Dr. Magyari Béla űrkutatásban végzett tevékenysége

Dr. Magyari Béla Kiskunfélegyházán született 1949. augusztus 8-án, itt végezte általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait egyaránt. Már gimnáziumi évei alatt megkezdte a vitorlázórepülést, s ekkor érlelődött meg benne a gondolat, hogy vadászpilóta szeretne lenni.

Dr. Magyari Béla űrkutatásban végzett tevékenysége

Dr. Magyari Béla Kiskunfélegyházán született 1949. augusztus 8-án, itt végezte általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait egyaránt. Már gimnáziumi évei alatt megkezdte a vitorlázórepülést, s ekkor érlelődött meg benne a gondolat, hogy vadászpilóta szeretne lenni.

Motorosrepülő képzést kapott Békéscsabán, majd felvételt nyert a Kilián György Repülő-műszaki Főiskolára, Szolnokra. Itt szerzett képesítést, majd 3 évig az akkori Szovjetunióban, Krasznodárban szuperszonikus repülő kiképzést kapott. 1972-ben avatták hadnaggyá, 1977-ben első osztályú vadászpilótává vált. Még abban az évben érkezett egy felhívás űrhajós válogatásra, melyre természetesen jelentkezett. Többszörös orvosi vizsgálat után ketten maradtak Farkas Bertalannal, s 1978 tavaszán családjukkal együtt utaztak Csillagvárosba, készültek az első magyar űrrepülésre. Magyari Béla parancsnoka a már gyakorlott űrhajós, Vlagyimir Dzsanibekov volt. A kiképzés végére szellemileg és fizikailag mind a négyen készen álltak az űrrepülés végrehajtására, végül Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov indulhatott el az űrutazásra. Értékelvén teljesítményét, Magyari Béla is megkapta azokat a kitüntetéseket, mintha az űrben járt volna: a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjét, valamint a Magyar Népköztársaság Űrhajósa címet. Kiskunfélegyházán a díszpolgári címre 1980. október 23-án érkezett a javaslat. A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1980. október 23-i ülésén határozatot hozott, mely szerint javasolja a Városi Tanácsnak Magyari Béla kiképzett űrhajósnak díszpolgári cím adományozását. Magyari Béla később elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karát, 1994-ben védte meg doktori értekezését a Miskolci Egyetemen űr-anyagtechnológiából. 2001-ig különböző katonai beosztásokban dolgozott, majd ezredesként nyugdíjazták. Dr. Magyari Béla az űrkutatásban végzett tevékenységével és különleges életútjával öregbítette Bács-Kiskun vármegye hírnevét.

Kapcsolat

6100 Kiskunfélegyháza

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

2026. 09. 01.

Felzárkózó Bács-Kiskun: fókuszban a mélyszegénységben élők és az idősek

A következő, 2028–2034 közötti uniós fejlesztési időszakra való felkészülés, ezen belül a felzárkózáspolitikai fejlesztési javaslatok összegyűjtése, valamint az idősek és a mélyszegénységben élők helyzetének javítását szolgáló konkrét programok kidolgozása állt a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum munkacsoportjának kecskeméti ülésének középpontjában. A Megyeházán megtartott tanácskozáson a szakmai előadásokat követően a résztvevők szekciókban dolgoztak a helyi problémákra reagáló fejlesztési javaslatokon.

2026. 09. 01.

down arrow

Bátya

2026. 08. 26.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektzárás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósult meg.

2026. 08. 26.

[ Bátya ]

down arrow
A felújított újteleki faluház

Újtelek

2026. 08. 25.

Faluház épület energetikai korszerűsítése, Újtelek - projektzárás

Újtelek Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Faluház épület energetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00040). A projekt keretében 53,66 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Faluház épületének energetikai fejlesztése valósult meg.

2026. 08. 25.

[ Újtelek ]

down arrow

2026. 08. 18.

Bővül az online Terméktár: egy helyen Bács-Kiskun termékei

Mézek, sajtok, zöldség- és gyümölcskészítmények, kézműves termékek és számos más helyi áru és szolgáltatás kerül egy közös, kereshető adatbázisba. A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által életre hívott Terméktár célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a vármegye termelőit, szolgáltatóit és vásárlóit, és ezzel a helyi gazdaság erősítését is segítse.

2026. 08. 18.

down arrow

Vaskút

2026. 08. 14.

Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton - projektzárás

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00034). A projekt keretében 229,60 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületei újultak meg.

2026. 08. 14.

[ Vaskút ]

down arrow

Újsolt

2026. 08. 12.

Faluház épületének energetikai korszerűsítése - projektzárás

Újsolt Község Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Faluház épületének energetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00015). A projekt keretében 37,07 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a faluház épületének energetikai korszerűsítse valósult meg.

2026. 08. 12.

[ Újsolt ]

down arrow
chevron right

Turisztika

Design by WEBORIGO