Csikéria

A település Bács-Kiskun megye déli részén helyezkedik el, közvetlenül határos Szerbiával.

Csikéria

A település Bács-Kiskun megye déli részén helyezkedik el, közvetlenül határos Szerbiával.

A település Bács-Kiskun megye déli részén helyezkedik el, közvetlenül határos Szerbiával. A többségben magyar anyanyelvű lakosság mellett bunyevác-horvátok és német ajkúak is élnek a községben.A település nevét a Csík-érről kapta, melynek medre a mai napig megtalálható.Csikéria község 1924 óta önálló település, előtte Szabadkához tartozott.Templomát 1929-ben szentelték fel, mely neoromán stílusban épült és a település egyik építészeti nevezetessége.A valamikori szabadkai tanyavilágból mára már egy igazi magyar faluvá nőtte ki magát.A község legnagyobb munkáltatója az önkormányzat. Az 1994. évi önkormányzati választáson megalakult a Horvát Kisebbségi Önkormányzat, míg 2002-ben a Német Kisebbségi Önkormányzat.Az itt élő emberek fennmaradási szándékát jelzi az, hogy az elmúlt években számtalan civilszervezet alakult, többek között működik Horgászegyesület, Vadásztársaság, Gazdakör, Nyugdíjas klub, Margaréta kórus és több Néptáncegyüttes is.

Látnivalók
Platánfák és a volt vasútállomás:A hely a faluban lévő vasúti átjáró sínein keletre indulva is megtalálható. Az itt áthaladó Baja-Csikéria-Szabadka vasútvonalat  források szerint 1885-ben adták át. A forgalom viszont 1960-ban megszűnt. Így a legközelebbi vasútállomás Bácsalmás. Az itt található két platánfa becslések szerint idősebb vagy közel egyidős a vonal átadásának időpontjával. Kerületük minimum 5 m feletti, hatalmas lombkoronával. A hely természetvédelmi terület.

Templom: A környéken az egyik legszebb templom található itt, mely1927-1929 között épült neoromán stílusban, és 1929. június 2-án szentelte fel Szent István király tiszteletére gróf Zichy Gyula kalocsai érsek több előkelőség jelenlétében

Emlékpark: Csikéria központjában található ez a park. 2013-ban készült ez a park és egy kopjafa épült a közepére, mely a sérelmet szenvedettek tiszteletére lett állítva. A felirat szövege: Szózatrészlet „Hazádnak rendületlenül légy híve Ó Magyar!”

Felszabadulási emlékpark: A parkon különféle fák sokasága áll, többek között platánfa, akácfa, juharfa, óriás nyár. A 1975-ben, a község felszabadulásának 30. évfordulójára  egy betonkövet állítottak a park szélére. A betonkőre ez van írva: FELSZABADULÁSI EMLÉKPARK. LEFESTETTE CSIKÉRIA KÖZSÉG LAKOSSÁGA. HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 30.ÉVFORDULÓJA EMLÉKÉRE ÉS TISZTELETÉRE. 1975 IV.

Horgásztó: A horgásztó rendezvények tartására is alkalmas hely. Itt zajlik a Horgászegyesület által szervezett majális, az aratófesztivált. A nyugodt kikapcsolódásra ideális hely.

A faluban található 9db kereszt.A temető előtt áll egy emlékmű is, amelyet az első világháborúban meghalt és eltűnt személyek emlékére állítottak. Csikéria határánál látható egy kápolna is, amely a puszta közepén van elhelyezve.

Helyi értékek:

A platánfák területe természetvédelmi területté lett nyilvánítva.

A közművelődési feladatokhoz a Faluház áll rendelkezésre és még a Könyvtár, mely 2014-ben lett fölújítva

A Civil szervezetek:Nyugdíjas Klub-Margaréta Kórus Vadásztársaság, Horgász egyesület, Gazdakör

A nemzetiségi tánccsoportok teszik színessé a községünk kulturális életét, mely a Zwei Weiße Rosen német és a Rokoko horvát tánccsoport.

A Kápolna 1908-ban épült, amely tulajdonképpen egy kis imafülke néhány szentképpel.

A helyi értékeinkhez tartozik még az Iskola, az Óvoda, az Önkormányzat, a Peca-tó, a Kopjafa , a Templom és a Keresztek. De Csikéria legfőbb értéke a lakosság.

Hagyományos rendezvények:

Prelo: A régi családi társas fonó összejövetelekből a XIX. század végen, XX. század kialakult egy szélesebb, nagyobb közösséget érintő énekes, táncos mulatság, amely „veliko bunjevacko prelo” néven vált ismertté. Ezen a mulatságon részt vett a lakosság apraja-nagyja. A prelo rendszerint a „Kolo igra tamburica svira…” éneklésével kezdődött.

Rokoko Tánccsoport: A csikériai Rokoko Tánccsoport 1984-ben alakult azzal a céllal, hogy a helyi bunyevác hagyományokat, táncokat, dalokat megőrizze. Az évek során más tájegységek táncai is bekerültek a repertoárba Közösséget ad a táncot kedvelő gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek. Minden év februárjában megrendezik a hagyományos bunyevác préló-t. Bemutatkoztak már a környező településeken, megyei és országos horvát találkozókon, fesztiválokon is.  Az elmúlt 30 évben többször jártak külföldön, Szerbiában, Németországban és Horvátországban. 2002-ben ők képviselték a hazai bunyevácságot a 36. Nemzetközi Világfesztiválon Zágrábban. Több korosztályban történik a tánc és a hagyományok oktatása- átadása- az egészen pici óvodástól a serdülőkön át a felnőttekig. A Rokoko Tánccsoport fellépés meghívásainak jelenleg az ifjúsági és serdülő korcsoport tesz eleget, mindkét szekció arany minősítéssel rendelkezik. 2014-ben a Rokoko Tánccsoport a 30 éves tevékenységéért Bács- Kiskun Megye Nemzetiségeiért Díjat kapott.

Sváb bál: A sváb bál szintén egy nagy hagyományos bál ,melyet rendszerint minden évben megrendeznek. Ezen a rendezvényen sok fellépő tánccsoport szerepel. Helyi német tánccsoport a Zwei Weiße Rosen Tánccsoport.

Zwei Weiße Rosen Tánccsoport: Kis csapatunk 2002 szeptemberében kezdte meg történetét. Azóta a létszámunk folyamatosan változott, de a kitartásunk, elkötelezettségünk és a sváb hagyományok iránti tiszteletünk viszi a lendületünk.
Búcsú: Minden év augusztus 20-án van a búcsú Csikérián, mely néha egybekötött a Dužijanca-val, ami egy arató ünnep. A misét követi a kenyérszentelés, majd a felvonulás, ezután táncos fellépések következnek.
Horgász majális: A horgász majális ugyancsak minden évben ünneplő mulatság, mely nagy sikernek örvend.

Arató ünnep: Lassan hagyományossá vált ünnep az arató fesztivál, mely a régi hagyományos aratás napját mutatja be. A reggelitől az aratáson át, a délutáni mulatáson keresztül sok-sok meglepetéssel.

 

Kapcsolat

www.csikeria.hu
Több Kevesebb chevron down

Turisztika

chevron left
event card

Arató Fesztivál

arrow

Csikéria

event card

DUNÁTÓL A HOMOKHÁTSÁGIG MEGATÚRA

arrow

Csikéria

event card

BÁCSKAI GYÖNGYSZEMEK AZ EUROVELO 13 KERÉKPÁROS ÚTVONAL MENTÉN

arrow

Csikéria

event card

BÁCSKAI BUNKERTÚRA AZ EUROVELO 13 KERÉKPÁROS ÚTVONAL MENTÉN

arrow

Csikéria

chevron right
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

%
0.00

0.00
Csikéria
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2020.03.31.
2020.10.31.
100%
27 029 060 Ft
MFP-ÖTU/2019-3019636130
saját
2020.03.31.
2020.10.31.
27 029 060 Ft
MFP-ÖTIK/2021-3284846924
Csikéria
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.09.01.
2022.12.31.
100%
49 999 996 Ft
MFP-ÖTIK/2021-3284846924
saját
2021.09.01.
2022.12.31.
49 999 996 Ft
Csikéria
Magyarország Kormánya
Magyar Falu Program
2021.01.01.
2022.06.30.
100%
8 683 254 Ft
MFP-FHF/2020-3109518412
saját
2021.01.01.
2022.06.30.
8 683 254 Ft
Csikéria
ERFA
TOP plusz
2022.09.30.
2025.06.30.
100%
34 104 329 Ft
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00038
saját
2022.09.30.
2025.06.30.
34 104 329 Ft
Csikéria
ERFA
TOP
2017.06.01.
2018.12.15.
100%
79 030 000 Ft
TOP-3.2.1-15-BK1-2016-00019
kommunikáció
2017.06.01.
2018.12.15.
79 030 000 Ft
Design by WEBORIGO