Polyák Borászat Szent Vince Pincészete

A borászat és a pincészet településmarketing, illetve turisztikai szempontból is kiemelkedő jelentőségű.

Polyák Borászat Szent Vince Pincészete

A borászat és a pincészet településmarketing, illetve turisztikai szempontból is kiemelkedő jelentőségű.

Polyák Mátyás gyermekkorának nagy részét édesapja mellett, a helyi szőlészetben töltötte, s már ekkor szeretett az ültetvényeken tevékenykedni. Később, - már elismert vállalkozóként - régóta dédelgetett álmát valósította meg azzal, hogy 1983-ban elkezdett saját, házi bort készíteni. Kihívásnak érzi a termelést Kunszálláson, hiszen itt több mint 20 éve, hogy kivágták a helyi nagyüzemi szőlőültetvényeket, így újra életre kellett keltenie a termesztést. Minőségi fajtákat ültetett, melynek hamar meg is lett a gyümölcse, hiszen kiváló ízvilágú borok születtek. A borászati üzemet egy 25 m hosszú boralagút köti össze a látványteremmel, melynek különlegessége egy szentély, ahol Szent Vince bronz szobra látható, melyet Rétfalvi Sándor szobrászművész alkotott. 

Kapcsolat

6115 Kunszállás Szent Vince utca 1.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
A képen régi játkbabák ülnek egy polcon.

Csólyospálos

2026. 08. 10.

Retromúzeum Csólyospáloson

A "kütyük nélküli világ"

2026. 08. 10.

[ Csólyospálos ]

down arrow

2026. 08. 10.

Segítség a munkába való visszatéréshez

Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás a „láthatatlan” inaktív munkavállalók bevonása. Ezt célozza Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának foglalkoztatást elősegítő programja, amely 2025 augusztusában indult a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 projekt keretében.   

2026. 08. 10.

down arrow
A képen a fi200 infopont standjánál hölgyek állnak.

Bácsalmás

2026. 08. 08.

A fi200 klub tagjai a bácsalmási Népek-Ízek Forgataga Fesztiválon

Fi200 vásár Bácsalmáson

2026. 08. 08.

[ Bácsalmás ]

down arrow
Az imrehegyi iskola bejárata a projekttáblával

Imrehegy

2026. 08. 07.

Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában - projektindítás

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.3-21 KÖZNEVELÉSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK2-2024-00003). A projekt keretében 90,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az imrehegyi iskola épületének korszerűsítése valósul meg.

2026. 08. 07.

[ Imrehegy ]

down arrow

2026. 08. 07.

Augusztus 28-ig véleményezhető Bács-Kiskun turisztikai stratégiája

Elkészült Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló turizmusfejlesztési stratégiája és operatív terve. A dokumentumot augusztus 28-ig véleményezhetik az önkormányzatok, a turisztikai szolgáltatók, a szakmai és civil szervezetek, a gazdasági szereplők, valamint a téma iránt érdeklődők.

2026. 08. 07.

down arrow
A képen egy vadászgép előtt áll egy csapat felnőtt és gyermek.

Kecskemét

2026. 08. 04.

Izgalmas programokon vehettek részt a vármegye önkormányzatának napközisei

Nyári napközi a vármegyei önkormányzatnál.

2026. 08. 04.

[ Kecskemét ]

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO