A Dunapataj-Szent Tamás domb Árpád-kori templomrom és temető

(A Pataji Múzeumban egy bronzkori korsót és egy szarmata kori gyöngysort őriznek innen.) Az 1999-ben és 2002-ben folytatott régészeti ásatások során találták meg az Árpád-kori templom és temető maradványát. Egy 1733-ban kelt feljegyzés szerint a templom romos falai akkor még láthatók voltak, de építőanyagául szolgáló mészköveit lassan széthordták. A kőalapra helyezett öntöttvas keresztet a XIX. században állították. A középkori templom külső hossza 15 méter, legnagyobb szélessége 8 méter volt. A két – egy szélesebb és egy keskenyebb – részből álló hajót kissé keskenyebb ívű félkörös szentély zárja. Az egyik legjelentősebb lelet egy faragott oszlopfő töredéke, amely növényi mintát ábrázol. Stílusa alapján a XIII. században készülhetett. A templom belsejében és a falak külső oldalánál összesen 72 temetkezést tártak fel. A temető sírjaiból későközépkori leletanyag került elő, a korszakra jellemző viseleti tárgyakkal és ékszerekkel. Találtak a régészek fejet díszítő pártákat, csatokat, kapcsokat, veretes öveket, illetve egy nagyméretű vaskést és a XIV-XV. századra keltezhető pénzeket. A 2002-ben folytatott ásatás újabb adatokat szolgáltatott a templom építésének idejéhez, a megtalált kőfaragvány stílusa, a szentélyzáródás formája és a legkorábbi pénz verési ideje alapján a templom a XIII. században épülhetett, és a temetkezések a XIII. század második felében bizonyosan megindultak a templomban. A temető használati ideje az előkerült leletek és pénzek alapján a XIV-XVI. századra tehető. A templom pusztulása a török hódoltság idején következhetett be.