  • Pálmonostora: 100 millió Ft
  • Solt: 855 millió Ft
  • Tabdi: 125 millió Ft

További híreink

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
Urlauber Ádám interjút ad

2026. 10. 07.

Bács-Kiskun büszkeségei: Ádám, az igazi példa

A kiskunhalasi Urlauber Ádám egykor azért küzdött, hogy újra önállóan tudjon étkezni, közlekedni – és egyáltalán élni. Ma azért dolgozik nap mint nap, hogy Magyarországot képviselhesse a Los Angeles-i paralimpián. A parasportoló idén átvehette a BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ-at.

2026. 10. 07.

down arrow
Ai processzor illusztráció

2026. 10. 07.

Vajon az AI elveszi a munkánkat, vagy új lehetőségeket teremt?

A mesterséges intelligencia már nem a távoli jövő, egyre több vállalkozás használja a mindennapi működésében. De vajon mit jelent mindez a hazai gazdaság és a munka világa számára?Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz program keretében végzett átfogó kutatás.De hogyan látják a helyzetet a szakemberek?

2026. 10. 07.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO