PÁLYAAVATÓ RANGADÓ SZAKMÁRON

Derakasan küzdöttek a polgármesterek

A pályaavató labdarúgó torna négy csapat, közte a már több kupán sikeresen szereplő Bács-Kiskun megyei polgármesterek együttesének részvételével zajlott. Az országos média és az MLSZ volt NB-I-es játékosokból álló két csapatával, Szakmár többségében igazolt futballistákból álló együttesével szemben kellett helyt állnia a megye polgármesterei és Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke alkotta csapatnak.


A polgármesterek együttesénél jól érvényesült az a felfogás: a jó rajt mindig fontos, mert hitet és erőt adhat a folytatáshoz, az egyes mérkőzések megharcolásához. Ezt a főszabályt nagyon jól érvényesítették a településvezetők, akik a mentális csapategység, szervezettség, az odaadó, sportszerű játék és küzdeni tudás szép példáját az első meccs megnyerésével, majd a szoros pontkülönbségekkel játszott mérkőzésekkel végig felmutatták. Különösen az első két meccsen érvényesült ez a dominencia, amely sajnálatos módon a két egymást követően játszott mérkőzés, a generációs különbségek miatt jelentkező erőnlét következtében később már kevésbé hatott.
Ugyan a torna a barátságról, a sport szeretetéről szólt, de nem feledkezhetünk meg arról: az ellenfelek között nagy nevű játékosok és jelenleg is aktív, igazolt játékosok voltak.
A polgármesterek csapatának kapufákban, parádés megoldásokban, szép gólokban bővelkedő játékának résztvevői között ott volt Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke, aki egykori rutinos balhátvédként higgadtan, ötletekkel, tanácsokkal is szervezete a játékot. Az ellenfelek egyöntetű elismerését is kiváltóan játszott még a csapat kapusa, kulcsembere, Kovács László, Tabdi alpolgármestere és Szabó László, Bugac polgármestere. A játékosokat a pálya széléről a megyei önkormányzatnál dolgozó - ezúttal pom-pom - hölgyek szurkolása is segítette.
Így a sikerre éhes, fiatalokból is verbuválódott csapatok gyakran hiába rohamozták a megye kapuját, azt a felsoroltakon kívül Véh László Tompa, Darabos József Szabadszállás, Fábián Sándor Tabdi, Á.Fúrús János Csólyospálos, Tisoczki László Kömpöc, András Gábor szakmári polgármester és Dobler Róbert szakmári alpolgármester jól tudták kontrollálni.
Nagy körbeverések után a helyezések végül úgy alakultak: első lett a Média csapat, második helyen Szakmár, harmadikon az MLSZ, míg a negyediken a Megyei polgármesterek csapata végzett.
A negyedik hely természetesen többet ér, mint amit a helyezés önmagában mutat, mert a csapatban gondolkodást, az egy megyéhez tartozás élményét mélyítette, ami egy újabb tornán egy jó széria kezdetét jelentheti majd.

Az eseményt bemutató videó itt tekinthető meg.

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO