Mintegy száz család megélhetését teszi biztonságosabbá a Szelídi-tavi csatorna kotrása

két folyó közt

Nagyjából 15-20 gazda, mintegy 100 család megélhetését teszi biztonságosabbá a Szelídi-tavi csatorna kotrása; a munkálatokat a miniszterelnök személyesen is megnézte múlt héten csütörtökön.

Orbán Viktor miniszterelnök látogatását követően Dusnoki Csaba Dunapataj független polgármestere a közmédiának arról beszélt, hogy a talajvízszint csökkenése következtében sokkal rosszabb a mezőgazdasági helyzet településükön és környezetében, mint 2022-ben.

 

Mint felidézte: Dunapataj nagyközség sokáig mezővárosi rangban volt, így nemcsak a szántóföldi konvencionális növények termesztése jellemző a településre, hanem a kertészet is. A szántóföldi növénytermesztés mellett az itt élő családok főként fűszerpaprika- és hagymatermesztéssel foglalkoznak, tehát nekik is létszükséglet, hogy "víz legyen a tájban", víz legyen a csatornákban, hogy ezeket a növényeket az aszályos időben meg tudják védeni.

 

"Amennyiben egy-két héten belül nem érkezik özönvíz a tavasszal vetett kapásnövényekre, akkor nem lesz mit betakarítani" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ez pedig az érintett családok megélhetését sodorja veszélybe.

 

Mint kiemelte: Magyarország miniszterelnöke azonban létrehozta az aszályvédelmi operatív törzset és munkájához pénzt is rendelt, amely a gazdáknak jelentős segítség.

 

Kifejtette, hogy a pénzből a növényekkel benőtt Szelídi-tavi csatorna medrét kotorják ki, mert jelenleg nem tud benne folyni a víz. A munkálatokat követően a kitisztított medret feltöltik a Duna vízéből, és utána már alkalmas lesz a környékbeli gazdálkodók öntözőberendezéseinek működtetésére, terméseik megmentésére - húzta alá.

 

Orbán Viktor látogatásáról elmondta: a miniszterelnök személyesen akart meggyőzödni az aszályvédelmi operatív törzs által hozott határozatok, rendelkezések, és a hozzájuk rendelt források hasznosulásáról.

 

Dusnoki Csaba Sándor, az Új Élet Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy vállalkozásuk Bács-Kiskun vármegyében közel 1400 hektáron termel szántóföldi növényeket, főként őszi árpát, őszi búzát, őszi káposztarepcét, kukoricát és napraforgót. Ezeknek a területeknek közel 20 százalékát tudják jelenleg öntözni.

 

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy hónapban nem esett öt milliméternél több csapadék, ami messze elmarad attól a havi mennyiségtől, amelyre a növényeknek szüksége lenne. Jelenleg például a kukorica naponta 3-4 milliméter öntözővizet kíván, amelyet valamilyen módon pótolniuk kell.

 

"Ezért is külön öröm ez a beruházás, ez a fejlesztés itt a környékünkön, mert ha az öntözővízkapacitás folyamatosan biztosított, akkor meg tudjuk menteni azt a termést, amelyért már a tavasz eleje óta küzdünk" - fogalmazott.

 

Mint mondta: az öntözetlen kultúrák állapota, főképp a napraforgó és a kukorica közel sem kielégítő, a vízgazdálkodási oldalon hatalmas negatív mérleg mutatkozik, amely egyértelműen súlyos terméskiesést fog vállalkozásuk esetében is eredményezni. Az öntözött területek viszont arra jók, hogy kompenzálják a kiesést, és vállalkozásuk "biztosan túl fogja élni ezt az igen példátlan aszályos időszakot is" - tette hozzá a gazdálkodó.

 

MTI

További híreink

Kiskunfélegyháza

2025. 07. 04.

A belváros tovább szépül Félegyházán - projektzárás

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „A belváros tovább szépül Félegyházán” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00016). A projekt keretében 917,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy modern belvárosi környezet jött létre.

2025. 07. 04.

[ Kiskunfélegyháza ]

2025. 07. 04.

Mintegy száz család megélhetését teszi biztonságosabbá a Szelídi-tavi csatorna kotrása

Nagyjából 15-20 gazda, mintegy 100 család megélhetését teszi biztonságosabbá a Szelídi-tavi csatorna kotrása; a munkálatokat a miniszterelnök személyesen is megnézte múlt héten csütörtökön.

2025. 07. 04.

2025. 07. 04.

Őket tünteti ki idén a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés

Tizenhat kategóriában 35 vármegyei kitüntetésről döntött múlt heti ülésén a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. Az elismerések azoknak a  adományozhatók, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálják a vármegye érdekeit és javát. A kitüntetések átadására szeptember 27-én, Mélykúton kerül majd sor.     

2025. 07. 04.

2025. 07. 03.

Bács-Kiskunban is lesz Nyitott Porta Napok

Országszerte több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 4. között, és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. A programsorozat Nyitott Porta Napok néven idén debütál, és a sorozatban a Sváb-sarok is helyet kapott. 

2025. 07. 03.

2025. 07. 02.

Családbarát Munkahely címet kapott a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

Ünnepélyes keretek között adta át Dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár a Kulturális és Innovációs Minisztérium által adományozható Családbarát Munkahely címet Dr. Havassy Sándornak, a kormányhivatal igazgatójának. A cím megszerzése mögött nagyon sok munka áll.

2025. 07. 02.

2025. 07. 01.

Fi200 negyedszer: tovább bővül az üzleti klub a Sváb-sarokban

Negyedik alkalommal rendeztek fi200 klubtalálkozót a Sváb-sarokban. A közösség további 8 taggal bővült, és többen is beszámoltak konkrét üzleti eredményekről.    

2025. 07. 01.

Design by WEBORIGO