Születések fája és a harangláb

Szank község központjában lévő alkotás, a „Születések fája” Rékasiné Dr. Oláh Gizella, a Tooltechnik Kft. egyik tulajdonosának gondolata volt.

Születések fája és a harangláb

Szank község központjában lévő alkotás, a „Születések fája” Rékasiné Dr. Oláh Gizella, a Tooltechnik Kft. egyik tulajdonosának gondolata volt.

2008-ban a harmadik fafaragó táborban Balatoni Tibor tervei alapján helyi fafaragók: Czinkóczi Mihály, Radvánszki Tibor, és Czinkóczi Dániel készítették el. A fára minden évben anyák napján felkerül az előző évben született gyermekek nevével egy-egy rézlevélke, majd az apák megkondítják a harangot. A harang az örömhírt hivatott a közösség tudtára adni. Akkor verik félre, mikor egy új jövevénnyel gazdagodott a település. 2014-re az első fa megtelt levelekkel, ezért az akkori fafaragó tábor alkotói újabb két fát készítettek azt remélve, hogy levelek sokasága borítja el hamarosan ezeket is. Az alkotás művészi értéke és egyedisége erősíti az itt élők településhez való kötődését.

Kapcsolat

6131 Szank Szent István tér

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
Emberi kezeket látunk, ahogy kört formálnak, és mindegyik kézben egy-egy színes lufi van.

2026. 05. 22.

Bács-Kiskun jövője a tét: várják a vállalkozások és intézmények véleményét

A következő másfél évtized fejlesztési irányait határozhatják meg azok a válaszok, amelyek a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által indított, vállalkozásoknak és intézményeknek szóló online kérdőívbe érkeznek. A vármegye ugyanis a 2026–2040 közötti időszakra készíti el Közösségi Energia Fejlesztési Tervét és Körforgásos Gazdaság Stratégiáját, amelyhez most a helyi vállalkozások, intézmények és szervezetek tapasztalataira, javaslataira is számítanak.

2026. 05. 22.

down arrow
A képen egy Dunán átvezető, monumentális híd látható, rajta egy kerékpárúttal.

2026. 05. 22.

Szavazzunk a Dunavecse–Dunaújváros kerékpárútra!

Egyetlen, Bács-Kiskun vármegyét is érintő kerékpárútvonalként bekerült az „Év Kerékpárútja 2026” szavazás döntőjébe a Dunavecse–Dunaújváros szakasz. Szavazatával most hozzájárulhat, hogy országos elismerést kapjon ez a Duna menti útvonal. A voksolás május 21-én indult, és június 2-án éjfélig lehet leadni a szavazatokat az Aktív Kalandor oldalán.

2026. 05. 22.

down arrow
A képen több ember közösen növényeket ültet egy mulccsal borított kertben vagy bemutató jellegű zöldterületen, miközben néhányan figyelik a munkát. A háttérben fák, parkoló autók és egy napos, tavaszi hangulatú szabadtéri környezet látható.

2026. 05. 15.

Építsünk együtt esőkertet! Gyakorlati szakmai nap Kisteleken 

Egyre többször tapasztaljuk, hogy vagy hetekig nem esik eső, vagy rövid idő alatt akkora mennyiség zúdul le, ami elönti az utcákat és pillanatok alatt eltűnik a csatornákban. Pedig ez a víz óriási érték lehetne a településeink számára. Hogyan lehet a problémából megoldás? Erre ad gyakorlati választ a kisteleki esőkertépítő workshop.

2026. 05. 15.

down arrow
A képen a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési tanács logója látszik az előtérben, mellett egy férfi előadást tart.

2026. 05. 15.

Alapszakos és mesterszakos hallgatók, figyelem! Megjelent a Csatári Bálint pályázat

Elkészült a Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács idei, V. Csatári Bálint szakdolgozat és diplomamunka pályázati felhívása. A pályázat célja, hogy ösztönözze a természetes vízmegtartó megoldásokkal, fenntartható vízgazdálkodással, településfejlesztéssel és a Homokhátság jövőjével kapcsolatos kutatásokat, különös tekintettel a klímaváltozás okozta vízhiány kezelésére.

2026. 05. 15.

down arrow
A képen egy borverseny zsűrizése látható: az asztalnál ülő szakemberek borokat kóstolnak és jegyzetelik az értékeléseiket. A háttérben Bács-Kiskun vármegyei molinók láthatók, miközben egy hölgy éppen bort tölt ki.

2026. 05. 14.

Döntött a zsűri: íme Bács-Kiskun legjobb borai és pezsgője 2026-ban

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt csütörtökön Nemesnádudvaron, a Bor Bagoly Présházban, ahol idén már második alkalommal választották meg a vármegye pezsgőjét is. A rangos megmérettetésen a Kunsági és a Hajós–Bajai borvidék legjobb tételei versenyeztek egymással: összesen 14 borászat 22 bora – 8 fehérbor, 8 rozé és 6 vörösbor – került a szakmai zsűri elé, míg a pezsgők kategóriájában 2 pincészet 3 tétele mérettette meg magát.

2026. 05. 14.

down arrow

2026. 05. 12.

Mély megrendüléssel búcsúzunk Dr. Gulyás Zsolt dandártábornoktól, vármegyei rendőrfőkapitánytól.

Egész életét a haza, a rend és az emberek szolgálatának szentelte. Munkáját felelősséggel, emberséggel és elhivatottsággal végezte, emlékét tisztelet és megbecsülés őrzi mindazok szívében, akik ismerték és együtt dolgozhattak vele. Őszinte részvétünk családjának, szeretteinek, kollégáinak és mindenkinek, akit vesztesége érint. Nyugodjon békében!

2026. 05. 12.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO