Kádár Lajos népi író munkássága

Kádár Lajos 1896. május 19-én született Tiszaalpáron. A kiemelkedő tehetséget Móricz Zsigmond látta meg benne. Alkotói munkássága alatt tizenhárom könyvet, körülbelül 100 novellát, valamint néprajzi cikkeket írt. 

Kádár Lajos népi író munkássága

Kádár Lajos 1896. május 19-én született Tiszaalpáron. A kiemelkedő tehetséget Móricz Zsigmond látta meg benne. Alkotói munkássága alatt tizenhárom könyvet, körülbelül 100 novellát, valamint néprajzi cikkeket írt. 

Főbb művei: Rozika, Taposóka, Halászok, Cigányok, Kujtor lelkek, Lidércsziget, Tyukász Péter, A doni halálbánya, Az istentelenek, A pusztán, Börtönnapló, Kolomp szól a ködben életrajzi regénye és az Ártatlanok című drámája. Az író eleinte cselédként dolgozott, majd bojtár is volt, miután 1912-ben Budapestre ment. Az első világháborúban katonaként vett részt, majd hadifogságba került. Az itteni élményeit A doni halálbánya (1936) című regényében írta meg. A kötet többek között azért aratott nagy sikert, mert a szerző a háborús élményeit a nincstelenek szemszögéből mutatta be. Több regénye és novellája jelent meg az 1930-as és 1940-es években, emellett számos elbeszélését publikálták a napilapok, folyóiratok. Kádár Lajos megjelent regényeinek többsége a szülőföld, Alpár és az azt övező puszták életéről szólnak népmesékre emlékeztető módon, ugyanakkor szociográfiai ismeretek birtokában mesél. A Kolomp szól a ködben című önéletrajzi írásában mutatta be Tiszaalpár szépségeit, a térség lakóinak emberségét. Tiszteletére emlékszobát rendezett be az önkormányzat, ahol helyet kaptak hagyatéki tárgyai, amelyek megidézik az alkotót. A könyvtár helytörténeti gyűjteményében megtalálhatók a jelenleg fellelhető művei. Nevét utca, közösségi ház és nyugdíjas klub viseli a településen. Az írót munkásságáért Tiszaalpár Nagyközség Díszpolgárává választották.

Kapcsolat

6066 Tiszaalpár

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Vaskút

2026. 08. 14.

Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton - projektzárás

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00034). A projekt keretében 229,60 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületei újultak meg.

2026. 08. 14.

[ Vaskút ]

down arrow

Újsolt

2026. 08. 12.

Faluház épületének energetikai korszerűsítése - projektzárás

Újsolt Község Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Faluház épületének energetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00015). A projekt keretében 37,07 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a faluház épületének energetikai korszerűsítse valósult meg.

2026. 08. 12.

[ Újsolt ]

down arrow
A képen régi játkbabák ülnek egy polcon.

Csólyospálos

2026. 08. 10.

Retromúzeum Csólyospáloson

A "kütyük nélküli világ"

2026. 08. 10.

[ Csólyospálos ]

down arrow

2026. 08. 10.

Segítség a munkába való visszatéréshez

Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás a „láthatatlan” inaktív munkavállalók bevonása. Ezt célozza Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának foglalkoztatást elősegítő programja, amely 2025 augusztusában indult a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 projekt keretében.   

2026. 08. 10.

down arrow
A képen a fi200 infopont standjánál hölgyek állnak.

Bácsalmás

2026. 08. 08.

A fi200 klub tagjai a bácsalmási Népek-Ízek Forgataga Fesztiválon

Fi200 vásár Bácsalmáson

2026. 08. 08.

[ Bácsalmás ]

down arrow
Az imrehegyi iskola bejárata a projekttáblával

Imrehegy

2026. 08. 07.

Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában - projektindítás

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.3-21 KÖZNEVELÉSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK2-2024-00003). A projekt keretében 90,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az imrehegyi iskola épületének korszerűsítése valósul meg.

2026. 08. 07.

[ Imrehegy ]

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Bársony Lovasudvar - image description
Kikapcsolódás a lovak szerelmeseinek

Tiszaalpár

chevron right
Design by WEBORIGO