Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

két folyó közt

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

A 2025-ös borversenyre 21 borászat összesen 34 bora méretetett meg: 13 fehér, 10 rozé és 11 vörös tétel érkezett a Kunsági és Hajós-Bajai borvidékről. A pezsgőkategóriában 6 pincészet 10 tétellel vett részt. 

 

A zsűri tagjai:

 

Járvás Mónika, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkár-helyettese,

 

Dr. Györe Dániel, az Agrárminisztérium Borászati és Kertészeti Főosztály Szőlő, Bor és Eredetvédelmi Osztályának vezetője, 

 

Szabó Attila, a MATE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskeméti Kutató Állomás témavezetője, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége Szakmai és Etikai Bizottságának elnöke,

 

Mátyus Imre, a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola tanára.

 

A kiválasztott borok viselhetik a Bács-Kiskun Vármegye Bora 2025 címet, és a vármegye önkormányzata a következő egy évben reprezentációs célra is használja ezeket – népszerűsítve Bács-Kiskun borkultúráját. 

 

A nyertes borok: 

 

Bács-Kiskun Vármegye Fehérbora 2025

Irsai Olivér, 2024 - Vass Borászat, Kunsági borvidék

 

Bács-Kiskun Vármegye Rosébora 2025

Néró Rosé, 2024 - Damax Borászat, Kunsági borvidék

 

Bács-Kiskun Vármegye Vörösbora 2025

Merlot, 2024 - Lakner Winery Kft., Hajós-Bajai borvidék

 

Bács-Kiskun Vármegye Pezsgője 2025

Birkás Arany Sárfehér, 2021 – Birkás Bor- és Pezsgőház, Kunsági borvidék 

 

Bács-Kiskun Vármegye Feltörekvő Borásza 2025

Matos Patrik – Matos Pince, Hajós

 

A 2016 óta borászkodó Matos Patrik borai természetes stílusban, a lehető legkevesebb beavatkozással készülnek. A Hajós-Bajai borvidék fiatal tehetségeként több díjat is nyert az elmúlt években. „Azt vallom, hogy a minőségi bor alapja az egészséges, érett szőlő, valamint, hogy minden a tőkéknél kezdődik el, így családommal egészen a metszéstől a szüretig lelkiismeretesen gondozzuk ültetvényeinket” – mondja Matos Patrik.

 

VIDEÓS ÖSSZEFOGLALÓ

 

További híreink

Csólyospálos

2026. 01. 29.

Belterületi útfejlesztés Csólyospálos községben - projektzárás

Csólyospálos Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Csólyospálos községben” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00026). A projekt keretében 71,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település 3 utcája újult meg.

2026. 01. 29.

[ Csólyospálos ]

down arrow

2026. 01. 23.

Elismerték a Bács-Kiskun vármegyei értékőrök munkáját

A Szelídi-tó, a Szentkirályi ásványvíz, az Alföldi Kék túra útvonal vármegyei szakasza vagy éppen Szilády Áron életműve – mind-mind olyan értékek, amelyek nélkül Bács-Kiskun nem lenne ugyanaz. Az ilyen és hasonló, átörökítésre érdemes értékekből csaknem 350-et gyűjtött össze eddig a Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár Bizottság. Csütörtökön a kecskeméti Megyeházán rendezett konferencián a javaslattevők és az értékőrök munkáját ismerték el.

2026. 01. 23.

down arrow
A Vasas pálya újjászületik Félegyházán - projektzárás - image description

Kiskunfélegyháza

2026. 01. 19.

A Vasas pálya újjászületik Félegyházán - projektzárás

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „A Vasas pálya újjászületik Félegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00021). A projekt keretében 600,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy modern, többfunkciós sportpark jött létre.

2026. 01. 19.

[ Kiskunfélegyháza ]

down arrow
Belterületi útfejlesztés Csólyospálos községben - projektindítás - image description

Csólyospálos

2026. 01. 14.

Belterületi útfejlesztés Csólyospálos községben - projektindítás

Csólyospálos Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Csólyospálos községben” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00026). A projekt keretében 71,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a település 3 utcájának megújítása.

2026. 01. 14.

[ Csólyospálos ]

down arrow
Versenyképes járások: újabb 3 milliárd forint fejlesztésekre Bács-Kiskunban - image description

2026. 01. 13.

Versenyképes járások: újabb 3 milliárd forint fejlesztésekre Bács-Kiskunban

2025 végén lezárult a Versenyképes Járások Program II. ütemében a támogatási igények benyújtása, így Bács-Kiskun vármegyében is újabb, összességében több mint 3 milliárd forint hazai forrás nyílik meg az együttműködő önkormányzatok számára. Cikkünkből az is kiderül, hogy az I. ütemben milyen konkrét fejlesztések kaptak támogatást az egyes járásokan. 

2026. 01. 13.

down arrow
Forró teával indult, közösségépítés lett belőle: példás összefogás Szalkszentmártonban - image description

2026. 01. 12.

Forró teával indult, közösségépítés lett belőle: példás összefogás Szalkszentmártonban

A hideg téli napokban példaértékű összefogás bontakozott ki Szalkszentmártonban. A Szalkszentmártoni Polgárőr Egyesület kezdeményezésére a falu központjában üstházat állítottak fel, ahol jó forró teával várták a járókelőket. A cél azonban hamar túlnőtt egy pohár meleg italon: kiderült, hogy a kedves szó, a figyelem és az összefogás ereje legalább ennyit számít.

2026. 01. 12.

down arrow
Design by WEBORIGO