Vitéztelepi temető
Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.
Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

A terület az 55-ös főúttól délre, a 150-es vasúti vonaltól keletre helyezkedik el. Ekkor még kisszállási uradalmi terület, melyet bizonyos jóvátételi szabályozás következményeként köteleznek megközelítőleg 600 hold terület kijelölésére és az áttelepített vitézek befogadására.
Az első veterán katonacsalád 1922-ben jelenik meg, majd 1929-re megépül további 51 ház, melyek szintén vitézi tulajdonban voltak. A vitézek által lakott házakat még megduplázták egyéb területekről, különböző indíttatásokból érkező, telepes vagy telepített családok. Így alakult ki igen rövid idő alatt az uradalom szélén egy gyakorlatilag külön világ, saját vitézi elöljáróval, saját rendszeres piaccal, tejházzal, vegyesbolttal. Az iskolától keletre, a Kis tükör úttól délre található az érintett temető. A megközelítőleg egy hektáros területre 1930-tól temetkeztek a helyiek, 1965-ig volt frissen parcellázott temetés, de az előre kiadott sírhelyekre a század végéig temettek.
A második világháború utáni kommunista időszak teljesen lerombolta, eltüntette a vitéztelepet, és az általuk messziről (Felvidék, Délvidék) hozott tudást, kultúrát. Az elmúlt években a temető karbantartását, és a nyugvók adatainak kutatását önkéntes csoport végzi. Az adatok összegyűjtése, feldolgozása, a terület fejlesztése folyamatos.

