Kezdőlap chevron Élet Bács-Kiskunban chevron Útvonalajánló chevron Útvonalajánlatok chevron Varangykő tanösvény – Csólyospálos
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata

Varangykő tanösvény – Csólyospálos

days / 1

A csólyospálosi földtani feltárás egyike a Duna-Tisza köze DK-i részén korábban létrejött kővágó helyeknek, ahol a kőfejtés révén feltárt szelvényben jól tanulmányozható a réti mészkő és dolomitiszap előfordulás. A település melletti feltárás egy felhagyott bánya, melynek anyagát – kb. fél méter vastag fedőréteg elhordása után – kézi szerszámokkal fejtették ki. A településen kőzet bányászata az 1970-es években szűnt meg.
A túraútvonal bebarangolása során hiteles képet kaphatunk a darázskő természeti és néprajzi örökségéről. A túrázni vágyókat az útvonal mentén elhelyezett információs tábla segíti a tájékozódásban. Aki ellátogat ide, nemcsak egy geológia időutazásnak lehet tanúja, hanem megfigyelheti az egykori szikes tó még napjainkig is fennmaradt színes élővilágát, egy elfelejtett mesterség és népi építészet gazdag szeletét.



Megközelítés: A feltárás Csólyospálos településtől ÉK-re, a temetővel szemben lévő dűlőúton közelíthető meg. Parkolni a polgármesteri hivatal vagy a községi temető melletti parkolóban lehet.  (GPS: 46°25’41,59” É, 19°51’03,45” K). Innen a bemutatóhely kb. 1500 méter sétával homokos dűlőúton közelíthető meg. Át kell haladni egy tanya melletti gyepen. A bemutatóhelyet táblák jelzik. GPS: 46° 25’ 35,915” É,  19° 51’ 54,944” K
Állomások száma: 4
A földtani feltárás fokozottan védett természeti terület, ezért hatósági engedély nélkül kizárólag a helyszínen kialakított feltáró út (pallósor) mentén látogatható!

Bejárható: egész évben, de főként tavasszal javasolt, kiváló sétaalkalom is. 
Hossza: 3 km  

Állomások száma: 4

 

Hazánk majd’ minden vidékén találunk kőbányákat, kőnyerő helyeket. Meglepő és kevésbé ismert módon még az Alföld egyes vidékein is. A Duna-Tisza közén ugyanis foltokban bányászható és építkezésre alkalmas réti mészkövet lehet találni. Ilyen egykori réti mészkő kitermelő hely a csólyospálosi földtani feltárás.

A terület 1978-ban kapott természetvédelmi oltalmat. A helyszín tulajdonképp kőzettani típusszelvény, amilyen a Duna-Tisza közén nagyon sok másik semlyékben is kialakítható lenne. Ám miközben itt, Magyarország közepén térségi léptékben is jellemző ez a képződmény, addig ehhez hasonlót világviszonylatban is csak néhány helyről (Kalifornia, Belső-Anatólia, Irán, Dél-Ausztrália térségében) ismerünk.

A Csólyospálosi földtani feltárás építményei a Duna-Tisza Közi pásztorépítmények, a népi építészet hagyományaira támaszkodik. A fogadó kapu stilizált kapuoszlop galambdúccal. A vasaló a szél és eső ellen védte a pásztorokat. Hasonló volt régen a pásztorok konyhája, de ebben őrizték ruhájukat, eszközeiket is. Szintén nádból készült építmény a kontyos kunyhó, ami a szél, az eső vagy a tűző nap ellen nyújtott enyhelyet. A vesszőfonású cserény mintáját követi a madárfigyelő hely faragott bíbiccel. A látófa az alföldi pásztorok őr- vagy állófája 5–7 méter magas, lecsonkolt ágas fa volt, ami többféle célt is szolgált. A pásztor erre felmászva adott jelet a messze legeltető társának, innen figyelte a jószág mozgását. Erre akasztották a tarisznyáikat is. Régebben olyan jelnek is tekintették (címerfa), amivel a számadó kijelölte kizárólagos legeltetetési területét.

Érdekességek

A vasoxidtól barnásfehér kőzetet a Homokhátság népe „darázskőnek” nevezi, amit a darázsfészekre emlékeztető lyukacsos szerkezetéről kapott, de a népi emlékezetben szép és kifejező sárkő, gyepkő, mocsárkő, varangykő és cupák elnevezésekkel is illették. A darázskő a Kiskunság egyetlen jó minőségű, ugyanakkor könnyen megmunkálható szilárd építőanyaga, az Alföld ma már szinte teljesen elfeledett képződménye.
A Csólyospálosi réti mészkő- és dolomit-feltárás nemcsak geológiai és természetvédelmi, hanem jelentős kultúrtörténeti értéket is képvisel, hiszen egy évszázadokon át művelt népi foglalatosság: a kővágás emlékhelye.
A szilárd építőkőzeteket gyakorlatilag nélkülöző Duna-Tisza közén az Árpád-kor óta folyamatosan bányászták a darázskövet.
Számos Árpád-kori, vagy késő középkori templom alapozása és falazata épült darázskő felhasználásával: közülük a legismertebbek a soltszentimrei Csonka-torony, a kecskeméti Szent Miklós templom támpillérei és hajdani temetőkertjének csontháza, az ócsai premontrei prépostság temploma, a lajosmizsei Pusztatemplom, Szer monostora az Ópusztaszeri Emlékparkban. Szintén darázskőből épült középkori emlék a Csengelén talált kun sírkamra vagy a napjainkban folyó ásatás során Bugac-Felsőmonostoron előkerült kolostor.
A 20. század eleji építkezéseken is találkozhatunk darázskővel módosabb gazdák borospincéiben, tanyák épületalapjaiban, melléképületek falazatában. Csólyospálos környékén kővágás 1970 táján szűnt meg.


Hogyan keletkezett a réti mészkő?

A Duna-Tisza közi Homokhátság felszínét változatos formájú, helyenként több méter magasságú homokbuckák, lösszel fedett területek jellemzik. A közöttük található mélyedésekben kialakult időszakos vízállások – semlyékek, kiszáradó rétek – az édesvízi karbonát képződés helyeinek őrzői.

A Duna-Tisza közének állandó és időszakos szikes tavaiban a jégkorszak végétől, a holocén időszak kezdetétől karbonátos üledékképződés indult el, amely folyamat az intenzívebb emberi megtelepedéshez kötődő, növekvő foszfát/foszforterheléssel a bronzkorban, – megközelítőleg 3500 évvel ezelőtt – leállt, de a képződéséhez szükséges feltételek megléte esetén néhány helyen még ma is folytatódik.

Képződéséhez kedvező viszonyokat a nyári csapadékszegénység, a sekély, ingadozó vízszint, a jelentős párolgás és a tavak vizének kémiai összetétele adja. A homokbuckák közötti mélyebb fekvésű területeken, ahol a talajvízszint (akár éghajlati okokból, akár vízrendezés hatására) tartósan és nagymértékben csökken, ott tó már nem maradhat fönn, jobbára csak rövidebb időtartamú tavaszi vízborítottság alakulhat ki. Az ilyen kisvizeket nevezik semlyéknek. Fenékszintjükben a korábban keletkezett dolomitiszap a talajvíz-ingadozás zónájába kerül, az üledék folyadéktartalma is erősen ingadozó, összmennyisége lecsökken. Az ilyen geokémiai körülmények között, a kalcitkristályok beépülésével megy végbe az üledék kemény karbonát-kőzetté szerveződése, vagyis a darázskő kialakulása.

forrás: knp.hu

 
 

Időtartam szerinti ajánlatok

chevron left
event card

Kékmoszat tanösvény - Szelidi-tó TT (Dunapataj)

arrow
A Szelidi-tónál található 12 állomásból álló tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket, valamint a környező területek élővilágát. A Szelidi-tó, mely 1976 óta természetvédelmi terület, a jégkorszak után a Dunából lefűződött jellegzetes morotvató. Ez az egyetlen mély vizű, szikes jellegű tó hazánkban. Kellemes, lágy, gyorsan felmelegedő lúgos vize van, mely a szikesekre jellemző nátrium- kálium- és magnéziumsók mellett minimális jódot is tartalmaz, ezért nem véletlenül népszerű természetes fürdőhely. Hossza: 2400 mMegközelítés: Dunapataj felől gépkocsival vagy kerékpárral. A tanösvény kiinduló pontja az üdülőfaluban a Szittyó téren található.  A strandolás és más vízi élmények mellé a Kékmoszat tanösvény meglátogatását javasoljuk. A 12 állomást felfűző tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket, valamint a környező területek élővilágát. A tanösvény kiinduló pontja a Dunapataj-Szelid üdülőfaluban levő Szittyó téren található, egyben ez a tavi turizmus központi helyszíne. A tanösvény állomásai részben a tó partján levő kerékpáros-gyalogos sétaút mentén helyezkednek el. Az üdülőfalu utolsó utcájához tartozó strandlejárónál van a negyedik állomás. Ezt elhagyva a sétaút egy keskeny ösvényben folytatódik a nádszegély és a tóparti erdősáv között, később pedig a fák és bokrok között halad. Egy enyhe emelkedőnél találjuk az ötödik állomást, ahol színes, elektromikroszkópos felvételek segítségével tárul elénk a tó különleges algavilága. Ezután a keskeny ösvény egy széles földútba torkollik. Ezen a szakaszon találjuk a következő három állomást. Az út kissé eltávolodik a tóparttól és egy szántóföld, valamint egy fiatal tölgyültetvény közötti földúton folytatódik. A 9. állomás a tanösvény legtávolabbi pontja, ahonnan a tanösvény hurka visszakunkorodik az üdülőtelepre. Az utolsó állomás az erdő szélén az úgynevezett Várdombnál van, ahol a környező emberi települések történetéről és ennek nyomairól kaphatunk információt. Akik pedig úgy gondolják, hogy a tanösvény által kínált 2,4 km-nél többet szeretnének mozogni, két további túrajavaslatot találhatnak a +Programtippek alcím alatt. Gyalogosan lehetőség van a Szelidi-tó megkerülésére. A teljes kör hossza könnyű terepen 11 km, mely tempótól függően 3-5 óra alatt teljesíthető. A kerékpározás szerelmeseinek pedig egy 51,3 km hosszú Duna-parti körtúrát kínálunk. Állomások:1. Hogyan jött létre a tó?2. Mitől bársonyos a tó vize?3. Vízvédelem 4. ”… fecseg a felszín, s hallgat a mély”5. Vízi parányok6. Vízi növények7. Miért kedvelik a horgászok a tavat?8. Úszóbajnokok és szigonyosok9. Nádi énekkar10. Fák, bokrok11. Erdei lakótelep12. A Várdomb További információk, látnivalók:  www.knp.hu
event card

Országos piros sáv

arrow
Az országos piros sáv behálózza hazánkat, főként a hegyvidéki területekre jellemző a jelzés. Bács-Kiskun vármegyében a Ladánybene-Petőfiszállás 100 km-es szakasza tartozik a sávba. Az Alföld hamisítatlan szépsége tárul elénk az út során, Petőfiszállásra érve pedig szakrális élményben lehet részünk, megismerkedhetünk a Pálos Rend életével.    A Pálos RendrőlA Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, melynek megszervezője Boldog Özséb esztergomi kanonok, aki 1250 körül a Pilis hegység remetéinek lett a vezetője. Ehhez a remeteközösséghez később az országban található más remeteközösségek is csatlakoztak.A Pálos Rend sok egyéb hagyományos értékkel együtt a felvilágosodás értelmetlen és kritikátlan pusztításának esett áldozatául: II. József a tevékenységüket "nem látta hasznosnak", ezért 1786-ban kihirdette a rend eltörlését, birtokainak kisajátítását, elkobzását, konfiskálását. A rendnek ezután Lengyelországban maradt meg mindössze két kolostora. A pálosok 1934-ben települtek vissza Lengyelországból Magyarországra (amelynek során a Gellért-hegyi Sziklatemplomot is birtokba vehették), de a második világháború után a rendre rászabadult a kommunizmus és az ÁVH kegyetlensége, és lehetetlenné tette a működésüket. A rendet 1950-ben sok más szerzetesrenddel együtt be is tiltották. A rendszerváltás után 1989-ben pécsi központtal újraindult a rend hazánkban, és napjainkban a pécsi kolostoron kívül a budapesti Sziklatemplomban, Márianosztrán, a Petőfiszállás melletti Pálosszentkút kegyhelyen, valamint az erdélyi Hargitafürdőn működik. Útvonal: Ladánybene - PetőfiszállásHosszúság: 100 kmÉrintett védett területek: KNP Fülöpházi buckavidék, Orgoványi rétek, Bugac
event card

Kosbor tanösvény - Peszéradacsi-rétek (Kunadacs)

arrow
A tanösvény a Turjánvidék láp- és mocsárvilágát, az ember tájformáló szerepét és a terület növényritkaságait mutatja be a látogatónak.A tanösvény a Csikókertből indul. Az itt látható idősebb facsoportok a hajdani természetes erdők maradványfoltjai. A talaj nagy nedvességtartalma miatt jellemző fafajok a magyar kőris , a fehér nyár és a fehér fűz. Még ezek a kicsi erdőfoltok is számos madárnak biztosítanak fészkelőhelyet. Hossza: 1800 méterMegközelítés: a Kunszentmiklós-Kerekegyháza összekötő úton, Kunadacstól kb. 3 km-re. A tanösvény a Kunadacs előtti Adacsgyöngye sporthorgász centrumnál található un. Csikókertből indul. Állomások:1. Peszéradacsi rétek2. Csikókert3. Láprétek4. A megváltozott táj5. Növényritkaságok Az erdei pinty, a tengelic, a zöldike a lombkoronába, a fülemüle cserjeszintbe építi fészkét, mások az öreg fák üregeit választják. Az odúlakó madarak, mint például a búbos banka megtelepedését mesterséges odúk kihelyezésével segíthetjük. A baglyok az odvas fák mellett szívesen elfoglalják a romos épületek padlásait is. A szomszédos homokbucka falában gyurgyalagok telepedtek meg.  A földút mindkét oldalán a mélyebb fekvésű, vizekben gazdagabb területek élővilágát figyelhetjük meg. Az utat szegélyező nyárfák és fűzfák énekesmadaraknak nyújtanak otthont, táplálékot.A mélyebb részeken a magassásos társulások a vízviszonyoknak megfelelően nádasokkal, mocsár- és láprétekkel alkotnak mozaikos élőhelyeket. A temetődomb északi oldalán értékes, védett növényfajokra bukkanhatunk. A tájátalakítások elkerülték ezt a zsebkendőnyi foltot, mely minden tavasszal felidézi a hátak, magaslatok hajdani virágpompáját. A temetődombra felkapaszkodva remek kilátás nyílik a tájra. Különösen figyeljünk arra, hogy a kitaposott ösvényen maradjunk, mert számos védett növény bújik meg a fűcsomók között (apró nőszirom, gyapjas csűdfű, orchideák és tárnicsok)! Ezek letaposásával sok kárt okozhatunk! A temetődombot teljesen megkerülve érünk vissza a lábánál futó úthoz. Ha itt jobbra fordulunk, akkor az aszfaltúthoz érhetünk ki, balra továbbsétálva a tanösvény már megismert útvonalán juthatunk vissza kiindulópontunkhoz. forrás: www.knp.hu
event card

Báránypirosító tanösvény - Fülöpházi buckavidék (Fülöpháza)

arrow
Találkozott már a báránypirosítóval? Egy gyönyörű, kék virág, mely szinte talajtakaróként uralja az alföldi buckákat április-májusban. A Báránypirosító tanösvényen sétálva is gyönyörködhet a láványban! A tanösvény a félig kötött homokterületek geológiai, növény- és állattani jellemzőit mutatja be. Kiinduló helye a Naprózsa Ház és Erdei Iskola parkolója. A tanösvény elején egy fitnesz gépekkel felszerelt erdei tornapályát találunk, majd ezt elhagyva jutunk a tanösvény útvonalára, mely egy ideig a piros sáv jelzésű túraútvonalát követi. A tanösvény korábbi útvonala új állomásokkal egészült ki, hurokszerű útvonala egy rövidebb és egy szakaszra tagolódik.  Hossza: 2600 méterMegközelíthető: az 52. számú főút 20 km szelvényénél lévő oktatóközpont parkolójából. A tanösvény az oktatóközponthoz tér vissza. Sétánkat a Naprózsa Erdei Iskola épületével szemben, a parkolóban kezdjük. Az erdei tornapálya mellett, akácültetvény, majd nyárfacsoportok között halad végig a fehér nyilakkal jelzett út. A jobb oldali nyárfacsoporton érdemes megfigyelni a kihelyezett mesterséges odúkat, melyek különböző madárfajoknak biztosítanak fészkelő helyet. Csodálatos útvonalon kanyarogva érjük el az egyes állomáshelyeket, majd 15 perces sétával visszajutunk a parkolóba.  Állomások:1. Bolygatott területek2. Homoki gyepek3. Buckaközök4. A homokbuckák kialakulása5. Homoki erdőtelepítések További információ: www.knp.hu
event card

Sáskajárás tanösvény – Bugac

arrow
    A gyalogos természetjárás ugyan egyre inkább teret hódít, mégis itt az Alföldön, kevésbé elterjedt mozgásforma, aminek több oka lehet: a rohanó világ, a nyári forróság, vagy éppen az egysíkúnak képzelt alföldi táj. A turistautakon bejárt Kiskunság magától és magáról fogja elárulni, hogy mivé lett ez a nagyszerű homokpusztaság. A változatos formakinccsel, felszíni vízállásokkal tarkított, laza szerkezetű erdős-ligetes táj már alig mutat magából valamit. Egy átalakult, beerdősített és kiszárított homokpuszta maradványa jutott a jövő generációjának. Ennek a táji egyhangúságnak éppen Bugac az ellenpéldája. Aki bejárja ezt a vidéket gyalog vagy a gyér forgalmú utakon kerékpározik,  képet alkothat homokvidékekről, azok mai állapotáról és garantáltan olyan egyedi élményekkel tér haza, amit másutt nem talál meg az országban.    Ha szeretsz játszani, tedd próbára magad, és járd végig a bugaci Pásztormúzeumtól induló Sáskajárás sétautat. Ne aggódj, valódi sáskákkal nem igazán találkozol, útközben azonban választ kapsz arra, hogy miért éppen sásakjárás az út neve. A múzeumban elkérheted a játékos sétaút térképét, melynek hátoldalán megtalálod az állomásokhoz tartozó feladatokat. Az útvonal hossza 1 km, az állomásokat sáskafigurák jelzik! Megközelítés: a bugaci Karikás Csárdától kb. 1,5 km a földúton, GPS: 46°39’34,100”É, 19°36’56,572”K. A kiállítóhely üzemeltetője a Bugacpuszta Kft. Mielőtt útnak indulunk, érdemes tájékozódni a nyitva tartás a jegyvásárlás lehetősége felől.  Információ: +36-76/ 575-112, info@bugacpuszta.hu   A bugaci pusztán  A jelzett turistautak és tanösvények útvonala Bugacon az elmúlt tíz évben teljesen megváltozott, ennek az az oka, hogy a 2012-es bugaci tűz az ökoturisztikai berendezéseket is elemésztette. 2020-ra lehetőség nyílott arra, hogy ezeket az útvonalakat újra gondolják, az ezek mentén található tájékoztató elemeket újakra cserélték. A korábbi három tanösvény útvonalait módosítva jött létre a Boróka tanösvény az új nyomvonala, ami egy rövid szakaszon együtt halad a piros félkör (körséta) és kereszt jelzésű turistaúttal. A bakancsos turizmus alapját jelenleg  a piros sáv, félkör és kereszt jelzésű útvonalak jelentik Bugacon. A piros sáv jelzésű útról érhetők el a piros félkör (körséta) és kereszt jelzésű lokális turistautak. Ezek közül a piros félkör jelzésű bugaci körséta út a leghosszabb (9 km), ezt azoknak ajánlják, akik legalább egy fél napot  eltöltenek Bugacon. Ez a turistaút a Karikás-Csárdától indul a Pásztormúzeum irányába, egy széles földúton. Kb. 1500 méter megtétele után érjük el a Pásztormúzeumot. Útközben egy pusztai kereszt, majd később régi időket idéző pásztorépítmények mellett halad el utunk. A pásztorok szálláshelyénél található tájékoztató táblák a múltban használatos építményeket mutatják be. Még egy gémeskút is van itt, mely a puszta fontos víznyerő helye volt. A tájat mélabús marhák és legelésző lovak látványa teszi változatossá. Tovább haladva egy madárodú bemutatóhelyhez érünk, aminek árnyékában megpihenhetünk. Egy régi fahíd maradványa mellette kétoldalt betemetett csatornaszakasszal mementóként őrzi az értelmetlen vízelvezetés emlékét. Kiemelkedő látványosság a pusztán a Pásztormúzeum kúp alakú építménye, melynek új kiállítása látványos elemekkel állít emléket a szilaj pásztorkodásnak. A múzeum közelében található a Sáskajárás játékos sétaút, melynek közeli állomásai játékos módon dolgozzák fel pusztai állattartás formáját. A múzeum mellett a nemzeti parkot alapító igazgatók emlékhelye látható. A múzeum előtti tölgyfák alatt a híres fafaragó, Polyák Ferenc alkotása őrzi a puszta csendjét. Arrébb Josef von Ferenczy családja által állított kopjafa emlékeztet a Ferenczy család bugaci kötődésére. A múzeumtól néhány száz méterre van a Bugaci Méntelep, vagyis az őshonos magyar háziállatfajták bemutatóhelye. Itt rendezik meg a lovasbemutatókat is, csodálatos pusztai környezetben. A Boróka tanösvényt elhagyva a piros körséta jelzésű úton tovább menve eljutunk az ún. "dózerolt útig". Aki nem akar sokat gyalogolni, az innen egy széles földúton térhet vissza a Méntelep istállóihoz. A "dózerolt út" elnevezés az 1950-es évek homoki erdőtelepítéseire utal, amikor is nehéz lánctalpas gépekkel vágtak utat a buckák közé. A tanösvényt és a dózerolt utat elhagyva a pusztai körséta útvonala a Hittanya nevű volt vasúti megálló irányába halad, majd az egykori kisvasút nyomvonala mellett megy, végül nagyobb kerülőt téve pusztai homokutakon kanyarogva tér vissza a Karikás-csárdához. A piros kereszt jelzésű út pedig az Alföldfásítási Múzeumhoz visz, elérve újból a piros sáv jelzést. Sáskajárás, a játékos sétaútEzt a tanösvényt főleg óvodás és alsó tagozatos korú gyerekek részére javasoljuk tanári vagy szülői segítség igénybevételével.  A sétaút állomásai egymástól nincsenek messze, egy-egy állomást sáska figurák szimbolizálnak, az utolsó állomás az állattartó telepen található. Az egyes állomásokon végrehajtandó feladatokhoz leírás és eszközök a Pásztomúzeumban igényelhetők. forrás:knp.hu  
chevron right

Tematika szerinti ajánlatok

chevron left
event card

Tartós szegfű tanösvény – Kiskunmajsa_Bodoglár

arrow
Kiskunmajsa és Tázlár között, az un. olajos úttól kőhajításnyira alakították ki az egy kilométer hosszú Tartós szegfű tanösvényt, mely az uniós védettségi szintet jelentő Natura 2000 területen vezet keresztül, ami helyi jelentőségű védett természeti terület is egyben. A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Az ösvény innen egy telepített fenyő ültetvény sorai között vezet, mígnem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva juthatunk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek. A tanösvény végigjárása során a látogatók megismerkedhetnek a bennszülött tartós szegfűvel és élőhelyével, védelme érdekében – a LIFE program keretében tett – természetvédelmi erőfeszítésekkel, valamint a Natura 2000 hálózat jelentőségét is megismerhetik. Megközelítés: a Soltvadkert-Kiskunmajsa közötti úton, Tázlár és Bodoglár települések között a 16,3 km szelvénynél a táblával megjelölt földútnál kell letérni.(GPS: 46°32'13,76"N 19°35'23,767"E  WGS: 46,537145; 19,589937) Bejárható: egész évben, gyalogosan Látogatásra ajánlott időszak: a tartós szegfű virágzási ideje, júniustól késő őszig. Hossza: 1000 m A Tartós szegfű tanösvény csodája  Kiskunmajsa határában található a tartós szegfű egyik élőhelye, a bodoglári homokbuckák területe. A fokozottan védett tartós szegfű hazánk bennszülött növényfaja, amely kizárólag a Duna-Tisza közén fordul elő. Egyik legnagyobb állománya Bodoglár térségében található. A tanösvény az uniós védettségi szintet jelentő Natura 2000 területen vezet keresztül, mely helyi jelentőségű védett természeti terület is egyben. A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Az ösvény innen egy telepített fenyő ültetvény sorai között vezet, mígnem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva juthatunk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek. A tartós szegfű 20-50 cm magas, az egész növény viaszbevonattól hamvasszürke. A száron átellenesen álló levelei 2-5 cm hosszúak, néhány mm szélesek. A virágok a szár végén magányosan, vagy kisebb csomókban állnak, a szirmok rózsaszínűek, 6-8mm hosszúak. A virágzás júniustól egészen a fagyokig tarthat, innen ered a „tartós” szegfű elnevezés. A hosszan tartó virágzás oka, hogy a virágok rövid kocsányon, tömött csomókban fejlődnek, de a virágzaton belül a virágok nem egyidőben nyílnak, maximum 4(-5) virág nyílik egyszerre. A nyárközepi-nyárvégi aszály teljesen visszavetheti a virágzást, azonban az augusztusban-szeptemberben érkező esők nyomán újból nyílásnak indulhat a növény. A tanösvény végigjárása során a látogatók megismerkedhetnek a bennszülött tartós szegfűvel és élőhelyével, a védelme érdekében LIFE program keretében tett természetvédelmi erőfeszítésekkel, valamint a Natura 2000 hálózat jelentőségét is bemutatjuk. A tanösvény a Bács-Kiskun Vármegye Értéktárába is bekerült a Kiskunmajsai Települési Értéktár Bizottság javaslata alapján 2018-ban. Szervezett, csoportos túrákra Kiskunmajsán a Tourinform Irodánál lehet jelentkezni. Az érdeklődők így túravezetővel nézhetik meg a Homokhátság természeti szépségeit. Elérhetőségek: Tourinform Iroda, Kiskunmajsa (Zárda u. 2.); telefon: (77) 481-327.  Mobil: 06 70 367 6768E-mail: tourinformmajsa@gmail.com, kiskunmajsa@tourinform.huhttp://kiskunmajsaturizmus.hu/)  A tartós szegfű fajvédelmi programról itt olvashat: www.tartosszegfu.hu  forrás: knp.hu    
event card

Kékmoszat tanösvény - Szelidi-tó TT (Dunapataj)

arrow
A Szelidi-tónál található 12 állomásból álló tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket, valamint a környező területek élővilágát. A Szelidi-tó, mely 1976 óta természetvédelmi terület, a jégkorszak után a Dunából lefűződött jellegzetes morotvató. Ez az egyetlen mély vizű, szikes jellegű tó hazánkban. Kellemes, lágy, gyorsan felmelegedő lúgos vize van, mely a szikesekre jellemző nátrium- kálium- és magnéziumsók mellett minimális jódot is tartalmaz, ezért nem véletlenül népszerű természetes fürdőhely. Hossza: 2400 mMegközelítés: Dunapataj felől gépkocsival vagy kerékpárral. A tanösvény kiinduló pontja az üdülőfaluban a Szittyó téren található.  A strandolás és más vízi élmények mellé a Kékmoszat tanösvény meglátogatását javasoljuk. A 12 állomást felfűző tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket, valamint a környező területek élővilágát. A tanösvény kiinduló pontja a Dunapataj-Szelid üdülőfaluban levő Szittyó téren található, egyben ez a tavi turizmus központi helyszíne. A tanösvény állomásai részben a tó partján levő kerékpáros-gyalogos sétaút mentén helyezkednek el. Az üdülőfalu utolsó utcájához tartozó strandlejárónál van a negyedik állomás. Ezt elhagyva a sétaút egy keskeny ösvényben folytatódik a nádszegély és a tóparti erdősáv között, később pedig a fák és bokrok között halad. Egy enyhe emelkedőnél találjuk az ötödik állomást, ahol színes, elektromikroszkópos felvételek segítségével tárul elénk a tó különleges algavilága. Ezután a keskeny ösvény egy széles földútba torkollik. Ezen a szakaszon találjuk a következő három állomást. Az út kissé eltávolodik a tóparttól és egy szántóföld, valamint egy fiatal tölgyültetvény közötti földúton folytatódik. A 9. állomás a tanösvény legtávolabbi pontja, ahonnan a tanösvény hurka visszakunkorodik az üdülőtelepre. Az utolsó állomás az erdő szélén az úgynevezett Várdombnál van, ahol a környező emberi települések történetéről és ennek nyomairól kaphatunk információt. Akik pedig úgy gondolják, hogy a tanösvény által kínált 2,4 km-nél többet szeretnének mozogni, két további túrajavaslatot találhatnak a +Programtippek alcím alatt. Gyalogosan lehetőség van a Szelidi-tó megkerülésére. A teljes kör hossza könnyű terepen 11 km, mely tempótól függően 3-5 óra alatt teljesíthető. A kerékpározás szerelmeseinek pedig egy 51,3 km hosszú Duna-parti körtúrát kínálunk. Állomások:1. Hogyan jött létre a tó?2. Mitől bársonyos a tó vize?3. Vízvédelem 4. ”… fecseg a felszín, s hallgat a mély”5. Vízi parányok6. Vízi növények7. Miért kedvelik a horgászok a tavat?8. Úszóbajnokok és szigonyosok9. Nádi énekkar10. Fák, bokrok11. Erdei lakótelep12. A Várdomb További információk, látnivalók:  www.knp.hu
event card

