Petőfi Sándor költészete, kiemelten az Alföldről és a Kiskunságról írott versei

Műveiben megjelennek gyermek- és ifjúkori élményei, emlékei és a kiskunsági táj és lakói is. A Szülőföldemen című verssel kapcsolatban megállapítható, hogy Petőfi legszebb emlékei a következetesen szülővárosnak vallott Félegyháza emlékei. Nem véletlen tehát, hogy legremekebb tájleíró versei a kiskunsági tájról, nem utolsó sorban Félegyháza és Kecskemét tájairól, vidékeiről szólnak. Minden olyan nyilatkozatát, amelyben magát a Kiskunság szülöttének vallotta, a kiskunfélegyházi születésre lehet csak következtetni. Így a Kiskunság című versének e sorait is:

„Hová szívem, lelkem, Mindig mindenhonnan vissza-visszavágyott, Újra láttam végre születésem földjét, A szép Kiskunságot.”

A kiskunsági származás rányomja bélyegét Petőfi költészetének egészére. A gondtalan gyermekkor, a redemptus tudat a magyarázata, hogy a szülőföld vidékét nemcsak a hazával, de a szabadság fogalmával is azonosítja Az alföld című versében, amely a szülőföld szeretetén túl a forró hazaszeretetet fejezi ki. A már említett verseken kívül A gólya című vers és A helység kalapácsa című komikus eposz kapcsolódik szorosan Kiskunfélegyházához. Ez utóbbi témáját egy félegyházi történetből merítette a költő. Petőfi ismerte a műben szereplő harangozót és a kántort, hisz egymás szomszédságában laktak. Rajtuk kívül e remekmű más szereplői, így valószínű, hogy a szemérmetes Erzsók és az amazontermészetű Márta prototípusai is félegyházi asszonyságok voltak.