Sükösdi Szent Anna kápolna búcsúja

A kápolnát 1747-ben építtette Pocskai Gergely érseki erdőkerülő. A szabadon álló, kisméretű félköríves szentélyzáródású búcsújáró római katolikus kápolna jellegzetes sükösdi oromzattal, huszártoronnyal és cserépfedéssel van ellátva. 

Sükösdi Szent Anna kápolna búcsúja

A kápolnát 1747-ben építtette Pocskai Gergely érseki erdőkerülő. A szabadon álló, kisméretű félköríves szentélyzáródású búcsújáró római katolikus kápolna jellegzetes sükösdi oromzattal, huszártoronnyal és cserépfedéssel van ellátva. 

(A „sükösdi oromzat” nevet valószínűleg az akkor Sükösdön épült házak oromzat formája miatt kapta melyek közül 2-3 ház még ma is fellelhető.) A körülötte álló kőszobrok között látható: Szent Anna a gyermek Máriával, Szent József a kis Jézussal, melyek az 1800-as években készültek, a kőfeszület pedig 1808-ban. Az épület valószínűleg a megye legrégebben épült kápolnája. A Szent Anna kápolna a többi búcsújáró helyhez képest is a legrégebbi, máig is látogatott zarándokhely. A régi hagyományokhoz hűen minden év július harmadik vasárnapján tartják a Szent Anna napi búcsút. A lelkes hívek a mai napig is gyalog zarándokolnak el processzióval (kereszttel és lobogókkal). A környékbeli településekről nagy számban vesznek részt a zarándokok a katolikus szentmisén, amit a kápolna melletti tisztáson celebrálnak.

Kapcsolat

6346 Sükösd

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Balotaszállás

2026. 07. 09.

Közösségi tér fejlesztése Balotaszálláson - projektzárás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Közösségi Tér fejlesztése Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00037). A projekt keretében 40,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a Közösségi Színtér épületének fejlesztése valósult meg.

2026. 07. 09.

[ Balotaszállás ]

down arrow
A fotón gyermekek kézműveskednek egy asztalnál felnőtt társaik segítségével.

Kecskemét

2026. 07. 06.

Gyermekbirodalommá alakult az elnöki kabinetiroda a vármegyei önkormányzatnál

Nyári napközi Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatánál

2026. 07. 06.

[ Kecskemét ]

down arrow
A képen a Guruló Iránytű résztvevői láthatók, ahogy egy asztalnál színeznek.

Dusnok

2026. 07. 02.

Dusnokon állomásozott a Guruló Iránytű

Guruló Iránytű Dusnokon!

2026. 07. 02.

[ Dusnok ]

down arrow
A képen egy palack Frittmann Gold pezsgő üvege látható, rajta a Bács-Kiskun vármegye bora matricával.

Soltvadkert

2026. 06. 30.

Bács-Kiskun vármegye pezsgője 2026 - Frittmann Gold

Lehet-e Ezerjóból minőségi pezsgőt készíteni? A válasz: Igen! Erre bizonyíték, hogy Bács-Kiskun Vármegye Pezsgője 2026-ban a Frittmann Borászat Gold tétele lett.

2026. 06. 30.

[ Soltvadkert ]

down arrow
A képen a közgyűlés tagjai láthatók asztalaiknál, hátulról fotózva.

Szeremle

2026. 06. 30.

Szeremlén tartotta legutóbbi ülését a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés

A Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés legutóbbi ülését Szeremlén tartotta, ahol a település bemutatása mellett több fontos vármegyei ügy is napirendre került. 

2026. 06. 30.

[ Szeremle ]

down arrow
A képen a résztvevők egy asztal körül ülnek, és figyelnek az előadóra.

Kiskunhalas

2026. 06. 29.

Ismét megrendezésre került a fi200 klub Kiskunhalason

Második alkalommal rendezték meg az üzleti reggelit Kiskunhalas térségében.

2026. 06. 29.

[ Kiskunhalas ]

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Gruber Pincészet - image description
A hagyományok és a fiatalos lendület találkozása

Sükösd

chevron right
Design by WEBORIGO