ŐRJEG ÖRÖKSÉGE

Az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark – hazánk tizenhatodik natúrparkja – áprilisban kapta meg a névhasználati jogot a természetvédelemért felelős agrárminisztertől.

A natúrpark munkaszervezeti feladatait – a csatlakozó öt település önkormányzatának felhatalmazása alapján – az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület látja el.

Elnökével, a császártöltési Agócs-Paluska Éva agrármérnökkel arról beszélgettünk, hogy a térség helyi közösségei kezdeményezésére létrejött natúrpark miért jelent új színfoltot Hajós, Császártöltés, Érsekhalma, Homokmégy és Öregcsertő 32 410 hektárt kitevő területén, amelynek egyik önálló, karakteres megjelenésű tájrészlete Őrjeg lápvidéke és Hajós-Pincefalu.

Elnök asszony! Hol helyezkedik el az Őrjeg?

Hagyományosan a Duna ártere és a Duna–Tisza közi homokhátság határán húzódó lápvidék déli részét nevezzük Őrjegnek. A Duna egykori vízi világának utolsó hírmondója, a Vörös-mocsár ma már természetvédelmi oltalom alatt áll, természeti értékeit tanösvényen is megismerhetjük. A térség egyetlen városa – és egyesületünk székhelye – a pincefalujáról és boráról híres Hajós. A naturális gazdálkodás mellett elkötelezett helyi vállalkozások natúrparki kezdeményezéséhez Hajós, Császártöltés, Érsekhalma, Homokmégy és Öregcsertő önkormányzata csatlakozott.

Mégpedig teljes meggyőződéssel, hiszen a natúrpark létrehozásának lehetőségét az egyes településeken természetközeli és ökológiai gazdálkodást folytató fiatal gazdálkodók vetették fel először, akik az elmúlt években következetesen dolgoztak Őrjeg gazdag természeti és táji örökségének megőrzésén. Mindenki megtapasztalhatta, hogy munkájuk középpontjában áll a természetbarát gazdálkodás, azon belül is a legeltetéses állattartás mint tájfenntartó tevékenység népszerűsítése, a védett természeti értékek megőrzése és monitorozása, a vízszabályozás újragondolása, az egészséges helyi termékek előállítása. A natúrpark ezeknek a célkitűzéseknek szélesebb körű, hatékonyabb és hosszú távon is eredményes folytatásához biztosítja a megfelelő, jogilag is szabályozott keretet.

Mit jelent a natúrpark
elnevezés?

A natúrpark a helyi közösségek által elindított tájszintű együttműködés, amelynek célja az adott táj természeti és kulturális örökségének megőrzése, valamint a térségben élők érdekeit szolgáló, hosszú távon is fenntartható módon történő hasznosítása. A natúrpark a táj természeti és kulturális örökségét nem a tájban élő embertől, hanem vele együtt, azt hasznosítva védi meg.

A természetkímélő gazdálkodás mit jelent a gyakorlatban?

Egyesületünk a természeti-táji adottságokból, értékekből kiindulva a térségfejlesztés egyik kiemelt irányának a természetkímélő gazdálkodásból származó minőségi helyi termékek gazdag kínálatán és az autentikus vidéki jellegű szolgáltatásokon alapuló agroturizmus feltételeinek megteremtését tekinti.

A megvalósítás gerincét az a natúrparki mintagazdaság-hálózat alkotja, amely a kézműves termékeket előállító vagy szolgáltató, a turizmusra fogékony vállalkozókat fogja össze. Cél, hogy minden mintagazdaság legalább egy egész napos, egyedi jellegű programot biztosítson az érdeklődőknek, további lehetőségként kínálva egy másik natúrpark bio- és ökogazdaságának felkeresését.

Reményeink szerint nem is olyan távoli, hogy a természeti ismeretekre vágyók számára egyedi jellegű látnivalókban gazdag, élményszerű megismerést nyújtó túraútvonal-hálózatot alakítunk ki. Ennek létjogosultságát, aktualitását a „szelíd” turisztikai termékek kialakításának fontosságát a koronavírus-járvány jól igazolta – hangsúlyozta Agócs-Paluska Éva, az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület elnöke.

Zsiga Ferenc

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO