Strázsa körtúra

Szabadszállás - Kunszentmiklósi járás

A körtúra útvonala átszeli a Felső Kiskunság Ős-Duna által épített homokbuckáit (a Strázsa-hegyet, a Barátok-hegyet, a Lófogó-hegyet, a Látó-hegyet és a Lófogó-dombot), melyek felszíne rendkívül tagolt, amit helyenként 45 fokos lejtők, szurdokvölgyek tarkítanak.

Az üde völgyekben turbolyás akácosok, a száraz buckaoldalakon fekete fenyvesek, a buckatetőkön nyárfás-borókások tenyésznek. A gyepszintre a homok puszták lágy szárú fajai a homoki csenkesz, a borzas len, a deres fényperje és a báránypirosító jellemző, de előfordul a homokviola és a pusztai kutyatej is. A buckákról szép kilátásban gyönyörködhetünk.

A sárga körtúra jellel ellátott  útvonalat 2017-ben a Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesülete létesítette az erdőgazdaság támogatásával, mely közel 3 kilométeren keresztül együtt halad (fonódik) a sárga jelű útvonallal.

Az útvonal hossza 9,4 km, ami kényelmes sétával 2,5-3 óra alatt végigjárható, azonban a start és célhelyül is szolgáló erdei pihenőben kihelyezett információs tábla és térkép segítségével rövidebb távok is tervezhetők.

A túrát az erdei pihenőtől célszerű kezdeni (N 46° 53,216’, E 19° 16,581’), ahol az autóval érkezők parkolására is lehetőség van.

Kapcsolat

profile onvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesület

call 06 (30) 538-64-75

emailstrazsate@gmail.com

6080 Szabadszállás Kossuth Lajos út 4

https://hnyk.hu/index.php?r=StaticPage/View/571
Több Kevesebb chevron down

Ajánlataink

chevron left

Szabadszállás

A legjobb hely a kellemes időtöltéshez.

Szabadszállás

Természetesen gyönyörű.

Szabadszállás

chevron right

Hírek

chevron left
emeletes fehér épület zászlókkal

Szabadszállás

2025. 10. 16.

TOP Plusz: többlettámogatásban részesült két Bács-Kiskun vármegyei projekt

Bács-Kiskun vármegyében két önkormányzati fejlesztés is többlettámogatásban részesült a TOP Plusz program keretében a kivitelezés során felmerült költségnövekmények miatt.

2025. 10. 16.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Szabadszállás

2025. 02. 19.

József Attila 120 - A költő szabadszállási kötődése

Két költő városa. Alig fejeződtek be a Petőfi200 rendezvényei Szabadszálláson, a város idén egy másik, hozzá sok szállal kötődő poéta, az idén 120 éve született József Attila emléke előtt tiszteleg. VIDEÓ

2025. 02. 19.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Szabadszállás

2024. 10. 30.

Óvodafejlesztés Szabadszálláson - projektindítás

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül a TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00016 sz., „Óvodafejlesztés Szabadszálláson” megnevezésű projekt keretében, 80,00 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg a szabadszállási Tóth Erzsébet Óvoda villamos hálózatának és vizesblokkjainak felújítása. 

2024. 10. 30.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Szabadszállás

2024. 09. 23.

Bács-Kiskun Vármegye Gazdaságáért Díjak -VIDEÓ

A díjazottak: Haldorádó TEAM Kft.,  Mazug Tibor, Varga Antal 

2024. 09. 23.

[ Szabadszállás ]

down arrow
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

Design by WEBORIGO