Bugaci körséta – Madarak és Fák útja, Boróka tanösvény – Bugac

arrow
Boróka tanösvény Bugac, a puszta gyöngye!  A tanösvény csak gyalogosan közelíthető meg a Karikás Csárdától induló 1850 m hosszú földúton, amely az állattartó telep mögött kezdődik, és az üzemen kívüli keskeny nyomtávú vasút Hittanyai megállójánál fejeződik be. A tanösvény bemutatja a pusztai kisvasút történetét és a homokpuszta jellegzetes élővilágát, valamint az őshonos magyar házállatfajtákat és a bugaci pásztoréletet. A tanösvény részét képezi a Pásztormúzeum. A tanösvény látogatóinak április 1. és október 31. között sétálójegyet kell venniük a Karikás Csárdánál, amely a Pásztormúzeum és a háziállat-bemutató megtekintésére is jogosít. Hossza: 2900 méterMegközelítés: az 54-es számú főúton, illetve a Kecskemétről induló keskeny nyomtávú vasúttal. A tanösvény a kisvasút Hittanya nevű megállójától indul. Állomások:1. Pásztormúzeum2. Élet a legelőn3. Homoki legelő4. Homoki erdők5. Kisvasút a pusztán     Madarak és fák útja A Madarak és Fák útja igazi meglepetést tartogatnak, mert a puszta egy teljesen más arculatú területére vezet. A Madarak és Fák útja leginkább az erdő szélén halad. A keskeny sávban húzódó vegyes lombú erdőtársulás mögött a bugaci homokdűnék húzódnak meg, melynek erdőállományait és borókását a 2012-es májusi bozót- és erdőtűz megsemmisítette, szomorú látványt hagyva maga után. Sétánk közben nemcsak az itt élő fa cserjefajokkal ismerkedhetünk meg, hanem a gyakorlati madárvédelem néhány fontos eszközével is. A Madarak és Fák útját elhagyva eljutunk az un. dózerolt útig, ahonnan visszafordulva egy széles földúton térhetünk vissza az istállókhoz. A dózerolt út elnevezés az 50-es évek homoki erdőtelepítéseire utal, amikor is nehéz lánctalpas gépekkel vágtak utat a buckák közé. A dózerolt utat fémsorompók zárják le, ide betérni tilos és életveszélyes a megsemmisült erdő állapota miatt.     További információ: www.knp.hu
event card

Réce tanösvény - Felső-Kiskunsági puszta (Apaj)

