Bak-ér

A Bak-ér az ős-Duna-ág egyik mellékfolyója, mely az évszázadok során hordalékával feltöltötte a Felső-Kiskunság jelentős területeit, amely ma a Kiskunsági Nemzeti Park része. 

Bak-ér

A Bak-ér az ős-Duna-ág egyik mellékfolyója, mely az évszázadok során hordalékával feltöltötte a Felső-Kiskunság jelentős területeit, amely ma a Kiskunsági Nemzeti Park része. 

A feltöltés következtében a folyó egyre keskenyebb mederben helyezkedett el, míg a két partjára települő Kunszentmiklós a szérűskertek, majd lakások építésével ezt tovább szorította. A török idők után a vízhozama jelentősen csökkent, míg az 1930-1933-ban megépített „Átok-csatorna” (Dunavölgyi-főcsatorna) minimálisra csökkentette az átfolyást. Súlyos környezeti katasztrófát eredményezett a Bak-ér belvárosi szakaszának lefedése és betoncsőbe terelése, hiszen ezzel megszüntette a hajszálcsövességre és a vízpárolgásra alapuló egyensúlyt. A Bak-ér környéki házak pincéiben megemelkedett a vízszint és megváltozott a belváros mikroklímája.

A Bak-ér mint a dunai árterület egyik élő vízfolyása az 1970-es kunszentmiklósi szennyvíztisztító-telep építés miatt felduzzasztott XXX-as csatorna magas vízszintje következtében lefolyástalanná vált. Ennek a nagymértékű autotrofizáció lett a következménye, s a benne élő csík- és menyhalak pusztulását eredményezte. A Bak-ér élővilága gyakorlatilag elpusztult. A következő évtizedben lefedett Bak-ér tovább rontotta ezt az ökológiai állapotot. A mederkotrás elmaradása két évtizeden keresztül, illetve a Bak-ér átfolyásának meggátolása a folyócska ideiglenes halálához vezetett. Az elmúlt tíz esztendőben a mederkotrások és a betáplálás következtében a Bak-ér újra élővé vált. Részleges kibontása bár óriási költséget jelent, mégis elodázhatatlan. A Bak-ér az eredeti Kunszentmiklós látványának szerves része, öröksége és értéke.

Kapcsolat

6090 Kunszentmiklós

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Veránka-sziget - image description
Veránka nem csak országos, hanem nemzetközi hírű településrésze Érsekcsanádnak. 

Érsekcsanád

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Bátya

2026. 09. 21.

Pihenőpark kialakítása Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Pihenőpark kialakítása Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a központi parkot újították meg rekreációs céllal.

2026. 09. 21.

[ Bátya ]

down arrow

Ágasegyháza

2026. 09. 18.

Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán - projektzárás

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00025). A projekt keretében 201,12 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a település közlekedési célú úthálózatának a belvízproblémák által okozott károktól való védelme.

2026. 09. 18.

[ Ágasegyháza ]

down arrow

Érsekcsanád

2026. 09. 16.

Szociális szolgáltatóház építése - projektindítás

Érsekcsanád Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.2-21 HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Szociális szolgáltatóház építése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2022-00002). A projekt keretében 200,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastruktúrájának minőségi elavultságát kívánja orvosolni.

2026. 09. 16.

[ Érsekcsanád ]

down arrow
Nyaram a környezetemért - felhívás

2026. 09. 04.

Nyaram a környezetemért - felhívás - határidő hosszabbítás - 2026.09.21.

A Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány pályázati felhívása Bács-Kiskun vármegyei általános és középfokú iskolák diákjai számára, a természetvédelem és környezetvédelem fontosságát, kihívásait és/vagy fenntartható megoldásait bemutató rajzok, festmények, fotók és rövid videók készítésére és beküldésére.    A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetünkben észlelhető természeti problémákra, a környezetvédelem lokális kihívásaira, veszélyeire és/vagy azokra megoldást is javasol.

2026. 09. 04.

down arrow

Lakitelek

2026. 09. 04.

Belterületi útfejlesztés Lakiteleken - projektzárás

A TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00030 azonosítószámú, „Belterületi útfejlesztés Lakiteleken” című projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Belterületi utak fejlesztése” tárgyú felhívása keretében 200,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével került megvalósításra.

2026. 09. 04.

[ Lakitelek ]

down arrow

2026. 09. 04.

Új lendületet vesz a turizmusfejlesztés Bács-Kiskunban

Kiskunhalason mutatták be Bács-Kiskun vármegye 2026-2040 közötti időszakra vonatkozó Turizmusfejlesztési Stratégiáját. A Kincsem Kávézóban csütörtökön megrendezett konferencián a vármegye turisztikai szereplői gondolkoztak közösen arról, hogyan válhatnak a térség adottságai egymást erősítő, valódi turisztikai termékekké.  

2026. 09. 04.

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Strandfürdő Kunszentmiklós - image description
Csobbanj Kunszentmiklóson!

Kunszentmiklós

chevron right
Design by WEBORIGO