Buda Ferenc munkássága

Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben. Szülei fontosnak tartották, hogy tanuljon, s ő már az iskoláskor előtt olvasóvá vált. 1947-ben a debreceni református kollégiumban kezdte meg középiskolai tanulmányait. 

Buda Ferenc munkássága

Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben. Szülei fontosnak tartották, hogy tanuljon, s ő már az iskoláskor előtt olvasóvá vált. 1947-ben a debreceni református kollégiumban kezdte meg középiskolai tanulmányait. 

Majd a Fazekas Mihály Gimnáziumba járt. Itt ismerte meg a történelmet tanító költőt, Kiss Tamást, aki elindította az irodalmi pályán. A képzőművészet, a néprajz is erősen érdekelte, végül a debreceni egyetem magyar-orosz szakán kezdte meg tanulmányait, melyet 1968-ban fejezett be levelező tagozaton. Húszévesen már verseket írt: 1956-ban három forradalmi költeménye miatt egy év börtönre ítélték. Szabadulása után öt éven át az ország különböző részein segéd-, illetve betanított munkás volt. Juhász Ferenc, Nagy László, Kiss Ferenc és más jóakarói segítségével újra elkezdett publikálni. Részt vehetett a fővárosi irodalmi életben, majd 1963-ban – egyéni eljárással – mentesítették a büntetett előélet hátrányai alól. Diplomáját megszerezve Pusztavacson, majd Kecskeméten, Kerekegyházán tanított. Később a kecskeméti levéltárban dolgozott, azután pedig az 1969-ben induló Forrás folyóirat belső munkatársa, 1986 óta főmunkatársa lett. Hosszú időn át a Magyar Írószövetség Duna-Tisza-közi csoportjának titkára volt. A Magyar Művészeti Akadémia tagjának 2002-ben választották. Első verseskönyve 1963-ban jelent meg, gyűjteményes kötete 1992-ben, 2006-ban. Gyermekverseket, prózaköteteket is publikált, valamint baskír, finn, kirgiz, kazak, lapp, mari, mordvin, török és udmurt nyelvből fordított. A szépirodalom mellett faragással, bőr- és fémmegmunkálással is foglalkozik. Jelenleg Tiszakécskén él. Elismerései közül kiemelkedő a Nemzet Művésze, a Kossuth- és a József Attila-díj. 

Kapcsolat

6000 Kecskemét

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

Kisszállás

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
Magyar Nóra tartja a marketing stratégia bemutatását

2026. 11. 06.

Bács-Kiskun kilépne a „rejtett kincs” szerepéből - konferencián mutatták be a megye marketingstratégiáját

Bács-Kiskun megye 2026–2040 közötti időszakra szóló marketingstratégiája azt a célt tűzi ki, hogy a térség a „rejtett kincs” kategóriából kilépve országosan is vonzó és tudatosan választott desztinációvá váljon, miközben az itt élők kötődése is erősödjön. A Kiskunhalason, a Kincsem Kávézóban bemutatott dokumentum 23 programmal kívánja erősíteni a megye ismertségét, a helyi identitást, a vállalkozások láthatóságát és a turisztikai kínálatot. A konferencia előadói szerint mindehhez nemcsak korszerű marketingeszközökre, hanem szemléletváltásra és széles körű együttműködésre is szükség van.

2026. 11. 06.

down arrow
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Bozsó János Gyűjtemény Kecskemét - image description
Különleges gyűjtemény Kecskeméten.

Kecskemét

Kecskeméti Fürdő - image description
Sport, szórakozás, pihenés

Kecskemét

chevron right
Design by WEBORIGO