A kecskeméti Katona József Gimnázium sakkcsapatainak két aranykorszaka

Kecskemét örökre beírta nevét a magyar és a nemzetközi sakktörténetbe, ami elsősorban Tóth Lászlónak, Kecskemét egykori polgármesterének (1944-1948), a Magyar Sakkszövetség elnökségi tagjának is köszönhető.

A kecskeméti Katona József Gimnázium sakkcsapatainak két aranykorszaka

Kecskemét örökre beírta nevét a magyar és a nemzetközi sakktörténetbe, ami elsősorban Tóth Lászlónak, Kecskemét egykori polgármesterének (1944-1948), a Magyar Sakkszövetség elnökségi tagjának is köszönhető.

Hosszú ideig ő szerkesztette a Magyar Sakkvilág című folyóiratot, vezetése alatt a kecskeméti nyomdában nyomtattak ki közel száz, a sakkozás témakörét taglaló könyvet is. Kecskemét városának mindig is voltak országosan ismert sakkozói, de országos bajnoki címet sem egyéni, sem csapatversenyben nem sikerült elérni. 

 

A XX. század hatvanas éveiben viszont két fiatal generáció nevelkedett fel a Katona József Gimnáziumban, akik 1960–1963 és 1977–1979 között összesen 7 országos sakkcsapatbajnoki címet szereztek. Ezek az évek jelentik a Katona József Gimnázium sakkéletének két „aranykorszakát”.  Ez az időszak nem csak a megszerzett aranyérmek, hanem a sakkélet és sakkoktatás magas szintre emelésének és eredményességének tekintetében is aranykorszaknak nevezhető. Ebben Tóth László mellett jelentős érdemeket tudhat magáénak Iványosi-Szabó Tibor, a gimnázium akkori fiatal történelemtanára, később neves várostörténetíró és Kecskemét díszpolgára, aki összefogta és megszervezte az iskola sakkéletét. Az Alma mater sakkozói közül került ki Virág Ferenc (1945-2024) is, aki középiskolai éveiben, 15 évesen már egyéni ifjúsági bajnokságot nyerve szerzett első osztályú minősítést, majd 17 évesen elérte a mesterjelölti címet. Szentkirályi Tóth Vince (1915–1984) után ő volt a második kecskeméti sakkozó, aki 1971-ben mesteri címet tudott szerezni. 

 

A kecskeméti Katona József Gimnázium sakkcsapatai által elért eredmények nem csak a középiskolának és az ott folyó sakkoktatásnak, hanem Kecskemét városának és Bács-Kiskun megyének is nagy elismertséget szerzett a sakkéletben. 

A Kecskeméten működő sakkörök, egyesületek által megalapozott tudás és a sakkozás szeretete a mai napig kihat a jelenkor generációira, inspirálva őket a nagy hagyományok folytatására. 

 

Kapcsolat

6000 Kecskemét Dózsa György út 3.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Szemerey Andorné Törös Olga életműve - image description
Szemerey Andorné Törös Olga többszörös főiskolai és magyar bajnok tornász 1914. augusztus 4-én született Debrecenben, itt végezte az elemi és a középiskolát, sőt tanítói oklevelét is szülővárosában szerezte meg. 

Kecskemét

Szanki sportcentrum és a tekesport - image description
A mai napig működő sportpálya 1971 és 1977 között épült, sportolási lehetőséget nyújtva ezzel a község lakóinak. 

Szank

Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes, Világ- és Európa-bajnok sportoló munkássága - image description
Suba Róbert 1980-ban született Kiskunhalason. A középiskolát a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnáziumban végezte, s az ott eltöltött négy év során aktívan sportolt, atletizált és kézilabdázott. 

Kiskőrös

Provics Ferenc rádió gyorstávírász sport eredményei - image description
Legutóbb 2019-ben Bulgáriában lett a Morse Runner- versenyszám legjobbja. 

Jászszentlászló

Polyák Imre sportolói életműve - image description
Polyák Imre olimpiai bajnok kötöttfogású birkózó 1932. április 16-án született Kecskeméten. Lajosmizsén éltek. A birkózással is itt kezdett el foglalkozni, edzői Fózer Béla és Gajdácsi Béla voltak. 

Lajosmizse

Messzi István életműve - image description
Messzi István a súlyemelés alapjaival 1975-ben a Kecskeméti Spartacus Sportegyesületben ismerkedett meg, ahol Kasza György edző nyolc éves kitartó munkájának is köszönhetően a világ élvonalába került. 

Kecskemét

Bóbis Gyula életműve - image description
Bóbis Gyula 1909. október 7-én született Kecskeméten. A KTE-ben kezdett el sportolni, előbb labdarúgóként, majd rövid időn belül a birkózó szakosztályban folytatta tevékenységét.

Kecskemét

chevron right

Hírek

chevron left
A képen egy palack Frittmann Gold pezsgő üvege látható, rajta a Bács-Kiskun vármegye bora matricával.

2026. 06. 30.

Bács-Kiskun vármegye pezsgője 2026 - Frittmann Gold

Lehet-e Ezerjóból minőségi pezsgőt készíteni? A válasz: Igen! Erre bizonyíték, hogy Bács-Kiskun Vármegye Pezsgője 2026-ban a Frittmann Borászat Gold tétele lett.

2026. 06. 30.

down arrow
A képen a közgyűlés tagjai láthatók asztalaiknál, hátulról fotózva.

Szeremle

2026. 06. 30.

Szeremlén tartotta legutóbbi ülését a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés

A Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés legutóbbi ülését Szeremlén tartotta, ahol a település bemutatása mellett több fontos vármegyei ügy is napirendre került. 

2026. 06. 30.

[ Szeremle ]

down arrow
A képen a résztvevők egy asztal körül ülnek, és figyelnek az előadóra.

Kiskunhalas

2026. 06. 29.

Ismét megrendezésre került a fi200 klub Kiskunhalason

Második alkalommal rendezték meg az üzleti reggelit Kiskunhalas térségében.

2026. 06. 29.

[ Kiskunhalas ]

down arrow

Drágszél

2026. 06. 25.

Művelődési ház épületenergetikai korszerűsítése - projektzárás

Drágszél Község Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Művelődési ház épületenergetikai korszerűsítése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00007). A projekt keretében 49,63 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település művelődési házának energetikai korszerűsítése valósult meg.

2026. 06. 25.

[ Drágszél ]

down arrow
A fotón a dusnoki fáklyás csónakázók láthatók éjjel, a vízen.

Dusnok

2026. 06. 25.

Szent Iván éjjel Dusnokon

Több éves hagyománya van a dusnoki fáklyás csónakázásnak.

2026. 06. 25.

[ Dusnok ]

down arrow
Az asztal körül a fórum résztvevői ülnek, előttük vízek.

Kalocsa

2026. 06. 25.

TervElő fórumsorozat Kalocsán

Kalocsán zárult a TervElő fórumsorozat, amelynek keretében Bács-Kiskun vármegye mind a 11 járásában egyeztettek a települések vezetői a következő európai uniós fejlesztési ciklus lehetőségeiről. 

2026. 06. 25.

[ Kalocsa ]

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO