Dr. Sántha György középiskolai tanár, költő munkássága

Dr. Sántha György (Fülöpháza-Kerekegyháza, 1888. ápr. 4. – Kecskemét, 1974. febr. 18.) középiskolai tanár, költő. Rendkívüli méretű európai kultúráját a budapesti Pázmány Péter Egyetem után Bern, Berlin és Párizs egyetemein szívta magába. Doktori disszertációját irodalomtörténetből írta, Lenz, mint drámaíró címmel. 

Dr. Sántha György középiskolai tanár, költő munkássága

Dr. Sántha György (Fülöpháza-Kerekegyháza, 1888. ápr. 4. – Kecskemét, 1974. febr. 18.) középiskolai tanár, költő. Rendkívüli méretű európai kultúráját a budapesti Pázmány Péter Egyetem után Bern, Berlin és Párizs egyetemein szívta magába. Doktori disszertációját irodalomtörténetből írta, Lenz, mint drámaíró címmel. 

Jó barátság fűzte Veres Péterhez, Németh Lászlóhoz, Illyés Gyulához, Erdei Ferenchez. Móricz Zsigmond, Szabó Pál, Sinka István, Erdélyi József és Tamási Áron is többször voltak a jakabszállási birtokának, a tusculánumának vendégei. 

 

Első verseskötete az 1915-ben megjelent A bánat harangzúgásában, a századforduló hangulatát idézi.  Dr. Sántha György költészetének csúcspontja a harmincas évekre esik, ekkor születik meg A Toronyőr és az Arany homokon nomád felhők alatt című verseskötete. Kecskemét város szóemblémája, az „aranyhomok”, innen, Sántha György harmadik, 1935-beli verseskötetének címéből vált közszóvá és halhatatlanná. Költeményeiben a népies életképet oldja fel gondolatisággal, egyéni érzelmekkel, keleties színekkel. Az alföldi puszta világát figyeli és éli: a Jakabszállás környéki gyümölcstermő aranyhomok, a bugaci puszta, az épülő asztagtemplomok, az aratók ősmozdulatának megéneklője. 

Forrás: Sántha Melinda

 

Dr. Majthényi Béláné Sántha Marianna gondozta és őrizte édesapja Dr. Sántha György szellemi hagyatékát.  1998-ban a család kiadásában megjelent Testamentum I. és II. Összegyűjtött versek két kötete. Számos vers eredeti kézirata, a költő személyes tárgyai is fennmaradtak az utókornak.

A tárgyi, épített örökséget, a platános jakabi Sántha majorságot vitéz Sántha Tibor, a költő fia tartotta és ápolta.

Forrás:  https://montazsmagazin.hu/santha-gyoergy-koelt-volt-a-nagyapam/

Kapcsolat

6078 Jakabszállás

www.jakabszallas.hu
Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

Türr István kilátó országzászlóval - image description
Türr István a XIX. század második felében korát megelőzően a polgárosodás-európaiság határozott előmozdítója volt. Az ő nevéhez fűződik a Korinthoszi-csatorna építése is, s számára állít emléket az 1938-ban épült kilátó. 

Baja

chevron right

Hírek

chevron left

2026. 07. 21.

Helyi termékekkel érkezik a fi200 közösség Bácsalmásra

Július 31-én és augusztus 1-jén tizennegyedik alkalommal rendezik meg Bácsalmáson a Népek–Ízek Forgataga Fesztivált. A hagyományőrző rendezvényen idén tizenhat fi200 klubtag mutatkozik be helyi élelmiszerekkel, borokkal és kézműves termékekkel.

2026. 07. 21.

down arrow
A képen 3 ember ül egy asztalnál és hallgatják az előadást. A szélén két férfi, közöttük egy hölgy ül.

Császártöltés

2026. 07. 20.

Császártöltésen került megrendezésre a sváb-sarki fi200 klub

A Napforduló Étterem adott otthont a fi200 klub legutóbbi üzleti reggelijének Császártöltésen.

2026. 07. 20.

[ Császártöltés ]

down arrow
A képen egy beton kád falára faragott bagoly forma látható, az ajtóban mellette egy hölgy áll.

Nemesnádudvar

2026. 07. 17.

Borvacsora a Bor Bagoly Présházban

Borvacsorát tartottak a sükösdi padagógusoknak a Bor Bagolyban.

2026. 07. 17.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow
A képen a fi200 klub tagja hallgatják az előadást. Bal oldalt egy idősebb férfi, középen egy hölgy, mellette pedig egy fiatalember.

Bácsalmás

2026. 07. 16.

Ismét összegyűltek a bácsalmási térség szereplői

Tovább erősődik a fi200 közösség.

2026. 07. 16.

[ Bácsalmás ]

down arrow
A képen a Guruló IRánytű egyik feliratának egy részlete olvasható: "Az értékek mutatják az utat"

Bugacpusztaháza

2026. 07. 16.

Bugacpusztaházáig gurult a Guruló Iránytű

Bugacpusztaházán járt a Guruló Iránytű.

2026. 07. 16.

[ Bugacpusztaháza ]

down arrow

2026. 07. 16.

MÓDOSULT A HATÁRIDŐ: augusztus 14-ig várják a pályamunkákat a Csatári Bálint pályázatra

Meghosszabbították a V. Csatári Bálint szakdolgozat és diplomamunka pályázat beadási határidejét. A Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács döntése értelmében az eredeti július 17-i határidő helyett augusztus 14-ig nyújthatják be pályázataikat az alapszakos és mesterszakos hallgatók.

2026. 07. 16.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO