MEGYEI ELISMERÉSEK

Elismerés azoknak, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálják a megye érdekeit és javát

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés júniusi ülésén választotta ki a 2020. évi megyei kitüntető díjak jelöltjeit. Az elismerések azoknak a személyeknek adományozhatók, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálják a megye érdekeit és javát. 

A díjakat szeptember 11-én, Kalocsán a Bács-Kiskun Megyei Napok keretében tartott ünnepi közgyűlésen adják át.

 

1. „BÁCS-KISKUN MEGYÉÉRT DÍJ”

  • Lezsák Sándor Istvánné – Lakitelek

 

2. „BÁCS-KISKUN MEGYE GAZDASÁGÁÉRT DÍJ”

  • Renner Bt. – Jánoshalma

 

3. „BÁCS-KISKUN MEGYE VIDÉKFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”

  • Szomor Dezső – Dömsöd, Apajpuszta
  •  

4. „BÁCS-KISKUN MEGYE TURIZMUSÁÉRT DÍJ”

  • Ifj. Csáki Béla – Fülöpjakab
  • Dr. Márin Istvánné – Császártöltés

 

5. „BÁCS-KISKUN MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ”

  • Bajai Szent Rókus Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztály – Baja
  • Dr. Egri Antal – Kunfehértó
  • Dr. Váraljai György Péter – Szank

 

6. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZIGAZGATÁSÁÉRT DÍJ”

  • Dr. Kiss József – Kecskemét

 

7. „BÁCS-KISKUN MEGYE KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ”

  • Csólyospálosi Tamburás Együttes – Csólyospálos
  • Daróczi Csaba– Soltvadkert
  • Tóth Péter Lóránt – Kunszentmiklós

 

8. „BÁCS-KISKUN MEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ”

  • Gera Árpád Zoltánné – Izsák
  • Dr. Hollóné Ruska Zsuzsanna – Kecskemét
  • Horváth János – Tázlár

 

9. „BÁCS-KISKUN MEGYE LAKOSSÁGÁNAK VÉDELMÉÉRT DÍJ”

  • Dr. Fekecs Dénes – Kecskemét
  • Kunszentmiklósi Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság – Kunszentmiklós
  • Schütz István – Bácsalmás

 

10. „BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”

  • Béres Béla – Baja
  • Fekete Szabolcs – Baja
  • Máté Sándorné és Máté Sándor – Szabadszállás

 

11. „BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETISÉGEIÉRT DÍJ”

  • Schindler Mátyás – Baja

 

12. „ÉV POLGÁRMESTERE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN DÍJ”

  • Csányi József – Kiskunfélegyháza
  • Kovács Antal – Csátalja
  •  

13. „BÁCS-KISKUN MEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ”

  • Hunyiné Dr. Domokos Emőke – Kunszentmiklós
  • Kovács Marcell – Kelebia
  • Nitsch József – Solt

Fotó: Archív (KVT média)

 

További híreink

A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
A gyógyító füge - fi200 klubtagoknál jártunk
A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megélnek az olyan mediterrán növények mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, azt bizonyítja a sükösdi Stróbl Mária és Stróbl Ferenc munkássága, akik két fügefájukra alapozva készítenek kézműves helyi termékeket. A történet évekkel ezelőtt hétköznapi módon kezdődött.
Megnézem

Legfrissebb videóink

Design by WEBORIGO