Kunszállás

Kecskemét és Kiskunfélegyháza között fekszik.

Kunszállás

Kecskemét és Kiskunfélegyháza között fekszik.

Kecskemét és Kiskunfélegyháza között fekszik.

A 18. és 19. században a mai község területe Jakabszállás pusztának az a része volt, melyet Kiskunmajsa birtokolt, majd amely a 19. század végétől Kiskunmajsához tartozott. Neve ekkor Majsajakabszállás lett.

Majsajakabszállás 1945-ben alakult önálló községgé. 1948-ban az egykori Jakabszállás pusztának Fülöpszálláshoz tartozó részét is hozzá csatolták, neve ekkor lett Kunszállás.

Az egykori fülöpszállási rész 1989-ben önálló községgé alakult Fülöpjakab néven.

A faluban található egy falumúzeum, egy tájház és minden nyáron búcsút rendeznek, mely nagy népszerűségnek örvend.

Kapcsolat

Több Kevesebb chevron down

Értékeink

chevron left
event card

Polyák Borászat Szent Vince Pincészete

arrow
A borászat és a pincészet településmarketing, illetve turisztikai szempontból is kiemelkedő jelentőségű.

Kunszállás

event card

Történelmi Kun-szállás Foglalás

arrow
Óriási feladatot vállalt magára 2009-ben az önkormányzat a helyi civilek közreműködésével, amikor elhatározták, hogy a Kunok I. Világtalálkozója társrendezvényeként megrendezik az I. Történelmi Kun-szállás Foglalás hagyományőrző fesztivált, ahol mintegy nyolcezer ember vett részt. 

Kunszállás

event card

Órák Háza

arrow
Országosan is egyedülálló a községben található és 2012-ben felavatott Órák Háza. A gyűjtemény első darabjai 1976-ban kerültek Hatvani Béla tulajdonába. A kiállításon átfogó képet kaphatunk az elmúlt 300 év általános óratípusairól. 

Kunszállás

event card

Gyöngyösi Mátyás Helytörténeti Gyűjtemény

arrow
A korabeli tulajdoni lap szerint a Malom dűlőben e háznak, a mai Dózsa György utca 22. számúnak a telkét még szántóként 1899. december 23-án Majsa községtől Buki József vásárolta 200 koronáért. 

Kunszállás

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Kunszállás
ERFA
TOP
2021.01.13.
2022.12.31.
100%
70 000 000 Ft
TOP-1.4.1-19-BK1-2020-00045
saját
2021.01.13.
2022.12.31.
70 000 000 Ft
Kunszállás
ERFA
TOP
2019.01.01.
2021.10.31.
100%
60 000 000 Ft
TOP-3.1.1-16-BK1-2017-00011
saját
2019.01.01.
2021.10.31.
60 000 000 Ft
Kunszállás
ERFA
TOP
2017.05.01.
2018.03.31.
100%
25 000 000 Ft
TOP-4.1.1-15-BK1-2016-00016
saját
2017.05.01.
2018.03.31.
25 000 000 Ft
Kunszállás
ERFA
TOP
2018.03.12.
2020.10.29.
100%
110 000 000 Ft
TOP-1.4.1-16-BK1-2017-00021
saját
2018.03.12.
2020.10.29.
110 000 000 Ft
Kunszállás
ERFA
TOP
2018.06.28.
2020.11.29.
100%
39 770 719 Ft
TOP-3.2.1-16-BK1-2017-00014
saját
2018.06.28.
2020.11.29.
39 770 719 Ft
Design by WEBORIGO