Uszód

Uszód Bács-Kiskun megyei település. A Duna bal partján, a kalocsai Sárköz északnyugati peremén található.

Uszód

Uszód Bács-Kiskun megyei település. A Duna bal partján, a kalocsai Sárköz északnyugati peremén található.

Uszód Bács-Kiskun megyei település. A Duna bal partján, a kalocsai Sárköz északnyugati peremén található.

Nevezetességei:

  • 1599 tavaszán itt Foktő és Uszód között a dunai naszádosok, a hajdúk támogatásával, Pálffy Miklós vezérlete alatt fényes győzelmet arattak a törökökön, akiknek élelemszállító hajóit szétverték.
  • Benedek Péter Emlékház
  • A római katolikus templom 1872-ben éplüt.
  • A református templom 1790-ben éplült.
  • A templom melletti két emlékmű

Kapcsolat

http://uszod.hu/
Több Kevesebb chevron down

Értékeink

chevron left
event card

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós

arrow
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

event card

Uszódi népviselet

arrow
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

event card

Uszódi kézi hímzés

arrow
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

event card

Benedek Sándor népi költő munkássága és versei

arrow
Benedek Sándor Uszódon született 1909. március 5-én. A település életének meghatározó alakja volt.  A földműves családból származó, hat elemi iskolát végzett művészember szülőhelyén földművelésből élt. 

Uszód

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.05.15.
2022.06.30.
100%
15 662 385 Ft
MFP-UHK/2021-3280241307
saját
2021.05.15.
2022.06.30.
15 662 385 Ft
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2022.05.01.
2023.06.30.
100%
14 884 945 Ft
MFP-UHK/2022-3345448856
saját
2022.05.01.
2023.06.30.
14 884 945 Ft
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.02.24.
2020.07.13.
100%
4 973 791 Ft
MFP-BJA/2020-3081057934
saját
2020.02.24.
2020.07.13.
4 973 791 Ft
MFP-OJKJF/2021-1003053157
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.06.01.
2021.12.31.
100%
2 171 343 Ft
MFP-OJKJF/2021-1003053157
saját
2021.06.01.
2021.12.31.
2 171 343 Ft
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.01.01.
2020.08.31.
100%
21 369 534 Ft
MFP-SZL/2019-3031817575
saját
2020.01.01.
2020.08.31.
21 369 534 Ft
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.10.01.
2020.03.31.
100%
4 537 169 Ft
MFP-BJA/2019-3019714166
saját
2019.10.01.
2020.03.31.
4 537 169 Ft
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.11.04.
2020.09.30.
100%
3 378 257 Ft
MFP-FVT/2019-3022307351
saját
2019.11.04.
2020.09.30.
3 378 257 Ft
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.11.01.
2020.09.24.
100%
29 964 194 Ft
MFP-HPH/2019-3021613196
saját
2019.11.01.
2020.09.24.
29 964 194 Ft
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.07.01.
2020.09.30.
100%
7 730 198 Ft
MFP-NHI/2019-3005219279
saját
2019.07.01.
2020.09.30.
7 730 198 Ft
MFP-AEE/2019-3006944563
Uszód
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2019.07.25.
2019.12.10.
100%
2 999 994 Ft
MFP-AEE/2019-3006944563
saját
2019.07.25.
2019.12.10.
2 999 994 Ft
Uszód
ERFA
TOP
2019.01.01.
2021.10.30.
100%
56 870 000 Ft
TOP-3.1.1-16-BK1-2017-00003
kommunikáció
2019.01.01.
2021.10.30.
56 870 000 Ft
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00031
Uszód
ERFA
TOP
2019.06.11.
2022.05.31.
100%
111 250 000 Ft
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00031
kommunikáció
2019.06.11.
2022.05.31.
111 250 000 Ft
Design by WEBORIGO