Kalocsai népművészet: írás, hímzés, pingálás.
A 19. század közepéig a poták kizárólag gyári termékekből és fehér házi vásznakból állították össze viseletüket, házi textiljeiket. Az 1860-as években a kalocsai Szeidler-család ütőfái mintáinak hatására alakult ki a kalocsai hímzés első korszaka, a „singlölés”, mely kizárólag lyukakat hímzett fehér fonallal.
A 19. század közepéig a poták kizárólag gyári termékekből és fehér házi vásznakból állították össze viseletüket, házi textiljeiket. Az 1860-as években a kalocsai Szeidler-család ütőfái mintáinak hatására alakult ki a kalocsai hímzés első korszaka, a „singlölés”, mely kizárólag lyukakat hímzett fehér fonallal.
A polgári mintára kialakított formavilág néhány esztendő alatt sajátos kalocsai paraszthímzéssé fejlődött az „íróasszonyok” és „varóasszonyok” keze nyomán. A hímzett ruhadarabok beépültek a gyári termékekből összeállított viseletekbe, és ebben az időszakban a szegényebb családok asszonyainak és lányainak „ünepön délutános” ruhadarabjain is díszelegtek.
A singlölést kitaláló generáció gyermekei továbbfejlesztették anyáik örökségét, s a fekete, kék, piros fonalak és egy új technika, a töltött varrás bevonásával egy új motívumvilágot alakították ki az 1880-as években.
A 19–20. század fordulóján a harmadik generáció, az unokák újabb három színt (zöld, sárga, bordó) vontak be, s megnövelték a motívumok számát és a csokrok méretét.
A 1920-as évek végén a negyedik generáció, a dédunokák nagyméretű virágokkal és hatalmas csokrokkal betöltötték a rendelkezésükre álló teljes felületet, s 32-féle színt alkalmaztak. Ebben a korszakban a hímzett ruhák továbbra is az „ünepön délutános” viseletek részei voltak, de már a gazdagabb családok ruhatárában is díszelegtek. A kézi hímzés, „varás” mellett 4 új technikát fejlesztettek ki: a „riselinezést”, a „madeirát”, az „üresvarást” és a „rátétest”, mely technikák általában a módosabb családok textiljeire kerültek.
Az 1950-es évek elején az ötödik generáció, az ükunokák is megkezdték saját hímzésviláguk kialakítását.
A magyar nyelvterületen nagyon kevés helyen díszítették színes motívumokkal a falfelületet, de kizárólag Kalocsán alakult ki a ma is jellemző, oly gazdag formavilága. A kalocsai pingálás eredetét nem ismerjük, Simonyi Jenő leírásából annyit tudunk, hogy 1882-ben már a kalocsai házak jellegzetessége volt.
Források
Bárth János: Korai kalocsai hímzések. Bp. 1977.
Bárth János: A kalocsai szállások településnéprajza. Kalocsa, 1975.
Bárth János: A pota néprajzi csoport. Ethnographia. 1973. 564-570. p.
Csilléry Klára, K.: Folklorizmus, historizmus és továbbélés egy Kalocsa környéki falu népművészetében. Ethnographia XCIV. 353-382.
Eckert Irma: A kalocsai hímzés eredete és fejlődése. 1-2. rész. In Szegedi füzetek 1935/2. 55-
64. p., 1936/3. 47-59. p.
Gábor Lajos: Kalocsa-vidéki népművészet és népszokások. Kalocsa, 1937.
Kujáni Ferenc: Adatok Kalocsa és vidéke népművészetéhez. Vigilia. 1961. 391-398. p.
Pécsiné Ács Sarolta: Kalocsa népművészete. Kalocsa, Városi Tanács, 1970.
Romsics Imre: A népművészet és a népi iparművészet a népművészet példáján In MaDok
füzetek 1. Budapest 2003. 29-39. p.
Romsics Imre: Élő népművészet Kalocsán. Kalocsa, 2002.
Romsics Imre: Kalocsa népművészete. In Homokmégy. Tanulmányok Homokmégy
történetéből és néprajzából. Szerk. Romsics Imre. Homokmégy, 1998. 371-448. p.
Verebélyi Kincső: Ünnepi szokások az esztendő rendjében. In Homokmégy. Tanulmányok
Homokmégy történetéből és néprajzából. Szerk. Romsics Imre. Homokmégy, 1998. 503-562.
