Gyalai Béla festőművész tevékenysége és műteremgalériája

Gyalai Béla Tiszavárkonyon látta meg a napvilágot 1951-ben, és ma is a folyó vonzásában, Tiszakécskén él feleségével, gyermekeivel és unokáival. 

Gyalai Béla festőművész tevékenysége és műteremgalériája

Gyalai Béla Tiszavárkonyon látta meg a napvilágot 1951-ben, és ma is a folyó vonzásában, Tiszakécskén él feleségével, gyermekeivel és unokáival. 

Meghatározó tagja a Bács-Kiskun megyei MŰHELY Művészeti Egyesületnek és a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Szegeden szerzett rajztanári diplomát 1974-ben. Mesterei: Dér István, Fischer Ernő és Winkler László voltak. A Tiszakécskei Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor művészeti vezetője.

 

Gyalai Béla műteremgalériája a tiszakécskei képzőművészeti élet meghatározó központja. Az elismert festőművész alkotásai itt megcsodálhatók az érdeklődők számára az év minden szakában, természetesen előzetes egyeztetést követően. 

A város szempontjából turisztikai értéke is kimondottan jelentős, hiszen a településre érkező hazai és külföldi vendégek előszeretettel látogatják a mára legendássá váló, ókécskei polgári házban kialakított galériát. Már az épület udvarának hangulata is magával ragadja a művészetek iránt fogékony látogatót. Az egész helyszínt áthatja a béke, a nyugalom és a harmónia. 

 

Gyalai Béla és a Városi Könyvtár évek óta szervezi itt meg a Nyitott Műterem névre keresztelt kiállítássorozatot, ahol neves színművészek és zenészek is közreműködnek. Azok a látogatók, akik részt vesznek ezeken az eseményeken egyedi élményekkel gazdagodhatnak.

 

Kapcsolat

6060 Tiszakécske Kossuth Lajos utca 82

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

Türr István kilátó országzászlóval - image description
Türr István a XIX. század második felében korát megelőzően a polgárosodás-európaiság határozott előmozdítója volt. Az ő nevéhez fűződik a Korinthoszi-csatorna építése is, s számára állít emléket az 1938-ban épült kilátó. 

Baja

chevron right

Hírek

chevron left
A képen régi játkbabák ülnek egy polcon.

Csólyospálos

2026. 08. 10.

Retromúzeum Csólyospáloson

A "kütyük nélküli világ"

2026. 08. 10.

[ Csólyospálos ]

down arrow

2026. 08. 10.

Segítség a munkába való visszatéréshez

Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás a „láthatatlan” inaktív munkavállalók bevonása. Ezt célozza Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának foglalkoztatást elősegítő programja, amely 2025 augusztusában indult a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-BK1-2022-00001 projekt keretében.   

2026. 08. 10.

down arrow
A képen a fi200 infopont standjánál hölgyek állnak.

Bácsalmás

2026. 08. 08.

A fi200 klub tagjai a bácsalmási Népek-Ízek Forgataga Fesztiválon

Fi200 vásár Bácsalmáson

2026. 08. 08.

[ Bácsalmás ]

down arrow
Az imrehegyi iskola bejárata a projekttáblával

Imrehegy

2026. 08. 07.

Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában - projektindítás

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.3-21 KÖZNEVELÉSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Köznevelési infrastruktúra fejlesztése az imrehegyi iskolában” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK2-2024-00003). A projekt keretében 90,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az imrehegyi iskola épületének korszerűsítése valósul meg.

2026. 08. 07.

[ Imrehegy ]

down arrow

2026. 08. 07.

Augusztus 28-ig véleményezhető Bács-Kiskun turisztikai stratégiája

Elkészült Bács-Kiskun vármegye 2026–2040 közötti időszakra szóló turizmusfejlesztési stratégiája és operatív terve. A dokumentumot augusztus 28-ig véleményezhetik az önkormányzatok, a turisztikai szolgáltatók, a szakmai és civil szervezetek, a gazdasági szereplők, valamint a téma iránt érdeklődők.

2026. 08. 07.

down arrow
A képen egy vadászgép előtt áll egy csapat felnőtt és gyermek.

Kecskemét

2026. 08. 04.

Izgalmas programokon vehettek részt a vármegye önkormányzatának napközisei

Nyári napközi a vármegyei önkormányzatnál.

2026. 08. 04.

[ Kecskemét ]

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Kerekdombi Termálfürdő - image description
Testi-lelki feltöltődés az egész családnak

Tiszakécske

Tisza-parti Gyógy-és Élményfürdő - image description
Gyógy-és élményfürdő Tiszakécskén

Tiszakécske

Tiszakécskei vízitúra megállóhely - image description
Tiszakécske vízitúra? Kár lenne kihagyni!

Tiszakécske

chevron right
Design by WEBORIGO