arrow
A tanösvény az Apajról keleti irányba leágazó Kunpeszér - Bugyi felé haladó közforgalmú műúton érhető el. A tanösvény kiinduló pontját egy nagyobb tájékoztató tábla jelzi, ahol az út szélén parkolni is lehet. Madárvonulási időszakokban kifejezetten sok madarat látni. A tanösvény a halastavakból létrehozott vizes élőhely mentén halad.   Az 1 km hosszú utat végigjárva tanulmányozhatjuk a sziki és nádi fészkelő közösség tagjait is. Az ösvény két végén lévő megfigyelőtornyokból, pedig kitűnő rálátás nyílik a pusztára. A puszta állatvilágának kiemelkedő értéke a nagy testű pusztai madár, a túzok, amelynek legnagyobb hazai állománya él itt. A szikes gyepeken az ősi magyar háziállatfajták külterjes tartása ma is jellemző. Apaj közelében tartják az Alföld egyik legnagyobb szürke marha állományát, amit szintén láthatnak ide a látogatók. A terület északi részén levő mesterséges vízállások és csatornák szintén gazdag madárvilággal rendelkeznek.Hossza: 1 km A Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb szikes területe a Kunszentmiklós mellett található Felső-kiskunsági-puszta. Madárvonulási időszakokban kifejezetten sok madarat látni a vizes laposokban. A tanösvény az egykori halastavakból létrehozott vizes élőhely mentén halad. Az 1 km hosszú utat végigjárva tanulmányozhatjuk a sziki és nádi fészkelő közösség tagjait, a környező szikes puszták élővilágát. Az ösvény két végén lévő megfigyelőtornyokból pedig kitűnő rálátás nyílik a pusztára. A puszta állatvilágának kiemelkedő értéke a nagy testű pusztai madár, a túzok, amelynek egyik legjelentősebb hazai állománya él itt. A szikes gyepeken az ősi magyar háziállatfajták külterjes tartása ma is jellemző. Apaj közelében tartják az Alföld egyik legnagyobb szürkemarha állományát, amit szintén láthatnak ide a látogatók. A terület északi részén levő mesterséges vízállások és csatornák szintén gazdag madárvilággal rendelkeznek.Utunk az egykori Apaji-halastavak mellett vezet. Az 1950-es években kialakított halastórendszer egykori hasznosítására ma már csak az elnevezése utal. A halgazdálkodás felhagyása után a tavak lassan elmocsarasodtak, s már csak kedvező években alakultak ki időszakos vízborítások. A terület 1975 óta védett. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság megteremtette a feltételeit a vízrendezések előttihez hasonló állapot fenntartására. Minden évben nyár végétől tavaszig szivattyúk táplálják a tórendszert. A tavakba juttatott halivadékok és a megfelelő vízszintszabályozás kedvező feltételeket biztosít a fészkelő madárközösségnek, tavasszal és ősszel a vonuló madárseregek kedvelt pihenő- és táplálkozóhelye. A kilátóból igen változó kép tárul elénk. Kora tavasztól a tél beálltáig más és más fajokat figyelhetünk meg a tavon és környékén. forrás és további info: www.knp.hu
event card

Rózsa-berek tanösvény – Kecel

arrow
A Rózsa-berek tanösvény az Őrjeg egyik leghosszabb tanösvénye több mint 5 km hosszú és inkább egy rövidebb túraútvonalnak felel meg.A tanösvény a Kecel környéki tájhasználati módok bemutatását helyezi előtérbe nem feledve a múlt emlékeit.   Sétánk során tanúi lehetünk azoknak a mezőgazdasági hasznosítási formáknak, melyek az utóbbi kétszáz évben a homokvidéket átalakították, így szántóföldi kultúrák, birkával járatott homoki legelők, magas művelési (kordonos) szőlőültetvények, továbbá telepített erdő ültetvények kísérik utunkat. A tanösvény utolsó harmada az Őrjeg területére vezet, ahol az Alföldre jellemző buja, vízjárta térség máig megőrződött szépségeivel ismerkedhetünk. A tanösvény (zsombéksásos-rekette füzes, vizenyős terület) neve egyben célzás az egykor vízben gazdagabb környezeti állapotra, mely egykor az itteni táját jellemezte. A Rózsaberek tanösvény első szakasza az erdészeti tanösvénnyel útjával megegyezik, majd a Duna-völgyi Főcsatornával párhuzamosan halad.Hossza: 5 kmMegközelítés: Kecelt elhagyva délnyugati irányban, az 54 főút 62 km-nél található az út jobb oldalán, ahol nyíllal jelzett táblák mutatják a haladási irárnyt. Ezen a tanösvényen juthatunk el a keceli parkerdőhöz is, amit szintén nem érdemes kihagyni, ha már erre járunk. A Parkerdőhöz az erdészeti-tanösvényen és a Rózsaberek sétaúton gyalogosan érhető el, illetve az erdő oldalán táblával jelzett dűlőúton gépjárművel is megközelíthető. Felszereltség: A területen összesen 72 fő befogadására alkalmas asztal, pad, pavilon került kihelyezésre, a bográcsos főzésre 2 db tűzrakó hely ad lehetőséget. illemhely és kút van, azonban ivásra és főzéshez javasolt a palackozott víz használata. Használat:A Parkerdő a hét minden napján, ingyenesen látogatható. A létesítmény igénybevételét előzetesen nem kell bejelenteni, de a kellemetlen meglepetések elkerülése végett javasolt, a használatot megelőző napon feliratot kihelyezni azokra az asztalokra, illetve főzőhelyre, amelyeket használni szeretnének. Látogatásra ajánlott időszak: egész évben, gyalogosan. Ajánlott felszerelés: távcső, szúnyogriasztó, vízálló lábbeli  
chevron right

Válasszon a fentiekből, vagy állítson össze egy teljesen személyre szabott útvonalat a kedvenceiből!

Saját útvonalat állítok össze arrow
Design by WEBORIGO