KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEK IS SEGÍTIK A HÁBORÚBÓL MENEKÜLŐKET

Példamutató az összefogás

 

Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere közösségi oldalán fejezte ki együttérzését az orosz-ukrán konfliktus kapcsán a menekülőknek. Mindazoknak – fogalmazott –, akik „egy élet munkáját, barátaikat, esetleg hozzátartozóikat kénytelenek otthon hagyni, hogy életüket mentsék, hogy a gyermekeik életét mentsék ebből a szörnyű háborúból”.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a Kiskunfélegyházán élők számára fontos, hogy támogatásunkat, együttérzésünket kifejezzék minden ukrajnai magyar ember, család felé és hogy támogatást nyújtsanak. Ezért néhány fiatal, gyermekes család számára átmeneti lakhatási lehetőséget és meleg élelmet biztosít a város, bízva abban, hogy ezzel a számukra szinte kilátástalan helyzetben nyugalmat, biztonságot nyújthatunk addig, amíg rendeződik ez a helyzet és visszatérhetnek otthonaikba.

 

Gátér Község Önkormányzata is megpróbál segíteni a háború miatt bajba jutott ukrán embereknek – tudtuk meg Jánosiné Gyermán Erzsébet polgármestertől. Tartós élelmiszert és tisztálkodási szereket gyűjtenek: elsősorban hűtést nem igénylő, azonnali fogyasztásra alkalmas élelmiszert (konzerv, keksz, csoki, bébiétel stb), valamint tisztálkodó szereket, WC papírt, papírzsebkendőt. A gátéri felhíváshoz helyiként csatlakozott a Biztosít-Lak tulajdonosa, Ráczné Gémes Aranka is, ő Kiskunfélegyházán, a Szegedi út 34. szám alatti üzletébe is várja a felajánlásokat. Az elszállításban önzetlenül segítenek Farkas Márta és Csepregi László, akik vállalták, hogy az első adag adományt a tiszabecsi határhoz eljuttatják a menekülteknek. A gyűjtést folytatják.

 

Kunszállás polgármestere, Almási Roland Márk megkeresésünkre elmondta, hogy megérkezett településükre az a három ukrán család, akikről gondoskodik Kunszállás addig, ameddig szükséges. A családokat a Székely Vendégházban szállásolták el. Néhány óra leforgása alatt a segítőkész emberek adományaiból minden összegyűlt, amire a 3 felnőttnek és 12 gyermeknek (a legkisebb 7 hónapos) itt tartózkodásuk alatt szüksége lehet. A polgármester hangsúlyozta: jelenleg befogadni több családot nem tudnak, de a gyűjtést folytatják. A Magyar Vöröskereszttel és a Máltai Szeretetszolgálattal folyamatos kapcsolatban állnak, amely szervezetek javaslatára szállítják az adományokat azokra a területekre, ahol aktuálisan a legnagyobb szükség van rá.

 

Bugac önkormányzata is gyűjtés szervez a háború elől menekülők számára. Tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket és eszközöket gyűjtenek, amely adományokat a művelődési házba várják nyitvatartási időben. Tóth-Faragó Anita, a gyűjtés koordinátora elmondta, hogy egy emberként fogtak össze a bugaci lakosok, nagy számban gyűlnek a felajánlások. Az első adag adomány kiszállítása után folytatják a jótékony akciót a településen.

 

Kiskunmajsa polgármestere, Patkós Zsolt a közösségi oldalon közzétett videóban beszélt arról, hogy településük is segít a bajba jutott embereken. Február 28-án 20 fő érkezett Ukrajnából, akik szállása és étkezése biztosított. További menekültek befogadására készül Kiskunmajsa, ezért a polgármester további felajánlásokat és adományokat kér a kistérség lakóitól a polgármesteri hivatalba.

További híreink

2025. 05. 08.

VÉRADÁS

Az Országos Vérellátó Szolgálat Bács-Kiskun vármegyei következő kiszállásos véradási helyszíneit közöljük

2025. 05. 08.

2025. 05. 07.

Fi200 klub: új üzleti kapcsolatok a Sváb-sarokban

Csaknem harminc résztvevővel folytatódott a fi200 klub kedden a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző üzleti reggelire ezúttal Hajóson, a barokk kastélyban került sor. 

2025. 05. 07.

2025. 05. 06.

Ezek lettek idén Bács-Kiskun legjobb borai – először zsűriztek pezsgőket is

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyt, amelyet idén első alkalommal pezsgőkategóriával is kibővítettek. A megmérettetésnek a nemesnádudvari Bor Bagoly Présház adott otthont.

2025. 05. 06.

Borota

2025. 05. 05.

Koch Csaba kapta az elismerést

A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről. 

2025. 05. 05.

[ Borota ]

2025. 05. 02.

(Nem csak) egy méhész története

Több méhészet is működik a Sváb-sarokban, olyan viszont bizonyosan csak egy van, amely a létrejöttét egy ínhüvelygyulladásnak köszönheti

2025. 05. 02.

Fülöpjakab

2025. 04. 29.

Egészség és helyi gazdaság

Bács-Kiskunból Neked - Több évnyi elhivatott munka során lett igazi brand a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogombája. Bács- Kiskun egyedi klímája, két évtized szaktudása és az egyik legrejtélyesebb élőlény szerencsés együttműködésének köszönhetően.  

2025. 04. 29.

[ Fülöpjakab ]

Design by WEBORIGO