EGY HÉT ALATT KÖZEL 400 MILLIÓ FORINT

ISMÉT SIKERESEN PÁLYÁZTAK A TELEPÜLÉSEK A BAJAI TÉRSÉGBEN

Alig egy héttel a legutóbbi bejelentés után újabb fejlesztési támogatás érkezett a bajai térségbe. A települések a Magyar Falu Programban értek el jelentős sikereket, amelynek eredményeként mintegy 200 millió forintból szépülhetnek tovább a falvak és a községek. Rövid időn belül így közel 400 millió forintra emelkedett a kormányzati támogatás összege.

A Magyar Falu Program pályázatainak köszönhetően eddig is szép számban újultak meg utak, járdák, valamint közösségi- és oktatási intézmények a bajai térségben. Az egy héttel ezelőtti 171 millió forintos támogatást most újabb, közel 200 millió forintos fejlesztési forrás követi.

Ebből Vaskúton 50 millió forintból válhat korszerűbbé a kerékpárút, Bácsbokodon szintén a belterületi bicikliút újulhat meg 45 millió forintból, Felsőszentivánon pedig 2 kilométeres szakaszon válhat biztonságosabbá a kerékpáros közlekedés, megközelítőleg 30 millió forintból.

Dávodon teljes körűen felújítják a ravatalozót 30 millió forintból, Bácsbokodon pedig a Római Katolikus Plébánia szépül meg közel 5 millió forint kormányzati támogatásból.

Ezen kívül a bajai térség nyolc települése nyújtott be sikeres pályázatot ingatlanvásárlásra. A célkitűzés az, hogy átalakítással javítsák a településképet, vagy új funkciót adjanak a megvásárolt épületnek. Gara önkormányzata falumúzeumot hoz majd létre 5 millió forintból, és szintén ekkora összegből vásárol kihasználatlan ingatlant Csátalja, Hercegszántó és Katymár is. Fajsz 1.2 millióból, Nemesnádudvar 4.1 millióból, Rém 3.9 millióból, Sükösd pedig 3.7 millió forintból veheti meg és alakíthatja át a település egy-egy épületét.

A Magyar Falu Program legújabb fordulójával kapcsolatban Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője úgy látja: a vidéki települések ismét nagyot léphetnek előre. – A kormányzat 2010 óta kiemelten kezeli a kistelepüléseket. Úgy tartjuk, hogy a városok mellett a falvaknak és községeknek is folyamatosan fejlődniük kell, hiszen csak így szolgálhatják megfelelően az ott élőket. Az összefogásnak és az összehangolt munkának köszönhetően jól haladunk a megkezdett úton – tájékoztatott a képviselő.

forrás: bacskaiharsona.hu

További híreink

2025. 07. 31.

Ettől falramásznak!

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság programjának köszönhetően 105 általános és középiskolában épülhet mászófal a következő tanévben- közölte az MTI.

2025. 07. 31.

2025. 07. 25.

Így fejlődik Kecskemét és Baja - Milliárdos pályázati támogatások

A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban több mint 100 milliárd forint támogatás érkezik a települések fejlesztésére Bács-Kiskun vármegyébe. Ebből a forrásból részesedik minden település, köztük két megyei jogú városunk is. Kecskemét és Baja a vármegye önkormányzatával együttműködve határozta meg a fejlesztési irányokat, amelyek megvalósítására folyamatosan nyerik el támogatásokat a TOP Plusz programban.

2025. 07. 25.

2025. 07. 24.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 07. 24.

2025. 07. 24.

Világszínvonal: Tass-Alsószenttamás ad otthont az ÁGOTA tábornak

Ma már világszínvonalú létesítményben zajlik az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (ÁGOTA) tábora a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván, olyan infrastruktúrával, terápiás munkával és légkörben, amely példaértékű - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a helyszínen.

2025. 07. 24.

2025. 07. 23.

Támogatná szélerőmű telepítését a lakóhelyén? - felmérés a megújuló energiáról

Alakítsa Ön is a megújuló energia térségi jövőjét! A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. a BIOWIND projekt keretében a megújuló energiaforrások, különösen a biomassza és szélenergia hasznosításának lehetőségeit térképezi fel a Duna-mente térségében.

2025. 07. 23.

Bugac, Jakabszállás, 3+

2025. 07. 21.

Kisvasút napok és hajtányparádé

2025. augusztus 8-án, 9-én és 10-én kerül megrendezésre az idei Kecskeméti Kisvasúti Nap és Hajtányparádé Kecskemét és Kiskunmajsa között.

2025. 07. 21.

[ Bugac , Jakabszállás , Kecskemét , Kiskunmajsa , Szank ]

Design by WEBORIGO