FEBRUÁR 1. BÁCS-KISKUN MEGYE SZÜLETÉSNAPJA

közügyek
72 éves lett a megyénk!

 

Magyarország legnagyobb megyéje, 11 járással és 119 településsel 2022. február 1-én ünnepli 72.születésnapját. Hajagos Csaba történész összeállításában megemlékezik többek között az 1950. februári döntés előzményeiről és a közigazgatási határok átszabásáról is.

Az 1949-ben esedékessé váló közigazgatási területrendezésre vonatkozó rendelet – a második világháborút lezáró békeszerződés és a területi elcsatolások következtében – a következőképpen szabta át a korábbi közigazgatási határokat. Bács-Bodrog vármegye Magyarországon maradt részét (bajai, bácsalmási, jánoshalmi járások), illetve Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye (dunavecsei, kalocsai, kiskőrösi, kiskunfélegyházi, kunszentmiklósi járásainak, továbbá Ladánybene és Lajosmizse) területeit összevonta. Így alakult ki Bács-Kiskun megye területe.

A megyék nevének, székhelyének, területének megállapításáról" szóló. rendelet végrehajtását a Minisztertanács a belügyminiszterre bízta. 1950. február l-jével jóváhagyta Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Fejér, Vas, Somogy, Baranya, Tolna, Szolnok és Heves megyék új elnevezését, területét, a területükön lévő járásokat; s döntött járások megszüntetéséről vagy újak létrehozásáról, valamint a megyék közötti területátcsatolásokról.

Az akkori döntés több százezer ember életét befolyásolta, kisebb-nagyobb mértékben, de büszkén kijelenthetjük, hogy az ország egyik legszebb megyéjében élünk, több mint fél millióan, itt a két folyó, a Duna és a Tisza között.

További híreink

Kiskunfélegyháza

2025. 07. 04.

A belváros tovább szépül Félegyházán - projektzárás

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „A belváros tovább szépül Félegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00016). A projekt keretében 917,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy modern belvárosi környezet jött létre.

2025. 07. 04.

[ Kiskunfélegyháza ]

2025. 07. 04.

Mintegy száz család megélhetését teszi biztonságosabbá a Szelídi-tavi csatorna kotrása

Nagyjából 15-20 gazda, mintegy 100 család megélhetését teszi biztonságosabbá a Szelídi-tavi csatorna kotrása; a munkálatokat a miniszterelnök személyesen is megnézte múlt héten csütörtökön.

2025. 07. 04.

2025. 07. 04.

Őket tünteti ki idén a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés

Tizenhat kategóriában 35 vármegyei kitüntetésről döntött múlt heti ülésén a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Az elismerések azoknak a  adományozhatók, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálják a vármegye érdekeit és javát. A kitüntetések átadására szeptember 27-én, Mélykúton kerül majd sor.     

2025. 07. 04.

2025. 07. 03.

Bács-Kiskunban is lesz Nyitott Porta Napok

Országszerte több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 4. között, és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. A programsorozat Nyitott Porta Napok néven idén debütál, és a sorozatban a Sváb-sarok is helyet kapott. 

2025. 07. 03.

2025. 07. 02.

Családbarát Munkahely címet kapott a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

Ünnepélyes keretek között adta át Dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár a Kulturális és Innovációs Minisztérium által adományozható Családbarát Munkahely címet Dr. Havassy Sándornak, a kormányhivatal igazgatójának. A cím megszerzése mögött nagyon sok munka áll.

2025. 07. 02.

2025. 07. 01.

Fi200 negyedszer: tovább bővül az üzleti klub a Sváb-sarokban

Negyedik alkalommal rendeztek fi200 klubtalálkozót a Sváb-sarokban. A közösség további 8 taggal bővült, és többen is beszámoltak konkrét üzleti eredményekről.    

2025. 07. 01.

Design by WEBORIGO