Kunhegyesi Ferenc képzőművészeti munkássága

Kunhegyesi Ferenc a vizuális művészettel autodidaktaként kezdett el foglalkozni, főként grafikai tevékenységet folytatott. Kifinomult tárgy- és emberábrázolásaiban kezdettől megbújt a humor és az objektivitás kettőssége. 

Kunhegyesi Ferenc képzőművészeti munkássága

Kunhegyesi Ferenc a vizuális művészettel autodidaktaként kezdett el foglalkozni, főként grafikai tevékenységet folytatott. Kifinomult tárgy- és emberábrázolásaiban kezdettől megbújt a humor és az objektivitás kettőssége. 

Hatással voltak rá a rutinos kiskőrösi művészek is (Kecskeméti István, Babucsikné Zeikfalvy Anna), sokat tanult tőlük. Később saját kifejezési formát keresve az olaj technika felé fordult. 2000-től Szentandrássy István Kossuth-díjas roma festőművész tanítványa, a közönség közös kiállításokon többször is találkozhatott a mester és tanítványa műveivel. Folyamatos és kitartó munkával elérte, hogy önálló kiállításokkal hívták meg az ország különböző településeire (Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Petőfi múzeum, Kiskunhalas, József Attila Színház Budapest, Kossuth Klub, Budapest, Karinthy­ szalon Budapest, Nemzetiségek Háza, Baja) Folyamatosan dolgozik, művészi teljesítményét szakmai zsűrivel mérette meg, amikor 2014-ben beadta felvételi kérelmét a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe. Ezzel a szakmai szervezeti tagsággal ismerik el Magyarországon az alkotó munkásságot professzionistának. A MAOE-tagság a művész kvalitásainak és szakmai színvonalának biztosítéka. Kunhegyesi Ferenc képzőművészeti munkásságára jellemző az igényesség. Közkedvelt, egyéni képeivel már nem csupán szülővárosa, hanem az egész megye fontos, kisebbségi tematikájú rendezvényeken országos jelentőségű a munkássága. Szívesen fogadják önálló kiállításait. Mestere Szentandrássy István, szakmai bírálói Dr. Feledy Balázs és Aknay János is elismerőleg szól Kunhegyesi Ferenc képzőművészről. Munkássága a fentiek alapján méltó arra, hogy a megyei értéktárba bekerüljön.

Kapcsolat

6200 Kiskőrös

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

Kisszállás

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

2026. 10. 12.

Elkészült Bács-Kiskun új marketingstratégiájának tervezete, véleményezze Ön is!

2026. 10. 12.

down arrow
Szabó Vendel a pulpituson

2026. 10. 08.

Szabó Vendel: összefogásra van szükség a drogbűnözés visszaszorításához

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása az egyik legnagyobb közbiztonsági kihívás Bács-Kiskunban – hangsúlyozta Szabó Vendel vármegyei rendőrfőkapitány a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. A 2025-ös beszámolót az idei első félév tapasztalataival egészítette ki, kiemelve a lopások és az online csalások növekvő számát, valamint a megelőzés fontosságát.

2026. 10. 08.

down arrow
A kiskunhalasi fi200 tagjai u alakban az asztaloknál ülnek

2026. 10. 07.

Ismét üzleti reggelire gyűltek össze a fi200 klub kiskunhalasi tagjai

A rendszeres találkozók célja, hogy a helyi és térségi vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást, kapcsolatokat építsenek, és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

2026. 10. 07.

down arrow
Fügefa terméssel együtt

2026. 10. 07.

A gyógyító füge

A klímaváltozás rendkívül kevés pozitívuma közé tartozik, hogy ma már nálunk is megjelennek az olyan mediterrán növények, mint a füge, amelyet évezredek óta használnak nem csak étkezésre, hanem orvosságként is. Hogy milyen sokoldalú növényről van szó, videónkból kiderül.

2026. 10. 07.

down arrow
Urlauber Ádám interjút ad

2026. 10. 07.

Bács-Kiskun büszkeségei: Ádám, az igazi példa

A kiskunhalasi Urlauber Ádám egykor azért küzdött, hogy újra önállóan tudjon étkezni, közlekedni – és egyáltalán élni. Ma azért dolgozik nap mint nap, hogy Magyarországot képviselhesse a Los Angeles-i paralimpián. A parasportoló idén átvehette a BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ-at.

2026. 10. 07.

down arrow
Ai processzor illusztráció

2026. 10. 07.

Vajon az AI elveszi a munkánkat, vagy új lehetőségeket teremt?

A mesterséges intelligencia már nem a távoli jövő, egyre több vállalkozás használja a mindennapi működésében. De vajon mit jelent mindez a hazai gazdaság és a munka világa számára?Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz program keretében végzett átfogó kutatás.De hogyan látják a helyzetet a szakemberek?

2026. 10. 07.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO