BÁCSKAI GYÖNGYSZEMEK AZ EUROVELO 13 KERÉKPÁROS ÚTVONAL MENTÉN

Bácsalmás - Bácsalmási járás, Bácsborsód - Bácsalmási járás, Bácsszőlős - Bácsalmási járás, Csátalja - Bajai járás, Csikéria - Bácsalmási járás, Gara - Bajai járás, Katymár - Bácsalmási járás, Kelebia - Kiskunhalasi járás, Madaras - Bácsalmási járás, Nagybaracska - Bajai járás, Tompa - Kiskunhalasi járás

A túra során az EuroVelo 13 kerékpáros túraút Bács-Kiskun megyei értékeit tekinthetjük meg. Gyöngyszemeit egyenként fűzzük föl és a végén egy élményekben gazdag gyöngysort viszünk haza emlékül. Utunk Újmohácstól Nagybaracskán, Csátalján, Garán, Bácsborsódon, Katymáron, Madarason, Bácsalmáson, Kunbaján, Bácsszőlősön, Csikérián, Kelebián és Tompán át vezet, számos országos természetvédelmi oltalom alatt álló értéket, védett műemléket, a Vasfüggöny megmaradt védelmi bunkereit, sőt egykori kastélyokat is érintve. Történelmi időutazásban lesz részünk: a trianoni békediktátum határmódosítása előtt, pompájában egykor tündöklő, gazdag bácskai táját járjuk végig. Néhány helyen erdei- és föld utakon, de főképpen kis forgalmú, aszfaltos utakon, gyönyörű alföldi tájakon lehet kerékpározni, egyedülálló természeti és épített örökségeinket is megtekintve.

Táv: 175 km

Időtartam: 4 nap/ 3 éj

Nehézség: könnyű

Kinek ajánlott: diák, felnőtt

Javasolt időszak: egész évben;

kiemelt időszak: június-augusztus

Programszervező: Bácsalmási Turisztikai Iroda (+36 (30) 316 6335, turizmus@bacsalmas.hu, www.bacsalmas.hu, www.facebook.com/bacsalmasiturizmus/ )

Részletes leírás:

1. nap

Útvonal Újmohács – Nagybaracska – Csátalja – Gara – Bácsborsód – Katymár – Madaras

Távolság 70 km

Programelemek Bárka Csárda, Nemzeti megemlékezési emlékmű, Falumúzeum - Gara, Latinovits-sírkápolna, Latinovits Endre - kúria, Vodica-kápolna és Szentkút, Bácskai-Bivalyos Birtok, Madarasi téglavető földtani képződmény, Madarasi Marhajárás, Madarasi tájház, Madarasi pálinkaház

Szállás Haffler-tanya – Madaras

Utunkat Újmohácsnál kezdjük. Első pihenőnket érdemes Nagybaracskán a halászléjéről híres Bárka Csárdában megtartanunk. Tovább haladva Bácsborsódon érdemes megnéznünk a Latinovits család (híres színész leszármazottak) sírkápolnáját.. Ezután meglátogatjuk a katymári Bácskai Bivalyos Birtokot, ahol uzsonna keretében megkóstolhatjuk a bivalyhúst és megismerhetjük a rideg állattartás szépségeit. Katymáron elkanyarodhatunk még a Vodica-káplnához és a Szentkúthoz. Madarason feltétlenül nézzük meg a Madarasi téglavető földtani képződményt, amely országos természetvédelmi oltalom alatt ár. Löszrétegei még a jégkorban rakódtak le egymásra. Szállásunkat a madarasi Haffler-tanyán foglaljuk el. Este transzferrel, vagy gyalog elsétálhatunk a Madarasi pálinkaházba megismerni a pálinka készítés mesterségét és pálinkakóstolóval egybekötött vacsorán vehetünk részt. A Madarsi Pálinka nemzetközileg elismert pálinkát készít. Birsalma pálinkája nemzeti oltalom alatt áll.

2. nap

Útvonal Madaras – Bácsalmás

Távolság 20 km

Programelemek Natúrparki bemutatóház – Bácsalmás, Bácsalmási Sós-tó és tanösvény, Bácsalmási helytörténeti látogatóközpont, Bácsalmási Kékfestő Műhely, Bácsalmási tájház és történelmi emlékpark, Kossuth Park, Tóbisztró Étterem Bácsalmás

Szállás Sárga Csikó Panzió és Étterem – Bácsalmás

A második napon Bácsalmás természeti és kulturális értékeit fedezhetjük fel. A Naturparki Bemutatóházban Bácsalmás és a Felső-Bácska-Homokhát Natúrpark FelsőBácskai természeti értékeivel, a Bácsalmási Kékfestő Műhelyben a négy generáción át apáról fiúra szálló kékfestő mesterséggel, a látogatóközpontban és a tájházban Bácsalmás mindennapi polgári és paraszti életével ismerkedhetünk meg.

3. nap

Útvonal Bácsalmás – Kunbaja – Bácsszőlős - Csikéria - Kelebia - Tompa

Távolság 70 km

Program Redl-kastély és parkja, 106-os számú vasúti őrház, Kincses-Erdei-Kecske-Tanya, Natúrparki bemutatóház – Kelebia, Bácsborista legelő, Kelebiai halastavak és erdők, Sáskalaposi tanösvény

Szállás Sáskalaposi vadászház

A harmadik nap első felében megismerhetjük az újonnan felújított, térségben egyedülálló iskolakápolnát, majd szakvezető segítségével fedezhetjük fel a tompai Redl család 1800-as években romantikus stílusban épült kastélyát és parkját, továbbá betekinthetünk a 19. és 20 század fordulóján a kastély mellett a budai Mátyás templom kicsinyített másaként épült Szent Anna templomba. Ezután a szállásunkra megyünk és egy is pihenő után onnan folytatjuk utunkat. Napunk második felében Kelebia és a Felső-Bácska-Homokhát Natúrpark homokháti természeti értékeivel ismerkedhetünk meg.

4. nap

Útvonal Kelebia - Tompa

Távolság 15 km

Program Natúrparki kiállítás – Tompa, Bunyevác helytörténeti gyűjtemény, Gyűjtemények Háza, Emlékerdő, Bunkertúra - az egykori Déli Védelmi Rendszer megerősített tüzelő- és megfigyelőállásai

Utolsó napunkon Tompa természeti és kulturális értékeivel ismerkedhetünk meg. Bunkertúra keretében felfedezzük a Tompa környéki egykori Déli Védelmi Rendszer megmaradt megerősített tüzelő- és megfigyelőállásait.

Kapcsolat

profile Nagybaracska, Mohácsi u. 20, 6527

call+36 (30) 316 6335

Több Kevesebb chevron down

Ajánlataink

chevron left
event card

Sóstó

arrow

Bácsalmás

event card

Népek-Ízek Forgataga, Bácsalmási Hagyományőrző Napok

arrow

Bácsalmás

event card

Bácsalmási Troll nudli

arrow

Bácsalmás

event card

Bácsalmási Tanuszoda

arrow

Bácsalmás

chevron right

Kapcsolódó eseményeink

chevron left
chevron right

Kapcsolódó útvonal ajánlataink

chevron left
event card

Dicső természet - múltunkban a jelenünk

arrow
  Petőfi Alföldjének tengesík vidéke, számos csodát, látnivalót rejteget. Sétautak, túraútvonalak, kerékpáros, vagy akár lovas lehetőségek teszik élményszerűvé a kikapcsolódást. A  településeken több magánszállás biztosít lehetőséget a kényelmes, komfortos elhelyezkedésre.  1. „A szikes tó meséi” - Bácsalmási Sóstó túra madár- és bivalylesselHelyszín: Bácsalmási SóstóGPS Google Maps: 46.096661, 19.331747A tevékenység típusa: Természeti ismeretFelső-Bácska legjobb állapotban megmaradt szikes tava, a Bácsalmási Sóstó bejárására és megismerésére nyílik lehetőség. A program egy komplex környezet- és természettudatos, valamint kulturális szemléletformáló élményfüzér része, amely Bácsalmás és környéki értékeket ment és mutat be interaktív módon a Felső-Bácska – Homokhát Natúrpark égisze alatt. 2.„Bivalyszafari” – a természet és az állatok gyógyító erejeHelyszín: Bácskai Bivalyos BirtokA tevékenység típusa: Hagyományok éltetése; Kulturális ismeret; Természeti ismeret; Gazdasági ismeret; Gasztronómiai ismeret; KörnyezetvédelemA Bácskai Bivalyos Birtok célja a falusi élet, a hagyományos gazdálkodási mód megismertetése, a lelki egyensúly helyreállítása érdekében a természet és az állatok gyógyító ereje által. A Birtok olyan tájgazdálkodásba kezdett  évekkel ezelőtt, ami mára egy páratlan szépségű és természeti értékkel bíró tájat eredményezett a mezőgazdasági kultúrsivatagban. 3.Skanzen - Különböző korok lakókörnyezetének bemutatásaHelyszín: Jánoshalma, SkanzenA tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; természeti ismeret; gazdasági ismeret; gasztronómiai ismeretA Felső-bácskai Fiatal Művészekért Kulturális Alapítvány által létrehozott, és 2017-ben átadott skanzen, különböző korok lakókörnyezetének és építészeti stílusának bemutatására hivatott.- honfoglalás kora - jurta, gödörház, életfa- középkor - vert és paticsfalú ház, galambdúc, fűszernövény-kert- jánoshalmi parasztporta - kecskelábas ház, góré, istálló- erdélyi faházMindezek korhű berendezéssel, lakható, használható állapotban. Minden korszakban a népi építészet elemeit használták. Bemutatva azt, hogy egyszerű eszközökkel, a környezetben is található természetes anyagokból is lehet lakhelyet létrehozni. A paraszti társadalom tagjai minden korban törekedtek arra, hogy saját kezük munkáját felhasználva teremtsenek életteret.
event card

"Hej Dunáról fúj a szél!"

arrow
Bács-Kiskun vármegye egydülálló tulajdonsága, adottsága, hogy a két folyó ölelésében számos vizes attrakciót is magáénak tudhat. Tisztelve, megbecsülve és óvva a Duna és a Tisza nyújtotta lehetőségeket, őrizzük múltjának értékeit és igyekszünk új elemekkel bővíteni az ideérkezők élménytárát. Szálláshelyek tekintetében Baja a legfőbb bázis, de alkalmi szálláshelyeket a településeken is lehet találni. Ugyanakkor egynapos kirándulás keretében is kellemes időtöltésre, élményszerzésre ad lehetőséget minden település.  1. Hajómalom és Halászati MiniskanzenHelyszín: Baja, Türr István kilátóA tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; természeti ismeret; gasztronómiai ismeret; A Duna teljes hajózható szakaszán ez az egyetlen működő, folyóvíz által hajtott hajómalom. A skanzen Baja legszebb pontjánál, a Sugovica és a Duna találkozásánál található. Csodálatos látvány maga a sétaút is, ami a kilátóhoz vezet.  2.Népi halászszerszám-készítés, Kobolya SajtműhelyHelyszín: 6513 Dunafalva, Ady E. u. 26.A tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; gasztronómiai ismeret; A sokoldalú Pencz családból az édesapa révén népi iparművészeti tevékenységgel, a halászszerszám-készítéssel, halászeszközökkel, a fiú jóvoltából a sajtkészítés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg Bajától délre egy kis településen, Dunafalván.  Azért is számít kuriózumnak, mert a dunai halászok -bár egyre kevesebben vannak-  még ma is használnak sok eszközt őseik hagyatékából.   3.Hogyan öltöttek nagyanyáink? -  Bukovinai székely szálánvarrott keresztszemesHelyszín: Községi Könyvtár CsátaljaA tevékenység típusa: hagyomány éltetés  A csátaljai székelyek a bukovinai Istensegítsből jöttek, s hozták magukkal a bukovinai székely mintakincset. A mai napig élő hagyomány a székely varrottas készítése. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy átmentsék az utókornak a készítés folyamatát. 
chevron right

Értékeink

chevron left
event card

Bácsalmási Gyapjas Gyűszűvirág Termőhelye

arrow
A Gyapjas Gyűszűvirág termőhelye természetvédelmi terület, mely a Sóstóval együtt Bácsalmás egyik jelentős természeti értéke. 

Bácsalmás

event card

Skorutyák kékfestő műhely, családtörténeti kiállítás

arrow
A Bácsalmási Kékfestő Műhelyt a Felvidékről a Bácskába települt, majd Bácsalmásra költözött Skorutyák család alapította még 1879-ben, mely azóta is töretlenül fennáll és működik. Igazi ritkaság, hiszen alapítása óta száll apáról fiúra. 

Bácsalmás

event card

Dulity Tibor népművelői, festőművészi és képzőművészi munkássága

arrow
A festő Bácsalmáson született, itt élte „szegényen is boldog” gyermek- és ifjúkorát. Népművelőként kezdte pályáját, a Művelődési Ház színjátszó- és rajzszakkörét vezette, majd az intézmény igazgatója lett. 

Bácsalmás

event card

Bácsalmási Zsidó Temető

arrow
A bácsalmási zsidóság első jelenlétéről az 1750-es, a folyamatos itt létükről az 1780-as évektől állnak rendelkezésre adatok. A településen található zsidó temető kulturális és helytörténeti értékét tekintve is kiemelkedő jelentőségű. 

Bácsalmás

chevron right
Design by WEBORIGO