"Vizet a tájba" Megkezdődött a gemenci erdők vízpótlása is

zöld Bács-Kiskun két folyó közt

A Dunán levonuló kisebb árhullám lehetőséget teremtett ahhoz, hogy a Gemenc Zrt. hullámtéren kívüli erdőterületeire az illetékes Vízügyi Igazgatóságok megkezdjék a víz beeresztését, amelynek célja az aszálykárok csökkentése a kiemelt természeti értéket képviselő Gemenci erdőkben.

Az egyre kiszámíthatatlanabb és ritkább Dunai árvizek, a folyó rendkívül alacsony vízállása, illetve az évek óta jelentkező szélsőségesen száraz és forró időjárás miatt az erdőállományok száradása nemcsak a Gemenc Zrt. által vagyonkezelt domb- és homokvidéki területeken, hanem a legértékesebb hullámtéri és ármentett területeken fekvő erdőkben is fokozottan jelentkezik.

 

A tulajdonosi joggyakorló Agrárminisztérium által meghirdetett ,,Vizet a tájba” program keretein belül – kihasználva a Dunán július végén levonuló kisebb árvíz által szállított többlet vízmennyiséget – a Gemenci erdők vízpótlása is megkezdődött.

 

A Gemenc Zrt. felvette az illetékes Vízügyi Igazgatóságokkal a kapcsolatot a víz ármentett területekre történő kijuttatása érdekében.

 

Ennek eredményeképpen a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a bédai erdőtömb, az Alsó-Dunamenti Vízügyi Igazgatóság a karapancsai erdőtömb, míg a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Sió melletti gógai és borrévi erdőtömb vízpótlását kezdte meg.

 

Mivel a vízpótlás jelenleg szivornyás, illetve gravitációs vízbevezetéssel történik, a vízpótlás feltétele a Duna 400 cm-t meghaladó vízszintje.

 

A legértékesebb hullámtéri erdőterületek esetében a folyó szétterülése mindig többlet vízhatást jelent az élővilág számára. Itt a víz visszatartására lenne szükség különböző méretű és költségű vízügyi létesítmények (fenéklépcső-, illetve küszöb, zsilipek stb.) kiépítésével, amelyekkel kapcsolatban megindultak az egyeztetések az Országos Vízügyi Főigazgatósággal is.

 

Európa legnagyobb kiterjedésű és kiemelt természeti értéket képviselő hullámtéri erdőterületének fenntartása, az itt élő növény- és állatvilág megmaradása szempontjából kiemelt fontosságúak lennének a fent említett műszaki fejlesztések.

 

Szöveg: Gemenc Zrt.

Fotó: Varga András, Gemenc Zrt.

További híreink

Kezek tennyérrel lefelé egymásra helyezve az összefogás jelképeként.

2026. 04. 28.

Komplex felzárkózási program indul Bács-Kiskun vármegyében

A társadalmi hátrányok mérséklését és a szolgáltatáshiányok csökkentését célozza az a Bács-Kiskun vármegyei program, amely a napokban nyert el 477 millió forintos támogatást a TOP Plusz program keretében. A „Gondoskodó Bács-Kiskun – Humán fejlesztések a közösségekért” című projekt a demenciával élők, a fogyatékossággal élők, valamint a szenvedélybetegségektől és a mentális problémáktól veszélyeztetett fiatalok támogatására helyezi a hangsúlyt.

2026. 04. 28.

down arrow

2026. 04. 11.

Figyelem: visszaélések a választások előtt – csak szabályosan kérhető mozgóurna!

A hirös.hu információi szerint 20 és 25 év közötti ismeretlenek Helvécián járják az időseket, és arra kérik őket, hogy ne menjenek el szavazni, inkább odaviszik nekik a mozgóurnát. 

2026. 04. 11.

down arrow

2026. 04. 10.

A Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Iroda Közleménye a mozgóurna iránti igénylésről

2026. 04. 10.

down arrow
A fotón a Vécsey Művelődési Ház látható.

Solt

2026. 04. 08.

Új közösségi tér született Solton – átadták a Vécsey Károly Művelődési Házat

Ünnepélyes keretek között adták át Solton a modern, energiahatékony művelődési házat, amely gróf Vécsey Károly aradi vértanú nevét viseli.

2026. 04. 08.

[ Solt ]

down arrow
A fotón egy épület falán az alábbi szöveg olvasható: Szabadszállás Város Városháza

Szabadszállás

2026. 04. 08.

Megújult Szabadszállás ikonikus városházája és rendelőintézete

Több mint 300 millió forintos TOP Plusz forrásból korszerűsítették Szabadszállás egyik legmeghatározóbb középületét és a városi rendelőt. 

2026. 04. 08.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Ordas

2026. 04. 07.

Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason - projektzárás

Ordas Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00030). A projekt keretében 59,49 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületének korszerűsítése valósult meg.

2026. 04. 07.

[ Ordas ]

down arrow
Design by WEBORIGO