Tompai Szent Anna Templom, Rédl kastély és park

A Tompai Szent Anna templom, valamint a Rédl kastély és park felvirágoztatása báró Rédl Béla nevéhez köthető, aki miután 1851-ben megörökölte a birtokot, kastélyát átépíttette és oldalszárnyakkal bővíttette, Gerster Károly és Kauser Lipót építészek tervei alapján. 

Tompai Szent Anna Templom, Rédl kastély és park

A Tompai Szent Anna templom, valamint a Rédl kastély és park felvirágoztatása báró Rédl Béla nevéhez köthető, aki miután 1851-ben megörökölte a birtokot, kastélyát átépíttette és oldalszárnyakkal bővíttette, Gerster Károly és Kauser Lipót építészek tervei alapján. 

Mindez az 1861-63-as években történt és ugyanebben az időben a család piciny házi kápolnája helyén egy, a köznép által is látogatható gótikus kápolnát emeltetett. A nép sokasodott és a mélyen vallásos főúr úgy döntött az 1892-es évben, hogy e kápolnát lebontatja és kibővíti egy még szebb és nagyobb neogót stílusú kistemplommá. Így készült el a ma is látható, gyönyörű műalkotás. A templom a magyar építészet egyik remeke, ami a legapróbb részletekig a gótika stílusjegyeit viseli magán. A Rédl-kastély és park átépítése is az 1860-as évekre tehető. A terveket Gerster Károly és Kauser Lipót budapesti építészek készítették. Legszebb része a bejárat felett húzódó lépcsőzetes oromzat, a fiatornyokkal és a Rédl család épen maradt bárói címerével. A kastélyt körülölelő park 37 holdnyi terület, melyet csodálatos fák és egy műremek klasszicista gloriett (kiülő) díszít. A park eredeti kiterjedése, mintegy 50 hektár lehetett. A kastélyhoz közeli „belső park” mai ékességei a hatalmas kocsányos tölgyek, hársak, fekete fenyők, japán akácok és a közel álló tiszafa csoport. Ez a műemlék együttes megyénk egyik ékköve.

Kapcsolat

6422 Tompa Szabadföld 47.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left
Emberi kezeket látunk, ahogy kört formálnak, és mindegyik kézben egy-egy színes lufi van.

2026. 05. 22.

Bács-Kiskun jövője a tét: várják a vállalkozások és intézmények véleményét

A következő másfél évtized fejlesztési irányait határozhatják meg azok a válaszok, amelyek a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által indított, vállalkozásoknak és intézményeknek szóló online kérdőívbe érkeznek. A vármegye ugyanis a 2026–2040 közötti időszakra készíti el Közösségi Energia Fejlesztési Tervét és Körforgásos Gazdaság Stratégiáját, amelyhez most a helyi vállalkozások, intézmények és szervezetek tapasztalataira, javaslataira is számítanak.

2026. 05. 22.

down arrow
A képen egy Dunán átvezető, monumentális híd látható, rajta egy kerékpárúttal.

2026. 05. 22.

Szavazzunk a Dunavecse–Dunaújváros kerékpárútra!

Egyetlen, Bács-Kiskun vármegyét is érintő kerékpárútvonalként bekerült az „Év Kerékpárútja 2026” szavazás döntőjébe a Dunavecse–Dunaújváros szakasz. Szavazatával most hozzájárulhat, hogy országos elismerést kapjon ez a Duna menti útvonal. A voksolás május 21-én indult, és június 2-án éjfélig lehet leadni a szavazatokat az Aktív Kalandor oldalán.

2026. 05. 22.

down arrow
A képen a najai Piriponty Játszóház előtt álló városnéző kisvonatot láthatjuk, előtte egy gyerekcsapattal.

Baja

2026. 05. 19.

A bajai városnéző kisvonat és a PiriPonty játszóház

A fi200 klub bácsalmási és sváb-sarok térségi közösségében is aktívan részt vevő Hiezl Tamás, a bajai PiriPonty Játszóház és a városnéző kisvonat üzemeltetője számára a vállalkozás középpontjában a gyerekek öröme áll. 

2026. 05. 19.

[ Baja ]

down arrow
A képen az egyeztetésen résztvevők láthatóak asztalaiknál, ahogy hallgatják az előadó személyt.

2026. 05. 18.

Bács-Kiskun vármegye fejlesztési stratégiáiról egyeztettek

A Bács-Kiskun vármegye turizmusának 2026–2040 közötti fejlesztési stratégiájáról tartottak szakmai egyeztetést hétfőn Baján, ahol a résztvevők szerint a sikeres turizmushoz ma már adatvezérelt elemzésekre és mesterséges intelligenciával támogatott döntéshozatalra is szükség van.

2026. 05. 18.

down arrow
A képen több ember közösen növényeket ültet egy mulccsal borított kertben vagy bemutató jellegű zöldterületen, miközben néhányan figyelik a munkát. A háttérben fák, parkoló autók és egy napos, tavaszi hangulatú szabadtéri környezet látható.

2026. 05. 15.

Építsünk együtt esőkertet! Gyakorlati szakmai nap Kisteleken 

Egyre többször tapasztaljuk, hogy vagy hetekig nem esik eső, vagy rövid idő alatt akkora mennyiség zúdul le, ami elönti az utcákat és pillanatok alatt eltűnik a csatornákban. Pedig ez a víz óriási érték lehetne a településeink számára. Hogyan lehet a problémából megoldás? Erre ad gyakorlati választ a kisteleki esőkertépítő workshop.

2026. 05. 15.

down arrow
A képen a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési tanács logója látszik az előtérben, mellett egy férfi előadást tart.

2026. 05. 15.

Alapszakos és mesterszakos hallgatók, figyelem! Megjelent a Csatári Bálint pályázat

Elkészült a Duna–Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács idei, V. Csatári Bálint szakdolgozat és diplomamunka pályázati felhívása. A pályázat célja, hogy ösztönözze a természetes vízmegtartó megoldásokkal, fenntartható vízgazdálkodással, településfejlesztéssel és a Homokhátság jövőjével kapcsolatos kutatásokat, különös tekintettel a klímaváltozás okozta vízhiány kezelésére.

2026. 05. 15.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO