Feketi Kápolna búcsúja

A dusnoki feketi kápolna, vagy más néven Mária kápolna a község határában található. 

Feketi Kápolna búcsúja

A dusnoki feketi kápolna, vagy más néven Mária kápolna a község határában található. 

A középkori Feket falu szélén, 1855-ben épült, s szerves része a mellette látható, soha ki nem száradó forrás által táplált kis tó, mely tó vizének gyógyító erőt tulajdonítottak az újkori dusnokiak.  A tavacskát és környékét csodás események, Szűz Mária megjelenéseinek helyszíneként tartják  számon az itt élők. A kápolna és a forrás együttesének területe Dusnok egyik szakrális helye, mely a 19. század közepétől a hivatalos egyház által is elismert kultuszhely. A dusnokiak számára a Mária kápolna és a forrás felkeresése a búcsújárás élményét jelentette és jelenti napjainkban is. A területrendezés során olyan helytörténeti és szakrális emlékhellyé alakult, amely egyrészt élő kultuszhelyként lelki vigaszt nyújt a zarándokoknak, másrészt mindig emlékezteti az itt élőket a régi lakosok megtartó hitére. A Mária Kápolna és parkja számos hitéleti esemény (szentmisék, búcsúk) helyszíne.

Kapcsolat

6353 Dusnok

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Bácsalmás, Császártöltés, 3+

2025. 12. 05.

Találkozott a bácsalmási és a sváb-sarki fi200 klub

Különleges találkozón gyűlt össze kedden mintegy félszáz vállalkozó, termelő, civil és önkormányzati szereplő Nemesnádudvaron, ahol a fi200 klub bácsalmási csoportja a Sváb-sarok közösségével épített kapcsolatot. A rendezvény célja a két térség együttműködésének erősítése és a közösségi gazdaságfejlesztés új lehetőségeinek feltárása volt.

2025. 12. 05.

[ Bácsalmás , Császártöltés , Érsekhalma , Hajós , Nemesnádudvar ]

down arrow

Hajós

2025. 12. 03.

Lakner Farm: boldogok a sajtkészítők

Hajóson, a Lakner Farmon minden sajtdarabnak története van – és gyakran neve is. Lakner Kristóf néhány hónapja még nem értette, mit keres a fi200 klubban, ma pedig már  helyi éttermekben találkozni termékeikkel, közös projektekben dolgoznak más tagokkal, és prémium méz kerül a joghurtjaikba. A napi 140 liter tejből készülő adalékanyag-mentes sajtok mögött hajnali fejések, állatszeretetből épülő gazdaság és egy olyan család áll, amely a környéken egyedülálló értéket teremt – sok munkával, mégis őszinte szenvedéllyel.  

2025. 12. 03.

[ Hajós ]

down arrow

Kisszállás

2025. 12. 03.

Kisszálláson ülésezett a vármegyei közgyűlés

Kisszállás példás fejlődése adott hátteret a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés múlt heti kihelyezett ülésének, ahol a település óvodafelújítástól a mini bölcsőde építéséig számos friss beruházással bizonyította, hogyan hasznosította hatékonyan a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat. A tanácskozáson az uniós támogatások térségi hatásai, a megye úthálózatának állapota és a Homokhátság vízpótlását célzó program előrehaladása is napirendre került – utóbbi akár már jövő tavasszal a kivitelezési szakaszba léphet.

2025. 12. 03.

[ Kisszállás ]

down arrow

Tiszakécske

2025. 12. 01.

Tiszakécskén várja a látogatókat a fazekas kiállítás

Új otthonra talált az országos fazekas kiállítás: a két évtizeden át Kecelen működő rangos seregszemle idén már Tiszakécskén várja a mesterség szerelmeseit. Az Arany János Művelődési Központban huszonhat elismert fazekasmester mutatja be válogatott alkotásait, miközben a látogatók a fazekasság mellett több kézműves mesterséggel – a gyöngyfűzéstől a kékfestésen át a fafaragásig – is testközelből találkozhatnak. A rendezvény méltó folytatása egy hagyományokban gazdag időszaknak, immár új városi keretek között.                                             

2025. 12. 01.

[ Tiszakécske ]

down arrow
a gátéri óvoda épülete. fehér, előtetős épület, kék zsalugáterek, frissen füvesített udvar

Gátér

2025. 11. 27.

Új tornaszoba építése - projektzárás

Gátér Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.1-21 GYERMEKNEVELÉST TÁMOGATÓ HUMÁN INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „Új tornaszoba építése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00018). A projekt keretében 60,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a meglévő óvoda fejlesztése valósult meg.

2025. 11. 27.

[ Gátér ]

down arrow
az apostagi óvoda épülete és udvara az utcafrontról

Apostag

2025. 11. 25.

A Vasút utca 3. szám alatti Óvoda felújítása Apostagon - projektzárás

Apostag Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.1-21 GYERMEKNEVELÉST TÁMOGATÓ HUMÁN INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE elnevezésű felhívásra „A Vasút utca 3. szám alatti Óvoda felújítása Apostagon” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00015). A projekt keretében 79,78 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Pöttömkert Óvoda egyik meglévő telephelyének felújítása valósult meg az épület átalakításával.

2025. 11. 25.

[ Apostag ]

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO