Madaras

Madaras gazdag történelmi múlttal rendelkezik. A legelső történelmi okmány, mely a településről említést tesz, 1377-ből származik. A török hódoltság idején szultáni-hász birtok volt a szobotkai náhijében. Az 1578. évi tímár-defter összeírása szerint ekkor 44 adózásra kötelezett ház állt a faluban. A török uralom vége felé azonban egyre inkább elnéptelenedett, majd teljesen elpusztult.

1751-ben Borsodi Latinovits Péter Bács vármegye alispánja és második felesége Bernyákovics Anna vásárolta meg Madaras-pusztát. A Latinovits testvérek 1787-ben kezdték meg a puszta betelepítését. A falunak 1806-ban 2556, 1820-ban 2787, 1840-ben már 3869, 1860-ban 4763 lakosa volt. 1873-ban Madarast nagyközségi rangra emelték és az újonnan szervezett bácsalmási járáshoz került. 1880-ban 5026-an, tíz évvel később már 5442-en laknak a településen. 1892-ben hat tantermes iskolát, 1895-ben közadakozásból községházát építettek. 1900-as hivatalos népszámlálás idején 1134 házban 5659-en laktak.

A gazdaság további fejlődésében nagy szerepe volt az 1903-ban átadott kiskunhalas-bácsalmás-regőcei helyiérdekű vasútnak, mely az 1960-as évekig – a háborús viszonyokat leszámítva - zökkenőmentesen működött.

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés gazdasági és társadalmi következményei Madaras községet igen súlyos mértékben érintették. Déli határának jelentős részét az újonnan alakult délszláv államhoz, a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták.

A település neve fogalommá vált a régészek és a régészet iránt érdeklődők számára. Itt tárták fel teljes terjedelemben az alföldi szállásterület legnagyobb sírszámú, halmos szarmata temetőjét.A község határának természeti értékei közé tartozik a löszpuszta-gyep, melynek védett növény-ritkaságai közé tartozik a kora tavasszal virágzó sáfrány valamint a később nyíló tavaszi hérics.Természeti szépséggel bíró értéket képvisel a település déli határán található Priszpa-tó védett és védendő élővilága.