Kezdőlap chevron Élet Bács-Kiskunban chevron Útvonalajánló chevron Útvonalajánlatok chevron Tartós szegfű tanösvény – Kiskunmajsa_Bodoglár
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata

Tartós szegfű tanösvény – Kiskunmajsa_Bodoglár

days / 1

Kiskunmajsa és Tázlár között, az un. olajos úttól kőhajításnyira alakították ki az egy kilométer hosszú Tartós szegfű tanösvényt, mely az uniós védettségi szintet jelentő Natura 2000 területen vezet keresztül, ami helyi jelentőségű védett természeti terület is egyben. A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Az ösvény innen egy telepített fenyő ültetvény sorai között vezet, mígnem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva juthatunk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek. A tanösvény végigjárása során a látogatók megismerkedhetnek a bennszülött tartós szegfűvel és élőhelyével, védelme érdekében – a LIFE program keretében tett – természetvédelmi erőfeszítésekkel, valamint a Natura 2000 hálózat jelentőségét is megismerhetik.

Megközelítés: a Soltvadkert-Kiskunmajsa közötti úton, Tázlár és Bodoglár települések között a 16,3 km szelvénynél a táblával megjelölt földútnál kell letérni.
(GPS: 46°32'13,76"N 19°35'23,767"E  WGS: 46,537145; 19,589937)

Bejárható: egész évben, gyalogosan

Látogatásra ajánlott időszak: a tartós szegfű virágzási ideje, júniustól késő őszig.
Hossza: 1000 m

A Tartós szegfű tanösvény csodája 

Kiskunmajsa határában található a tartós szegfű egyik élőhelye, a bodoglári homokbuckák területe. A fokozottan védett tartós szegfű hazánk bennszülött növényfaja, amely kizárólag a Duna-Tisza közén fordul elő. Egyik legnagyobb állománya Bodoglár térségében található.

A tanösvény az uniós védettségi szintet jelentő Natura 2000 területen vezet keresztül, mely helyi jelentőségű védett természeti terület is egyben. A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy 500 méter hosszú pallósoron juthatunk el a buckatetőn lévő megfigyelő toronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk: borókás-nyaras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak. Az ösvény innen egy telepített fenyő ültetvény sorai között vezet, mígnem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva juthatunk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartós szegfű tövek öveznek.

A tartós szegfű 20-50 cm magas, az egész növény viaszbevonattól hamvasszürke. A száron átellenesen álló levelei 2-5 cm hosszúak, néhány mm szélesek. A virágok a szár végén magányosan, vagy kisebb csomókban állnak, a szirmok rózsaszínűek, 6-8mm hosszúak. A virágzás júniustól egészen a fagyokig tarthat, innen ered a „tartós” szegfű elnevezés. A hosszan tartó virágzás oka, hogy a virágok rövid kocsányon, tömött csomókban fejlődnek, de a virágzaton belül a virágok nem egyidőben nyílnak, maximum 4(-5) virág nyílik egyszerre. A nyárközepi-nyárvégi aszály teljesen visszavetheti a virágzást, azonban az augusztusban-szeptemberben érkező esők nyomán újból nyílásnak indulhat a növény.

A tanösvény végigjárása során a látogatók megismerkedhetnek a bennszülött tartós szegfűvel és élőhelyével, a védelme érdekében LIFE program keretében tett természetvédelmi erőfeszítésekkel, valamint a Natura 2000 hálózat jelentőségét is bemutatjuk.

A tanösvény a Bács-Kiskun Vármegye Értéktárába is bekerült a Kiskunmajsai Települési Értéktár Bizottság javaslata alapján 2018-ban.

Szervezett, csoportos túrákra Kiskunmajsán a Tourinform Irodánál lehet jelentkezni. Az érdeklődők így túravezetővel nézhetik meg a Homokhátság természeti szépségeit. Elérhetőségek: Tourinform Iroda, Kiskunmajsa (Zárda u. 2.); telefon: (77) 481-327.  Mobil: 06 70 367 6768
E-mail: tourinformmajsa@gmail.com, kiskunmajsa@tourinform.hu
http://kiskunmajsaturizmus.hu/) 

A tartós szegfű fajvédelmi programról itt olvashat: www.tartosszegfu.hu 

forrás: knp.hu 
 

 

Időtartam szerinti ajánlatok

chevron left
event card

Széki lile tanösvény – Dunatetétlen

arrow
A Böddi-szék jelentős vízi- és partimadár élőhely a Kárpát-medencében. A több mint 700 hektáros terület Dunatetétlen község határában terül el. Északról az 52. számú főút, keletről a Kiskunsági-főcsatorna, délről az 53. számú főút valamint egy halastórendszer, nyugatról pedig egy alsórendű műút határolja.A Böddi-szék a Felső-Kiskunsági szikes tavak láncolatának délnyugati tagja, a Ramsari-egyezmény által védett, ex-lege védett szikes tó és a Natura 2000 hálózatba tartozó terület. A területen eddig 145 madárfajt regisztráltak, ebből 52 itt fészkelő. A Böbbi-szék vonuláskor a partimadarak és lúdfélék számára igen jelentős szerepet tölt be mint pihenő- és táplálkozóhely. Hossza: 6 kmMegközelítése: az 53- és 52-es főútakat összekötő a mellékutat (Solt-Járáspuszta megközelítése) keresztező V-ös (ötös) számú csatorna déli oldalán található a kiinduló tábla (a műúttól 80-100 méterre). Kezdőpont az V. számú csatorna és az 52-53-sz. főutakat összekötő mellékút találkozásának pontjánál a csatorna déli partoldalánál. A nyitó táblától az útvonal a csatorna náddal szegélyezett partja mentén déli irányban halad. Az ismertető táblák 400-600 méterenként követik egymást.Állomások: A tanösvény körtúra jellegű, 10 állomással Ajánlott felszerelés: kényelmes cipő, nem rikító színű ruházat, távcső Bejárható: egész évben szabadon látogatható, de költési időben (márciustól május közepéig) lehetnek korlátozások Állomások száma: A 11 magyar és angol nyelvű táblából és két madártani táblából áll   A Böddi-szék A Böddi-szék jelentős vízi- és partimadár élőhely a Kárpát-medencében. A több mint 700 hektáros terület Dunatetétlen község határában terül el. Északról az 52. számú főút, keletről a Kiskunsági-főcsatorna, délről az 53. számú főút valamint egy halastórendszer, nyugatról pedig egy alsórendű műút határolja. Területéből 270 hektár a Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány tulajdona. A Közalapítvány a terület e részének természetvédelmi kezelője is. A Böddi-szék kiemelten értékes része az a mintegy 250 hektáros terület, mely valamikor egységes tómeder volt. Az erősen változó vízállású területen a legeltetést követően gazdag madárvilág alakult ki. Eddig 145 madárfajt regisztráltak, ebből 52 itt is fészkel. Védett és fokozottan védett fészkelő madárfajok a Böddi-széken: nyári lúd, széki lile, bíbic, gulipán, piroslábú cankó, ugartyúk, szalakóta, gyurgyalag, fehér gólya, vörösvércse, kékvércse, egerészölyv, barna réti héja, bölömbika, gólyatöcs, túzok. A Böddi-szék területén "Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban" című LIFE Nature pályázat támogatásával az eredeti szikes tavi állapot helyreállítása folyik. www.boddi.hu A terület látogatásával, ökoturisztikai programokkal kapcsolatban információ a Dunatáj Természet és Környezetvédelmi Közalapítvány ad.Dunatáj Közalapítvány6326 Harta, Templom u. 68.Tel.: 06 303 629 255E-mail: info.dunataj@t-online.hu www.dunataj.org  forrás: knp.hu
event card

Kosbor tanösvény - Peszéradacsi-rétek (Kunadacs)

arrow
A tanösvény a Turjánvidék láp- és mocsárvilágát, az ember tájformáló szerepét és a terület növényritkaságait mutatja be a látogatónak.A tanösvény a Csikókertből indul. Az itt látható idősebb facsoportok a hajdani természetes erdők maradványfoltjai. A talaj nagy nedvességtartalma miatt jellemző fafajok a magyar kőris , a fehér nyár és a fehér fűz. Még ezek a kicsi erdőfoltok is számos madárnak biztosítanak fészkelőhelyet. Hossza: 1800 méterMegközelítés: a Kunszentmiklós-Kerekegyháza összekötő úton, Kunadacstól kb. 3 km-re. A tanösvény a Kunadacs előtti Adacsgyöngye sporthorgász centrumnál található un. Csikókertből indul. Állomások:1. Peszéradacsi rétek2. Csikókert3. Láprétek4. A megváltozott táj5. Növényritkaságok Az erdei pinty, a tengelic, a zöldike a lombkoronába, a fülemüle cserjeszintbe építi fészkét, mások az öreg fák üregeit választják. Az odúlakó madarak, mint például a búbos banka megtelepedését mesterséges odúk kihelyezésével segíthetjük. A baglyok az odvas fák mellett szívesen elfoglalják a romos épületek padlásait is. A szomszédos homokbucka falában gyurgyalagok telepedtek meg.  A földút mindkét oldalán a mélyebb fekvésű, vizekben gazdagabb területek élővilágát figyelhetjük meg. Az utat szegélyező nyárfák és fűzfák énekesmadaraknak nyújtanak otthont, táplálékot.A mélyebb részeken a magassásos társulások a vízviszonyoknak megfelelően nádasokkal, mocsár- és láprétekkel alkotnak mozaikos élőhelyeket. A temetődomb északi oldalán értékes, védett növényfajokra bukkanhatunk. A tájátalakítások elkerülték ezt a zsebkendőnyi foltot, mely minden tavasszal felidézi a hátak, magaslatok hajdani virágpompáját. A temetődombra felkapaszkodva remek kilátás nyílik a tájra. Különösen figyeljünk arra, hogy a kitaposott ösvényen maradjunk, mert számos védett növény bújik meg a fűcsomók között (apró nőszirom, gyapjas csűdfű, orchideák és tárnicsok)! Ezek letaposásával sok kárt okozhatunk! A temetődombot teljesen megkerülve érünk vissza a lábánál futó úthoz. Ha itt jobbra fordulunk, akkor az aszfaltúthoz érhetünk ki, balra továbbsétálva a tanösvény már megismert útvonalán juthatunk vissza kiindulópontunkhoz. forrás: www.knp.hu
event card

Aqua Colun tanösvény - Kolon-tó (Izsák)

arrow
A Kolon-tó, mint Duna-Tisza köze legjelentősebb vizes élőhelye, mint nádas mocsarak, fűzlápok, zsombékosok hazája, ideális költő helye sok hazánkban előforduló gémfajnak. Az Aqua Colun tanösvény, valamint az ezekhez kapcsolódó kilátók, megfigyelőhelyek lehetőséget adnak a tó élővilágának alaposabb megismerésére. Mindkét tanösvény a sárga sáv jelzésű túraúton érhető el. A Kolon-tónál működő Madárvárta (www.kolon-to.com) a kiskunsági ornitológiai kutatások bázishelye. A területen programszerűen folyik a nádi énekesmadarak és vízimadarak vonulás-kutatása. A nemzeti park a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesülettel közösen madármegfigyelő és gyűrűző táborokat, valamint madármegfigyelő programokat szervez, melyekre előzetes időpont-egyeztetés alapján lehet jelentkezni.A tanösvény ismerteti a Kolon-tó jelenlegi állapotát és bemutatja a nagy kiterjedésű nádas-mocsár gazdag élővilágát. Hossza: 3480 méterMegközelítés: a Kolon-tó Kecskeméttől 27 km-re délnyugatra fekszik, és több irányból is megközelíthető. Legkönnyebben az 52 számú főútról Izsák felé letérve érhető el, továbbá vonattal a Kecskemét-Fülöpszállás vonalon. A tanösvény Izsákon a sportpályánál indul, majd a nádas szélén halad tovább a kilátóig.   Állomások: 1. A tó feltöltődése2. A nádas3. Partmenti zonáció4. Vízi élőlények5. Madárvilág További információ: www.knp.hu
chevron right

Tematika szerinti ajánlatok

chevron left
event card

Réce tanösvény - Felső-Kiskunsági puszta (Apaj)

arrow
A tanösvény az Apajról keleti irányba leágazó Kunpeszér - Bugyi felé haladó közforgalmú műúton érhető el. A tanösvény kiinduló pontját egy nagyobb tájékoztató tábla jelzi, ahol az út szélén parkolni is lehet. Madárvonulási időszakokban kifejezetten sok madarat látni. A tanösvény a halastavakból létrehozott vizes élőhely mentén halad.   Az 1 km hosszú utat végigjárva tanulmányozhatjuk a sziki és nádi fészkelő közösség tagjait is. Az ösvény két végén lévő megfigyelőtornyokból, pedig kitűnő rálátás nyílik a pusztára. A puszta állatvilágának kiemelkedő értéke a nagy testű pusztai madár, a túzok, amelynek legnagyobb hazai állománya él itt. A szikes gyepeken az ősi magyar háziállatfajták külterjes tartása ma is jellemző. Apaj közelében tartják az Alföld egyik legnagyobb szürke marha állományát, amit szintén láthatnak ide a látogatók. A terület északi részén levő mesterséges vízállások és csatornák szintén gazdag madárvilággal rendelkeznek.Hossza: 1 km A Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb szikes területe a Kunszentmiklós mellett található Felső-kiskunsági-puszta. Madárvonulási időszakokban kifejezetten sok madarat látni a vizes laposokban. A tanösvény az egykori halastavakból létrehozott vizes élőhely mentén halad. Az 1 km hosszú utat végigjárva tanulmányozhatjuk a sziki és nádi fészkelő közösség tagjait, a környező szikes puszták élővilágát. Az ösvény két végén lévő megfigyelőtornyokból pedig kitűnő rálátás nyílik a pusztára. A puszta állatvilágának kiemelkedő értéke a nagy testű pusztai madár, a túzok, amelynek egyik legjelentősebb hazai állománya él itt. A szikes gyepeken az ősi magyar háziállatfajták külterjes tartása ma is jellemző. Apaj közelében tartják az Alföld egyik legnagyobb szürkemarha állományát, amit szintén láthatnak ide a látogatók. A terület északi részén levő mesterséges vízállások és csatornák szintén gazdag madárvilággal rendelkeznek.Utunk az egykori Apaji-halastavak mellett vezet. Az 1950-es években kialakított halastórendszer egykori hasznosítására ma már csak az elnevezése utal. A halgazdálkodás felhagyása után a tavak lassan elmocsarasodtak, s már csak kedvező években alakultak ki időszakos vízborítások. A terület 1975 óta védett. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság megteremtette a feltételeit a vízrendezések előttihez hasonló állapot fenntartására. Minden évben nyár végétől tavaszig szivattyúk táplálják a tórendszert. A tavakba juttatott halivadékok és a megfelelő vízszintszabályozás kedvező feltételeket biztosít a fészkelő madárközösségnek, tavasszal és ősszel a vonuló madárseregek kedvelt pihenő- és táplálkozóhelye. A kilátóból igen változó kép tárul elénk. Kora tavasztól a tél beálltáig más és más fajokat figyelhetünk meg a tavon és környékén. forrás és további info: www.knp.hu
event card

