Kunfehértó

Kunfehértó Bács-Kiskun megye déli részén, Kiskunhalastól tíz kilométeres távolságra fekszik, a Kiskunhalas-Baja útvonal mellett.

Kunfehértó

Kunfehértó Bács-Kiskun megye déli részén, Kiskunhalastól tíz kilométeres távolságra fekszik, a Kiskunhalas-Baja útvonal mellett.

Kunfehértó Bács-Kiskun megye déli részén, Kiskunhalastól tíz kilométeres távolságra fekszik, a Kiskunhalas-Baja útvonal mellett. Kunfehértó viszonylag fiatal település, 1952-ben alakult. A két emberöltőnyi idő alatt a szétszórt tanyavilágból egy szabályos kiépítettségű, rendezett, kulturált, komfortos belterület jött létre. A közintézmények mellett fejlett infrastruktúra szolgálja az itt lakók kényelmét. Az üdülőterület jellegzetessége a természetes erdősítettsége, mely különösen kedvezővé teszi az itteni klímát. A kunfehértói üdülőterületen megközelítőleg 800 üdülőingatlan található. Sok üdülőtulajdonos vállalkozik ingatlanjának bérbeadásával, ezen kívül Kemping, panzió is működik az üdülőterületen. Nagyobb csoportok elszállásolására a Sporttábor, valamint a Gyermek – és Ifjúsági Tábor alkalmas.

TURISZTIKA

A kunfehértói üdülőterület ékessége a Tófürdő, és a hozzá kapcsolódó strand. A közel 4 Ha-os területen egyidejűleg 5-6.000 ember kényelmes kikapcsolódásának feltételei adottak. A minden évben megrendezett „Kunfehértói Nyár” rendezvénysorozatával igyekszik változatos szórakozási lehetőséget biztosítani az ide érkező nyaralók számára. Ennek köszönhetően nyáron az üdülőfalu nyüzsgéssel, fiatalos dinamikával töltődik meg. A Tófürdő látogatottsága évente kb. 45-50.000 fő. A legnagyobb figyelmet a programjaink közül a Sörfesztivál rendezvény kapja.

A Tófürdő ligetes, füves pihenőterületekre, kiszolgáló létesítményekre, közlekedő utakra tagozódik. A fürdő területén kb. 10 kereskedelmi, vendéglátóipari egység gondoskodik a vendégek színvonalas kiszolgálásáról. Ezen belül megtalálható büfé, étterem, fagylaltozó, vízibicikli kölcsönző, a strand területén Wifi hotspot stb. A vendégek kikapcsolódását játszótér, családi csúszda, vízi játékok, kültéri sakk és fejelő pálya segítik.

TÚRAÚTVONAL

A fürdő- és horgásztavak körül kialakítottunk egy tanösvényt, ahol egy kellemes séta során megismerkedhetnek a környék élővilágával, a Tófürdő múltjával és jelenével.Kunfehértó erdői, rétjei és legelői részei az Alföldi Kék-túra útvonal Kéleshalom-Balotaszállás közötti szakaszának.

 

Kapcsolat

www.kunfeherto.hu
Több Kevesebb chevron down

Turisztika

chevron left
event card

Hunyadi Cukrászda

arrow

Kunfehértó

event card

Szüreti Nap

arrow

Kunfehértó

event card

Kunfehértó Tófürdő

arrow

Kunfehértó

event card

Sporttábor és Kemping Kunfehértó

arrow

Kunfehértó

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Kunfehértó
ERFA
TOP plusz
2022.09.30.
2025.06.30.
100%
60 565 134 Ft
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00045
saját
2022.09.30.
2025.06.30.
60 565 134 Ft
Kunfehértó
ERFA
TOP
2018.08.31.
2020.01.31.
100%
99 843 000 Ft
TOP-3.2.1-16-BK1-2017-00015
saját
2018.08.31.
2020.01.31.
99 843 000 Ft
Kunfehértó
ERFA
TOP
2017.06.01.
2019.03.31.
100%
40 000 000 Ft
TOP-2.1.3-15-BK1-2016-00030
saját
2017.06.01.
2019.03.31.
40 000 000 Ft
Kunfehértó
ERFA
TOP
2018.01.01.
2019.10.31.
100%
143 000 000 Ft
TOP-3.1.1-16-BK1-2017-00015
saját
2018.01.01.
2019.10.31.
143 000 000 Ft
Kunfehértó
ERFA
TOP
2018.02.27.
2019.06.30.
100%
30 000 000 Ft
TOP-1.4.1-16-BK1-2017-00009
saját
2018.02.27.
2019.06.30.
30 000 000 Ft
Kunfehértó
ERFA
TOP
2017.10.01.
2018.10.31.
100%
21 940 000 Ft
TOP.4.1.1-15-BK1-2016-00004
kommunikáció
2017.10.01.
2018.10.31.
21 940 000 Ft
Design by WEBORIGO