Fejes Márton paprikanemesítő, kertész munkássága

Fejes Márton keceli születésű, gyermekkorát a város külterületén töltötte Tüskösön, ahol már fiatal korában édesapjának segédkezett a földművelésben. 

Fejes Márton paprikanemesítő, kertész munkássága

Fejes Márton keceli születésű, gyermekkorát a város külterületén töltötte Tüskösön, ahol már fiatal korában édesapjának segédkezett a földművelésben. 

Később Budapesten elvégezte a gépkocsi, nehézgépkezelői tanfolyamot, és 5 évig dömperen dolgozott az Aszfaltútépítő Vállalatnál. Ezt követően 1968-ban szabadföldi, majd fóliás zöldségtermesztésbe kezdett, mely fóliákban cecei és bogyiszlói paprikát termelt. A későbbiekben tapasztalataira támaszkodva 1976-tól kezdett kísérletezni egy húsosabb, nagyobb, korábban érő, betegségekkel szemben ellenállóbb fajta paprika előállításával. Ettől kezdve már nemcsak zöldpaprikát árult, hanem hibrid vetőmagot is. A szakma nehezen fogadta el tevékenységét, eltiltották a forgalmazástól, de kitartásának köszönhetően hamarosan új hibridfaj kísérletezésébe kezdett, mely a Keceli csüngő édes fehér nevet kapta. Ekkor már nem maradt el az elismerés sem. Az évek múltával lányával már csak magtermesztéssel foglalkoztak, ezt forgalmazták fémzárolt csomagolásban. A 2001-es minősítés után 2002-ben megjelent a Keceli húsos elnevezésű új fajta. Halála után lánya, Vörösváczki Miklósné /Fejes Ágnes/ vette át a stafétát, ő a mai napig foglalkozik paprikamag termesztéssel, értékesítéssel. Fejes Márton munkája elismeréseként 1994-ben Kecel Város Díszpolgára címet kapott. „… növelte a keceli zöldségkultúra és a város hírnevét, s nem marad ki az adományozók sorából sem…” áll a méltatásban. Fejes Márton, kertész, paprikanemesítő munkássága eredményeként az általa nemesített paprikafajták állami elismerésben részesültek, részesülnek. Ott találjuk a helyi, megyei piacokon, a konyakertekben, kertészetekben, az emberek asztalán.

Kapcsolat

6237 Kecel

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
A képen régi játkbabák ülnek egy polcon.

Csólyospálos

2026. 08. 10.

Retromúzeum Csólyospáloson

A "kütyük nélküli világ"

2026. 08. 10.

[ Csólyospálos ]

down arrow

2026. 08. 10.

Segítség a munkába való visszatéréshez

Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás a „láthatatlan” inaktív munkavállalók bevonása. Ezt célozza Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának foglalkoztatást elősegítő programja, amely 2025 augusztusában indult a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 projekt keretében.   

2026. 08. 10.

down arrow
A képen a fi200 infopont standjánál hölgyek állnak.

Bácsalmás

2026. 08. 08.

A fi200 klub tagjai a bácsalmási Népek-Ízek Forgataga Fesztiválon

Fi200 vásár Bácsalmáson

2026. 08. 08.

[ Bácsalmás ]

down arrow
Az imrehegyi iskola bejárata a projekttáblával

Imrehegy

2026. 08. 07.

Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában - projektindítás

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.3-21 KÖZNEVELÉSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK2-2024-00003). A projekt keretében 90,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az imrehegyi iskola épületének korszerűsítése valósul meg.

2026. 08. 07.

[ Imrehegy ]

down arrow

2026. 08. 07.

Augusztus 28-ig véleményezhető Bács-Kiskun turisztikai stratégiája

Elkészült Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló turizmusfejlesztési stratégiája és operatív terve. A dokumentumot augusztus 28-ig véleményezhetik az önkormányzatok, a turisztikai szolgáltatók, a szakmai és civil szervezetek, a gazdasági szereplők, valamint a téma iránt érdeklődők.

2026. 08. 07.

down arrow
A képen egy vadászgép előtt áll egy csapat felnőtt és gyermek.

Kecskemét

2026. 08. 04.

Izgalmas programokon vehettek részt a vármegye önkormányzatának napközisei

Nyári napközi a vármegyei önkormányzatnál.

2026. 08. 04.

[ Kecskemét ]

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO