Polyák Imre sportolói életműve

Polyák Imre olimpiai bajnok kötöttfogású birkózó 1932. április 16-án született Kecskeméten. Lajosmizsén éltek. A birkózással is itt kezdett el foglalkozni, edzői Fózer Béla és Gajdácsi Béla voltak. 

Polyák Imre sportolói életműve

Polyák Imre olimpiai bajnok kötöttfogású birkózó 1932. április 16-án született Kecskeméten. Lajosmizsén éltek. A birkózással is itt kezdett el foglalkozni, edzői Fózer Béla és Gajdácsi Béla voltak. 

Tizenhét évesen került a Budapesti Dózsába. Első jelentős sikerét az 1951-es berlini főiskolai világbajnokságon érte el, ezüstérmet szerzett. Világbajnokságokon Karlsuhéban (1955), Budapesten (1958) és Toledóban (1962) arany-, Jokohamában (1961), Hälsinborgban ezüstérmet kapott. Olimpiai szereplései: Helsinki (1952) ezüst-, Melbourne (1956) ezüst-, Róma (1960) ezüst- és Tokió (1964) aranyérem. 1951 és 1964 között 51 alkalommal volt a válogatott tagja. Tizenkétszer érte el az országos egyéni bajnoki címet (ötször pehelysúlyban, hétszer könnyűsúlyban). Kétszer csapatban is magyar bajnokságot nyert.

A sportolót Lajosmizsén az 1955-ös világbajnoki győzelme után hintóval fogadták a vasútállomáson. Rendőr-akadémiát és a Testnevelési Főiskolán birkózó szakedzői tanfolyamot végzett. 1965-től az Újpesti Dózsa edzője, később birkózó-szakosztályvezetője, szaktanácsadója volt. 1951. március 25-től a Belügyminisztérium alkalmazta igazgatási területen. Huszonhét év szolgálat után innen ment nyugdíjba, rendőr ezredesi rangot kapott.

Polyák Imrét számos sport- és állami elismeréssel jutalmazták. Az Év sportolójának 1958-ban és 1962-ben választották, 2004-ben a Nemzet Sportolója lett. Vitézzé avatták, s tagja a Magyar Halhatatlanok Klubjának. Amerikában a 2003-ban alapított birkózó hírességek csarnokába az első tíz jelölt között került be. Az Évszázad birkózója címet 2000-ban vehette át. A sikeres sportember 2010. november 15-én hunyt el, síremléke a Szent István-bazilika altemplomában található.

Kapcsolat

6050 Lajosmizse

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

2026. 09. 24.

Ki drónnal száll fölébe...

A traktorok és hagyományos permetezőgépek látványához szokott szemnek furcsa lehet ugyan, de ma már a növényvédelmi munkákat jóval hatékonyabban lehet elvégezni drónokkal. A Sváb-sarokban működő fi200 klub tagjaként Viedner Edvin ilyen szolgáltatással segíti a térségbeli gazdákat.

2026. 09. 24.

down arrow
Új taggal bővült a bácsalmási fi200

2026. 09. 24.

Új taggal bővült a bácsalmási fi200

A klub havonta megrendezésre kerülő üzleti reggelije lehetőséget biztosít a környékbeli vállalkozók, termelők, civil szervezetek és önkormányzati szereplőknek, hogy fejlesszék a térségi üzleti kapcsolataikat, együttműködéseiket.

2026. 09. 24.

down arrow

2026. 09. 24.

A nyári szünetet követően folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub találkozója

Szeptember elején újabb üzleti reggelivel folytatódott a Sváb-sarokban a fi200 klub munkája. Az alkalom ezúttal is lehetőséget biztosított arra, hogy a helyi termelők, vállalkozások, civil és önkormányzati szereplők bővítsék üzleti kapcsolataikat.

2026. 09. 24.

down arrow

Bátya

2026. 09. 21.

Pihenőpark kialakítása Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Pihenőpark kialakítása Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a központi parkot újították meg rekreációs céllal.

2026. 09. 21.

[ Bátya ]

down arrow

Ágasegyháza

2026. 09. 18.

Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán - projektzárás

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00025). A projekt keretében 201,12 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a település közlekedési célú úthálózatának a belvízproblémák által okozott károktól való védelme.

2026. 09. 18.

[ Ágasegyháza ]

down arrow

Érsekcsanád

2026. 09. 16.

Szociális szolgáltatóház építése - projektindítás

Érsekcsanád Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.2-21 HELYI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Szociális szolgáltatóház építése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2022-00002). A projekt keretében 200,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastruktúrájának minőségi elavultságát kívánja orvosolni.

2026. 09. 16.

[ Érsekcsanád ]

down arrow
chevron right

Turisztika

Design by WEBORIGO