Kiss Cukrászda– Kiss Zoltán cukrászati termékei

A Kiss Cuki családi cukrászdát 1995. december 12-én, a Gabriella Cukrászdát pedig 2011 novemberében nyitotta meg Kiss Zoltán és felesége, Kisjuhász Gabriella. Két fiuk, Zoltán és Dániel is velük dolgozik.

Kiss Cukrászda– Kiss Zoltán cukrászati termékei

A Kiss Cuki családi cukrászdát 1995. december 12-én, a Gabriella Cukrászdát pedig 2011 novemberében nyitotta meg Kiss Zoltán és felesége, Kisjuhász Gabriella. Két fiuk, Zoltán és Dániel is velük dolgozik.

A cukrász szakmában szerzett hazai és nemzetközi tapasztalattal, valamint családi támogatással mára Bács-Kiskun megye kedvenc cukrászdái közé tartoznak. A városközponttól kicsit távolabb, de családias hangulatban akár az Árpád utcában, akár a Városház téri cukrászdában bárki megkóstolhatja a már-már elfeledett, tradicionális ízeket, valamint az egyedi tortacsodákat. A fagylaltot kizárólag hagyományos recept alapján főzik, és minden idegen anyagtól mentesen készül. Ugyanez elmondható süteményeikről is: az egészséges életmód és a modern konyha elvárásainak megfelelően gyümölcsösebbek, könnyebbek.

Kiss Zoltán fontosnak tartja, hogy szakmája a következő generáció számára is hordozzon szépségeket és kihívásokat, ezért nagy hangsúlyt fektet tanulói képzésére. Igyekszik átadni mindazt a tudást, ami évtizedek alatt összegyűjtött. Érdekességként megemlítendő, hogy cukrászdájukban megtekinthető a koronázási ékszerek koronájának mása, amelyet egy nemzetközi versenyre készítettek el. Valamint videón az a riportfilm, amit a BBC stábja forgatott náluk, amikor Magyarország kulináris térképét állították össze. Ebben a lajosmizsei Kiss Cuki is szerepel, Kiss Zoltán mutatta be a „torták tortája”, a dobostorta elkészítésének kulisszatitkait. A cukrász mester 2006-ban kiérdemelte az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Mestere címet, 2007-ben az Aranykoszorús cukrászmester díjat, 2009-ben pedig a Venesz-díjat.

Kapcsolat

6050 Lajosmizse Árpád 24.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

2026. 04. 11.

Figyelem: visszaélések a választások előtt – csak szabályosan kérhető mozgóurna!

A hirös.hu információi szerint 20 és 25 év közötti ismeretlenek Helvécián járják az időseket, és arra kérik őket, hogy ne menjenek el szavazni, inkább odaviszik nekik a mozgóurnát. 

2026. 04. 11.

down arrow

2026. 04. 10.

A Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Iroda Közleménye a mozgóurna iránti igénylésről

2026. 04. 10.

down arrow
A fotón a Vécsey Művelődési Ház látható.

Solt

2026. 04. 08.

Új közösségi tér született Solton – átadták a Vécsey Károly Művelődési Házat

Ünnepélyes keretek között adták át Solton a modern, energiahatékony művelődési házat, amely gróf Vécsey Károly aradi vértanú nevét viseli.

2026. 04. 08.

[ Solt ]

down arrow
A fotón egy épület falán az alábbi szöveg olvasható: Szabadszállás Város Városháza

Szabadszállás

2026. 04. 08.

Megújult Szabadszállás ikonikus városházája és rendelőintézete

Több mint 300 millió forintos TOP Plusz forrásból korszerűsítették Szabadszállás egyik legmeghatározóbb középületét és a városi rendelőt. 

2026. 04. 08.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Ordas

2026. 04. 07.

Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason - projektzárás

Ordas Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00030). A projekt keretében 59,49 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületének korszerűsítése valósult meg.

2026. 04. 07.

[ Ordas ]

down arrow

Szalkszentmárton

2026. 04. 01.

Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése - projektzárás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-6.1.3-21 HELYI ÉS TÉRSÉGI TURIZMUSFEJLESZTÉS felhívásra „Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-6.1.3-21-BK1-2022-00004). A projekt keretében 59,88 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy helyi turisztikai akció valósult meg.

2026. 04. 01.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
chevron right

Turisztika

Design by WEBORIGO