Magára öltve a juhászok ünnepi viseletét, szívében a kunokhoz fűződő mély szeretetével indult a hosszú útra. Döbbent csend és hatalmas űr marad utána. Nem volt olyan hagyományokat éltető esemény, program vármegyénkben, és még azon túl is, ahol Imre bácsival ne találkozhattunk volna. Az általunk szervezett Megyenapok kihagyhatatlan vendégeként népszerűsítette a kun hagyományokat, viseletével és viselkedésével. 
Belénk ívódott a bajusza alatt meghúzódó örök mosoly, a pitykés mellény alatt lapuló "harmatvíz", mellyel önzetlenül kínálta vendégeit,  márpedig akadtak szép számmal. Csodájára jártak, közös fotókon köszönt vissza a juhászok pazar viselete. Vallotta: „ ha szekrényben van, nem látja senki, vinni kell, menni kell”. És vitte, ment rendületlenül…és önzetlenül. 
Mindig csak azt mondta: engem kifizettek jó szóval. Abból pedig nem volt hiány! 
Zöldi Imrére Karácsony Sándor filmrendező is felfigyelt, így szerepet kapott a Kunok hazája című munkájában. A film alkotója a premierekre is elvitte magával a szabadszállási hagyományőrzőt. 
Tiszteltük, becsültük, szerettük a legendák őrzőjét, aki még találkozott a Mi Petőfinkkel is, ahogy ez rövid összeállításunkban is látható, hallható  humorral átszőtt, ízes beszéde.  Sok közös emléket, élményt őrzünk róla és általa. Tavaly, amikor Petőfiszálláson a programunk résztvevőjeként  beszélgettünk, az idei találkozás reményében búcsúztunk Tőle. Nem gondoltuk, hogy a búcsú örökre szól. Azaz mégsem. Mert a hagyományok éltetője olyan nyomot hagyott maga után, amit szent kötelességünk őrizni, és vinni tovább szívünkben, mindennapjainkban, hagyományainkban. Köszönjük az időt, a barátságot, a tanítást Imre bácsi! Isten Veled!