Szabadszállás

Szabadszállás történelme szorosan összefonódik a Jász-kunság történelmével. A tatárjárás után IV. Béla az ország közepén kihalt lakosság helyére kunokat telepít. A letelepítés érdekében oklevéllel erősítette meg jogaikat. Ettől kezdve számítjuk a jász-kun privilégiumot, amely többek között bizonyos fokú önkormányzatiságot is jelent. Szabadszállás nevével IV. (Kun) László 1279-ben kelt adománylevelében találkozhatunk legelőször Zombath, vagyis Zumbuth-szállás néven. IV. László a kunok helyhez kötése, honosítása érdekében rendeletben tiltotta meg a sátorban lakást.

A török kiűzése után 1701-ben, a kunok kiváltságait eltörölték, és a Kunságot elzálogosították. Ekkor ajánlották fel a kunok, hogy befizetik az eladási árat a királyi kincstárba, csak engedje meg őfelsége, hogy magukat kiváltsák. Ezt Mária Terézia 1745-ben engedélyezte. Miután a pénzt befizették, Mária Terézia a zálogos birtokok alól kimentette, és új privilégiummal régi jussaikba visszahelyezte a kunokat. Ezt a megváltást nevezték redemptiónak. A redemptió meghatározta Szabadszállás fejlődését egészen 1867-ig. 1819-ben Szabadszállás vásártartási jogot kap, 1826-ban megépül az új városháza, ami arról nevezetes, hogy vidéken elsőként itt épült kétszintes városháza. A megindult fejlődésnek az I. világháború vetett véget. A két világháború közt a település fejlődése stagnál. A II. világháború után elsősorban intézményeiben kezd gazdagodni a település. 1970. augusztus 1-től Szabadszállást nagyközséggé nyilvánítják, 1995. július 1-től pedig újra város.

A magyar irodalomban fontos helyszín Szabadszállás. Petőfi Sándor 1848-ban itt indult el az országgyűlési követválasztáson és József Attila is sok időt töltött gyermekkorában a településen. 

A település testvérvárosi kapcsolatokat ápol többek között a német Schönenberg – Kübelberg városával és a székelyföldi Vargyas községgel.