Kiskun Emlékhely

A kiállítás vezérgondolata a Kiskunságnak, egyben nevet adó kun nép történetének, kultúrájának bemutatása a nagyközönség számára. Fő célja az ismeretadás, a helyi identitás megőrzése olyan formában, mely a mai kor embere számára is értelmezhetővé és szerethetővé teszi történelmünket.

Kiskun Emlékhely

A kiállítás vezérgondolata a Kiskunságnak, egyben nevet adó kun nép történetének, kultúrájának bemutatása a nagyközönség számára. Fő célja az ismeretadás, a helyi identitás megőrzése olyan formában, mely a mai kor embere számára is értelmezhetővé és szerethetővé teszi történelmünket.

A 2019 nyarára elkészülő emlékpark a kunok magyarországi megtelepedésének és jelenlétének állít emléket, Szank vezér egykori szálláshelyén. Központi épülete a látogatóközpont, mely modern módszerekkel röpíti vissza a látogatót az elmúlt évszázadokba.

 

Ezt a kronológiai alapú felosztást a fogadóépületben elhelyezett kiállításon is végig követhetjük. Az őstörténettől a 18. századi Redemptioig van felfűzve célzottan a kunok és a Kiskunság történetének, kulturális hagyatékának ismertetése, 4 nagyobb egységbe foglalva. VI. Őstörténet, korai kun-magyar kapcsolatok, VII. Beköltözés Magyarországra és a tatárjárás, VIII. A klasszikus középkor és a kun székrendszer, IX. A török hódoltság és a Redemptio. 

 

A tematikus útvonalak történeti hűséggel mutatják be a magyarságba az évszázadok során beolvadó kunok folyamatosan változó életterét.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

Türr István kilátó országzászlóval - image description
Türr István a XIX. század második felében korát megelőzően a polgárosodás-európaiság határozott előmozdítója volt. Az ő nevéhez fűződik a Korinthoszi-csatorna építése is, s számára állít emléket az 1938-ban épült kilátó. 

Baja

chevron right

Hírek

chevron left

2026. 09. 27.

Akik többet tettek a kötelezőnél: átadták Bács-Kiskun Vármegye kitüntető díjait

Ünnepélyes keretek között adták át a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés idei kitüntető díjait Mélykúton, szombaton. A Bács-Kiskun Vármegyéért Díjat az idén májusban elhunyt dr. Gulyás Zsolt vármegyei rendőrfőkapitány kapta meg posztomusz. 

2026. 09. 27.

down arrow

2026. 09. 24.

Ki drónnal száll fölébe...

A traktorok és hagyományos permetezőgépek látványához szokott szemnek furcsa lehet ugyan, de ma már a növényvédelmi munkákat jóval hatékonyabban lehet elvégezni drónokkal. A Sváb-sarokban működő fi200 klub tagjaként Viedner Edvin ilyen szolgáltatással segíti a térségbeli gazdákat.

2026. 09. 24.

down arrow
Új taggal bővült a bácsalmási fi200

2026. 09. 24.

Új taggal bővült a bácsalmási fi200

A klub havonta megrendezésre kerülő üzleti reggelije lehetőséget biztosít a környékbeli vállalkozók, termelők, civil szervezetek és önkormányzati szereplőknek, hogy fejlesszék a térségi üzleti kapcsolataikat, együttműködéseiket.

2026. 09. 24.

down arrow

2026. 09. 24.

A nyári szünetet követően folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub találkozója

Szeptember elején újabb üzleti reggelivel folytatódott a Sváb-sarokban a fi200 klub munkája. Az alkalom ezúttal is lehetőséget biztosított arra, hogy a helyi termelők, vállalkozások, civil és önkormányzati szereplők bővítsék üzleti kapcsolataikat.

2026. 09. 24.

down arrow

Bátya

2026. 09. 21.

Pihenőpark kialakítása Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Pihenőpark kialakítása Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a központi parkot újították meg rekreációs céllal.

2026. 09. 21.

[ Bátya ]

down arrow

Ágasegyháza

2026. 09. 18.

Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán - projektzárás

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csapadékvíz gazdálkodás Ágasegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00025). A projekt keretében 201,12 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél volt a település közlekedési célú úthálózatának a belvízproblémák által okozott károktól való védelme.

2026. 09. 18.

[ Ágasegyháza ]

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO