

Ünnepélyes keretek között adta át Dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár a Kulturális és Innovációs Minisztérium által adományozható Családbarát Munkahely címet Dr. Havassy Sándornak, a kormányhivatal igazgatójának. A cím megszerzése mögött nagyon sok munka áll.
"Kormányhivatalunk több éve nagy hangsúlyt fektet a gyermeket nevelő kollégák segítésére, így például iskolakezdési és nevelési támogatással járulunk hozzá a családi büdzséhez, a hagyományos cafeteria juttatáson túlmenően. Munkatársainkat támogatjuk a foglalkoztatás módját tekintve is, mint például az eltérő munkarend bevezetésével, valamint egyéb közösségépítő események szervezésével" - írja közleményében a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal. Hozzáteszik: nagy hangsúlyt fektetnek a családtudatosság kommunikációjára is a rendszeresen megjelenő elektronikus magazinukkal és a családbarát felülettel rendelkező elektronikus oldalukkal.
A hosszabb távú családbarát foglalkoztatás lehetőségét szem előtt tartva először 2022-ben szervezték meg a „Családi hetek” elnevezésű programsorozatát, amely azóta hagyománnyá vált. A program a nyári időszakban, több héten keresztül valósul meg, kollégáik 6 és 12 év közötti gyermekei részére. A nyár végére így több mint 100 gyermek részére biztosítanak helyet és felügyeletet színes, élménydús programokkal. A nyári gyermekfelügyelet is nagyban segítette a dolgozókat munkájuk és családi életük összehangolásában.
"Nagy elismerésnek tartjuk a Családbarát Munkahely címet. A családok támogatása fontos számunkra, örömmel tölt el bennünket, hogy közel 2000 munkatárssal rendelkező államigazgatási szervként is meg tudjuk valósítani a családbarát munkahely modelljét" - fogalmaz a közlemény.
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Nemesnádudvar
2025. 07. 09.
2025. 07. 09.
[ Nemesnádudvar ]
2025. 07. 08.
2025. 07. 08.
Bácsalmás
2025. 07. 08.
2025. 07. 08.
[ Bácsalmás ]
Kalocsa
2025. 07. 07.
2025. 07. 07.
[ Kalocsa ]
Kiskunfélegyháza
2025. 07. 04.
2025. 07. 04.
[ Kiskunfélegyháza ]
2025. 07. 04.
2025. 07. 04.