Izsák Zoltán viseletgyűjteménye és munkássága

Izsák Zoltán kunszentmiklósi származású, számára mindig fontos volt a szülővárosa. Munkásságának sikerét mutatják eredményei, díjai.

Izsák Zoltán viseletgyűjteménye és munkássága

Izsák Zoltán kunszentmiklósi származású, számára mindig fontos volt a szülővárosa. Munkásságának sikerét mutatják eredményei, díjai.

Izsák Zoltán 1996-ban felvételt nyert a Kunszentmiklósi Hagyományőrző Néptánc Csoport Egyesületbe, ahol megismerkedett a néptánc anyanyelvével és módszertanával. 1997-ben a néptánc mellett belépett az életébe a társastánc is, amellyel szintén komolyan kezdett foglalkozni. 2000-ben a Hagyományőrző tánccsoport asszisztense lett, így szerezte meg a pedagógiai alapokat. 2002-ben megalapította a csoport egyik mellékágát, ahol a gyerekek görög népi táncokat tanultak. 2003-ban a Hagyományőrző tánccsoport elnöke és művészeti vezetője lett, ma is az. Ebben az évben felvételt nyert a Magyar Táncművészeti Főiskola modern társastánc és néptánc szakára, amit 2007-ben fejezett be. 2003-2005 között a kunszentmiklósi művészeti iskola nép- és társastánc tanára volt, majd innen Kiskunlacházára és kihelyezett tagozataiba és a dunaföldvári Levendula művészeti iskolába került. Ezen időszak alatt a Budapesti Helodinaki és Iliosz görög nemzetiségi tánccsoportok táncosaként ismerkedett más népek néptánchagyományaival.

 

2005-ben kipróbálta magát a Pesti Magyar Színház táncosaként „Az István a király” című darabban, 2006-tól Huszák Zsóka jazz és musical énekes koreográfusa és táncosaként tevékenykedett. A táncművészeti egyetem mesterkurzusának 2011-ben történt elvégzése után a Forgató Kamara táncosa lett. Megfordult Rodoszon, mint táncos előadó – animátor. 2009-től 2016-ig tanított a Dunaföldvári Levendula Művészeti Iskolában, majd 2011-től a Ceglédi Patkós Irma Művészeti Gimnáziumban, ahol 2015-től a szakmai munkaközösség vezetője. Koreográfusként és táncosként számos díjat, továbbá minősítést (bronz, ezüst, arany) kapott, rendszeresen részt vesz a Magyar Látványtánc Sportszövetség által szervezett versenyeken, különböző kategóriákban. 

 

Izsák Zoltán néptáncpedagógus, koreográfus életcéljának tekinti, hogy szélesebb körben ismertesse meg a tájegység öltözékeit illetve táncait, szokásait. Felbecsülhetetlen értékű viseletgyűjteménye ma már több mint száz darabot számlál. A gyűjteményben szerepelnek a Nyugati vagy Dunai Dialektus (pl. rábaközi, kéméndi, zoborvidéki, galgamenti, ócsai, kiskőrösi, uszódi, kalocsai, kunszentmiklósi, sárközi, bogyiszlói), a Középső vagy Tiszai Dialektus (pl. matyó, kazári, bujáki, rimóci, gömöri, nyitrai, dél-alföldi), Erdélyi vagy Keleti Dialektus (pl. moldvai, zsejki, székelyföldi, mezőségi, kalotaszegi, györgyfalvi, szilágysági, sátoros cigány) női és/vagy férfi viseletei.

 

A gyűjtemény nem csak városi vagy megyei hírű, vagy országos szintű, hanem a világ több pontján is ismert.

 

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

Kisszállás

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Strandfürdő Kunszentmiklós - image description
Csobbanj Kunszentmiklóson!

Kunszentmiklós

chevron right
Design by WEBORIGO