Kápolnák útja – Kecskemét

arrow
A túraút érdekessége, hogy ez Kecskemét első kijelölt turistaútja. Az út hossza 10 km és többségében Belső- és Külsőnyír lankáshátú, tanyás vidékének dűlőútjain halad, érintve több helyi védett értéket (Kápolna rét, Móricz-fa emlékhely). Kecskemétnek ezt a részét északkelet felől löszös maradékgerincek, míg északnyugatról lankás lepelhomok hátak uralják.   Az ellaposodó hátak közötti mélyületekben néhány helyen még részben nedves rétek foltjait és kisebb zsombékos tavat is felfedezhetünk. A táj egykori arculata teljesen átformálódott, az összefüggő szántóföldi táblák egyhangúságát tanyák és modern lakótelkek szakítják meg kisebb telepített erdőfoltokkal. A zöld sávval jelölt turistaút a „Kápolnák útja” nevet kapta utalva a kezdő és végpontja közti emlékhelyekre. A túraút a természetbarátok és természetvédők közös munkájának az eredményeként valósult meg. Hossza: 10 kmMegközelítés: Kecskeméti Arborétum Valójában a Kápolnák útja egy Duna-Tisza közén észak-déli irányban végighaladó turistaút. Kecskemét és Ócsa között húzódik, kb. 90 km hosszan. Az útvonal érinti a Kecskeméti Arborétumban álló régi búcsújáró helyet, az 1710-es évekből származó Mária-kápolnát, majd elmegy a hetényegyházi templomrom közelében (ezt közvetlenül nem érinti), aztán a kidőlt Móricz-fa emlékhelyét (Móricz Zsigmond egykori birtoka volt), hogy a Nagynyír nevű határrészen elérje a környék legszebb parkerdejét, benne pihenőhelyeket, egy országosan is ritkaságszámba menő 1848-as emlékmúzeumot és a Szent Hubertusz-vadászkápolnát, amely csupa fából épült, berendezése is fa.Innen az út Méntelekre (parkerdő, Zombory-birtok), majd Lajosmizsére megy. A település központjában érinti a katolikus templomot (Szent István-csontereklye, Torinói lepel hiteles másolat), majd az Iskola-tó szép fűzfás partját mellőzve, nagyrészt dűlőutakon halad a középkori Mizse falu templomának ma is álló romjaihoz, az úgynevezett Pusztatemplomhoz – a Mizse nádor-pihenővel kiegészítve. A Mizsében védett öreg fákat felkeresve, eléri a pusztavacsi határt (a híres és szép Pusztavacsi-erdőt). Idáig tart a Mária-kápolnától felfestett ZÖLD SÁV jelzés. Innen néhány kilométer MÉG jelzetlen, de kissé északabbra, Pusztavacs központjától folytatódik a ZÖLD SÁV, egészen az Ócsai románkori bazilikáig.Pusztavacson ugyancsak van egy középkori templomrom, tőle nem messze az Ország Közepe emlékmű. A régi Kőrösi országúton kanyargó turistaút eléri Csévharaszt területét, ahol ugyancsak áll a pusztában egy középkori romtemplom, Pótharasztpusztán.Innen már nem sokat kell menni, még mindig a ZÖLDÖN, szép erdős környezetben, hogy az ember Ócsára érjen, ahol a település központjában áll a kéttornyú, szinte teljesen érintetlen XII-XIII. századi bazilika, értékes szentélyfreskókkal, körülötte kanyargós utcák, műemlék parasztházakkal és egy több épületből álló tájházzal. Részletes útleírás: petofiturakor.hu 
event card

Vörös-mocsár tanösvény - Császártöltési Vörös-mocsár TT (Császártöltés)

arrow
A sváb sarok egyik gyönyörű településén járunk, amikor a Vörös-mocsár tanösvényre térünk, hogy megismerjük állat - és növényvilágát. Sétautunk végén szánjunk időt a helyi borok ízlelgetésére is a császártöltési pincesoron.  A tanösvényen a tőzeges mocsár jellemző életközösségeit, és a löszpartok madárvilágát figyelhetik meg a látogatók. Hossza: 2500 mMegközelítés: a tanösvény az egykori Császártöltés-kiscsalai Csala-csárdától indul az 54. számú főút 68 km-énél. (GPS: 46°27’ 3132” 19° 11’3227”)A mocsár a területet nem ismerők számára veszélyes lehet, ezért csak a kijelölt útvonalon, vagy szakvezetővel ajánlott látogatni.  Egész évben bejárható, látogatható terület, de ajánlott vízálló lábbelit és szúnyogriasztót használni, és jól jöhet a távcső is.  Állomások:1. A mocsár kialakulása2. A rovarvilágra épülő kétéltű és hüllő fauna3. A halak szerepe a táplálékláncban4. A nádasok és a nyílt vizek madarai5. A löszpart élővilága6. A környező erdők   Amit a Vörös - mocsárról tudni kell A két és fél  kilométer hosszú tanösvényen a tőzeges mocsár jellemző életközösségeit, és a löszpartok madárvilágát figyelhetik meg a látogatók.A tanösvény állomásain levő táblák ismertetik a mocsár kialakulását, a rovarvilágra épülő kétéltű és hüllő faunát, s nádasok és nyílt vizű tőzegbánya tavak madárvilágát, halait és a löszpartok megmaradt élővilágát. Császártöltés határában a löszpart alatt húzódik a Vörös-mocsár. A mocsár az egykori ős-Duna mederben keletkezett, több százezer évvel ezelőtt. A lassú feltöltődés folyamán több méter vastag tőzegtelepek képződtek. A tőzeget évtizedek óta bányásszák. Az így keletkezett tőzeg gödrökben fajokban gazdag vizes élőhelyek alakultak ki. A meredek löszfalakban parti fecskék és gyurgyalagok költenek.  A környékben az 1700-as években betelepített németajkú lakosság szorgalmas keze munkája nyomán szőlő-és borkultúra honosodott meg. A különleges zamatú borokat a löszfalba vájt pincékben érlelik. Császártöltés belterületén több mint 1000, a közeli hajósi pincefaluban önálló településformaként 1100, Nemesnádudvaron 700 pince sorakozik. A tájvédelmi körzetet érinti az Alföldi Kéktúra (Császártöltés belterületén) és a kék négyzet jelzésű túraút is. A Vörös-mocsár kialakulása A Duna-Tisza közi Hátság löszös nyugati peremvidéke, Császártöltés és Kecel között több mint 10 km hosszan meredek letöréssel 10-20 m-re magasodik a Duna-völgy fölé . Az ország egyik  egykor állóvizekben leggazdagabb területe volt ez a vidék, a Kalocsai Sárköz. Valamikor keresztül-kasul behálózták a fokok, erek, posványok, kisebb-nagyobb tavak, természetes úton lefűződött folyóágak. Az ármentesítések előtt évente kétszer-háromszor is elöntötte a területet a víz. A lecsapolások után gyökeresen megváltozott a táj arculata. A valamikor vízjárta területek helyén ma szántóföldek vannak. Az ártéri gazdálkodást felváltotta az intenzív szántóföldi növénytermesztés. Ennek az egykor gazdag vízi világnak egyik utolsó hírmondója a ma védett lápvonulat - az úgynevezett Őrjeg - középső része, a Vörös mocsár.  A Vörös mocsár (és a Kalocsai Sárköz) területén a jégkorszak elejétől jelentek meg az Ős-Duna folyóágai. A Kalocsa-mohácsi süllyedék újholocén kori erőteljes tektonikus mélyülése nyomán már végérvényesen dunai ártérré vált a terület. A lassú fejlődésű Duna-ágakban tömött, iszapos-agyagos üledékek rakódtak le. A jégkorszak után a lefűződött Vörös-mocsári folyóágakban gyorsuló feltöltődés indult meg. Ennek során a víz tükrét ellepte a növényzet, összezsugorította a vízfelületet, majd idővel az egész víztükör eltűnt. A hatalmas tömegű elhalt növényi maradvány felhalmozódott, lassan tőzeggé alakult. A tőzeg kitermelése már a 20. század elején megkezdődött, de csak az 1950-es évektől vált ipari méretűvé. Az ország legnagyobb tőzegbányája működött itt.  A Vörös mocsár 930 hektár területű része 1990 óta természetvédelmi terület. A tőzegbányászat megszűnésével a természet vette uralma alá a területet. forrás: knp.hu  
event card

Alföldi kék sáv

arrow
Hazánk második leghosszabb gyalogos turistaútja. Nevéhez híven bemutatja legnagyobb és "legmagyarabb" tájegységünk szinte minden jellegzetességét a Kiskunság homokbuckáitól a Körös-vidék végeláthatatlan szántóin át a Nyírség erdős területéig. A közel 850 km hosszú útvonal végigjárása nem kevés kitartást és nyitottságot igényel, cserébe egyedülálló élményekkel ajándékozza meg a turistát. Az Alföldi Kéktúra Szekszárdról, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra végpontjától indul, és Sátoraljaújhelyig tart, ahonnan az Országos Kéktúra érhető el. A három nagy kék jelzésű túraútvonal alkotja az "Országos Kék kört". Az érintett nyomvonal Bajától Öttömösig vezet. Az utat 1992-ben festették fel a Bács-Kiskun megyei Természetbarát Szövetség tagjai.Útvonal: Baja – Ósükösd – Rém – Érsekhalma – Hajós- Császártöltés –Kéleshalom – Kunfehértó – Balotaszállás – Öttömös – Ruzsa – Zákányszék - Bordány – Zsombó – Szatymaz – Sándorfalva – Dóc – Ópusztaszer (Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark) Nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek egyedülálló természeti értékeit ismerheted meg akkor, ha az Országos Kékkör harmadik és egyben legfiatalabb útvonalán túrázol. Az MTSZ és az alföldi tagszervezetek közös munkájának gyümölcsét 1996-ban adták át a nagyközönségnek. Az Alföldi Kéktúra egyes szakaszai együtt haladnak a Magyarországon áthaladó E3, E4 és E7 jelzésű, hosszútávú nemzetközi turistautakkal. Érdemes megismerni a Kéktúra történetét is, sok érdekes és értékes információval gazdagodhatunk: kektura.hu 
event card

Varangykő tanösvény – Csólyospálos

arrow
A csólyospálosi földtani feltárás egyike a Duna-Tisza köze DK-i részén korábban létrejött kővágó helyeknek, ahol a kőfejtés révén feltárt szelvényben jól tanulmányozható a réti mészkő és dolomitiszap előfordulás. A település melletti feltárás egy felhagyott bánya, melynek anyagát – kb. fél méter vastag fedőréteg elhordása után – kézi szerszámokkal fejtették ki. A településen kőzet bányászata az 1970-es években szűnt meg.A túraútvonal bebarangolása során hiteles képet kaphatunk a darázskő természeti és néprajzi örökségéről. A túrázni vágyókat az útvonal mentén elhelyezett információs tábla segíti a tájékozódásban. Aki ellátogat ide, nemcsak egy geológia időutazásnak lehet tanúja, hanem megfigyelheti az egykori szikes tó még napjainkig is fennmaradt színes élővilágát, egy elfelejtett mesterség és népi építészet gazdag szeletét. Megközelítés: A feltárás Csólyospálos településtől ÉK-re, a temetővel szemben lévő dűlőúton közelíthető meg. Parkolni a polgármesteri hivatal vagy a községi temető melletti parkolóban lehet.  (GPS: 46°25’41,59” É, 19°51’03,45” K). Innen a bemutatóhely kb. 1500 méter sétával homokos dűlőúton közelíthető meg. Át kell haladni egy tanya melletti gyepen. A bemutatóhelyet táblák jelzik. GPS: 46° 25’ 35,915” É,  19° 51’ 54,944” KÁllomások száma: 4A földtani feltárás fokozottan védett természeti terület, ezért hatósági engedély nélkül kizárólag a helyszínen kialakított feltáró út (pallósor) mentén látogatható! Bejárható: egész évben, de főként tavasszal javasolt, kiváló sétaalkalom is. Hossza: 3 km   Állomások száma: 4   Hazánk majd’ minden vidékén találunk kőbányákat, kőnyerő helyeket. Meglepő és kevésbé ismert módon még az Alföld egyes vidékein is. A Duna-Tisza közén ugyanis foltokban bányászható és építkezésre alkalmas réti mészkövet lehet találni. Ilyen egykori réti mészkő kitermelő hely a csólyospálosi földtani feltárás. A terület 1978-ban kapott természetvédelmi oltalmat. A helyszín tulajdonképp kőzettani típusszelvény, amilyen a Duna-Tisza közén nagyon sok másik semlyékben is kialakítható lenne. Ám miközben itt, Magyarország közepén térségi léptékben is jellemző ez a képződmény, addig ehhez hasonlót világviszonylatban is csak néhány helyről (Kalifornia, Belső-Anatólia, Irán, Dél-Ausztrália térségében) ismerünk. A Csólyospálosi földtani feltárás építményei a Duna-Tisza Közi pásztorépítmények, a népi építészet hagyományaira támaszkodik. A fogadó kapu stilizált kapuoszlop galambdúccal. A vasaló a szél és eső ellen védte a pásztorokat. Hasonló volt régen a pásztorok konyhája, de ebben őrizték ruhájukat, eszközeiket is. Szintén nádból készült építmény a kontyos kunyhó, ami a szél, az eső vagy a tűző nap ellen nyújtott enyhelyet. A vesszőfonású cserény mintáját követi a madárfigyelő hely faragott bíbiccel. A látófa az alföldi pásztorok őr- vagy állófája 5–7 méter magas, lecsonkolt ágas fa volt, ami többféle célt is szolgált. A pásztor erre felmászva adott jelet a messze legeltető társának, innen figyelte a jószág mozgását. Erre akasztották a tarisznyáikat is. Régebben olyan jelnek is tekintették (címerfa), amivel a számadó kijelölte kizárólagos legeltetetési területét. Érdekességek A vasoxidtól barnásfehér kőzetet a Homokhátság népe „darázskőnek” nevezi, amit a darázsfészekre emlékeztető lyukacsos szerkezetéről kapott, de a népi emlékezetben szép és kifejező sárkő, gyepkő, mocsárkő, varangykő és cupák elnevezésekkel is illették. A darázskő a Kiskunság egyetlen jó minőségű, ugyanakkor könnyen megmunkálható szilárd építőanyaga, az Alföld ma már szinte teljesen elfeledett képződménye.A Csólyospálosi réti mészkő- és dolomit-feltárás nemcsak geológiai és természetvédelmi, hanem jelentős kultúrtörténeti értéket is képvisel, hiszen egy évszázadokon át művelt népi foglalatosság: a kővágás emlékhelye.A szilárd építőkőzeteket gyakorlatilag nélkülöző Duna-Tisza közén az Árpád-kor óta folyamatosan bányászták a darázskövet.Számos Árpád-kori, vagy késő középkori templom alapozása és falazata épült darázskő felhasználásával: közülük a legismertebbek a soltszentimrei Csonka-torony, a kecskeméti Szent Miklós templom támpillérei és hajdani temetőkertjének csontháza, az ócsai premontrei prépostság temploma, a lajosmizsei Pusztatemplom, Szer monostora az Ópusztaszeri Emlékparkban. Szintén darázskőből épült középkori emlék a Csengelén talált kun sírkamra vagy a napjainkban folyó ásatás során Bugac-Felsőmonostoron előkerült kolostor.A 20. század eleji építkezéseken is találkozhatunk darázskővel módosabb gazdák borospincéiben, tanyák épületalapjaiban, melléképületek falazatában. Csólyospálos környékén kővágás 1970 táján szűnt meg. Hogyan keletkezett a réti mészkő? A Duna-Tisza közi Homokhátság felszínét változatos formájú, helyenként több méter magasságú homokbuckák, lösszel fedett területek jellemzik. A közöttük található mélyedésekben kialakult időszakos vízállások – semlyékek, kiszáradó rétek – az édesvízi karbonát képződés helyeinek őrzői. A Duna-Tisza közének állandó és időszakos szikes tavaiban a jégkorszak végétől, a holocén időszak kezdetétől karbonátos üledékképződés indult el, amely folyamat az intenzívebb emberi megtelepedéshez kötődő, növekvő foszfát/foszforterheléssel a bronzkorban, – megközelítőleg 3500 évvel ezelőtt – leállt, de a képződéséhez szükséges feltételek megléte esetén néhány helyen még ma is folytatódik. Képződéséhez kedvező viszonyokat a nyári csapadékszegénység, a sekély, ingadozó vízszint, a jelentős párolgás és a tavak vizének kémiai összetétele adja. A homokbuckák közötti mélyebb fekvésű területeken, ahol a talajvízszint (akár éghajlati okokból, akár vízrendezés hatására) tartósan és nagymértékben csökken, ott tó már nem maradhat fönn, jobbára csak rövidebb időtartamú tavaszi vízborítottság alakulhat ki. Az ilyen kisvizeket nevezik semlyéknek. Fenékszintjükben a korábban keletkezett dolomitiszap a talajvíz-ingadozás zónájába kerül, az üledék folyadéktartalma is erősen ingadozó, összmennyisége lecsökken. Az ilyen geokémiai körülmények között, a kalcitkristályok beépülésével megy végbe az üledék kemény karbonát-kőzetté szerveződése, vagyis a darázskő kialakulása. forrás: knp.hu   
chevron right

Válasszon a fentiekből, vagy állítson össze egy teljesen személyre szabott útvonalat a kedvenceiből!

Saját útvonalat állítok össze arrow
Design by WEBORIGO