Piros Hetes vendéglő épülete

Az épületet már a XVIII. századi térképeken is jelölik, mint fogadót és lóváltó helyet. Nevét a legenda szerint onnan kapta, hogy Orczy Lőrinc kártyán nyerte el.

Piros Hetes vendéglő épülete

Az épületet már a XVIII. századi térképeken is jelölik, mint fogadót és lóváltó helyet. Nevét a legenda szerint onnan kapta, hogy Orczy Lőrinc kártyán nyerte el.

A két világháború közötti években az alsó szinten kocsma és vegyesbolt, az emeleten iparos kaszinó és több vendégszoba volt. Az udvarban faszerkezetes kocsiszín és kisegítő épület állt. A férfi cselédség a szabadidejében a kuglipályán szórakozhatott, versenghetett. Alkalmanként bálokat rendeztek benne. A fogadót vastag fal vette körbe és az erős tölgyfakapu bezárásával védettséget nyújtott a bennlévőknek. Később a bolt megszűnt, kocsma és vendéglő üzemelt benne. Az 1970-es, 1980-as években élőzene szólt, a fiatalok és a középkorosztály kedvelt szórakozóhelye volt. 

 

Ma is működik, családi, baráti, munkahelyi és civil szervezetek rendezvényeinek ad helyet, finom ételkínálattal. 

 

Kapcsolat

6421 Kisszállás Felszabadulás utca 45.

www.kisszallas.hu
Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
A kalocsai papnevelő intézetet, a nagyszemináriumot 1733-ban alapította Patachich Gábor érsek (1733-1745).   

Kalocsa

A Kiskőrös - Kalocsa vasúti szárnyvonal 1882. dec. 5-én nyílt meg. 

Kalocsa

Tompai Szent Anna Templom, Rédl kastély és park - image description
A Tompai Szent Anna templom, valamint a Rédl kastély és park felvirágoztatása báró Rédl Béla nevéhez köthető, aki miután 1851-ben megörökölte a birtokot, kastélyát átépíttette és oldalszárnyakkal bővíttette, Gerster Károly és Kauser Lipót építészek tervei alapján. 

Tompa

A kécskei gyülekezet a megalakulásától, amit az 1600-as évek elejére tesznek, egészen 1779-ig egy magánházhoz hasonló roskadozó templomban gyűlt össze. 1778-ban Molnár Gergely foglalja el a lelkipásztori állást, és azonnal megkezdi az előkészítő munkálatokat egy új templom építésére. 1779. április 13-án volt az alapkőletétel.

Tiszakécske

Szentháromságtér a Szentháromság-szoborral - image description
Baja egyedülálló és gyönyörű főtere három oldaláról zárt tér, melynek egyik oldala a szabad vízfelületre tekint. A Szentháromság tér sajátossága, hogy lóhereformát kialakítva keresztezik az utak. 

Baja

A Hunyadi u.-i szárny 1869-ben, Haynald Lajos érsek adományából épült, tetején a csillagvizsgáló 1877-ben. Az udvari szárnyat 1886-ban, a Szent István király úti szárnyat 1904-1905-ben építették, földszintjének megnyitása 1980-1984 között történt.

Kalocsa

Szalkszentmárton faluközpont - image description
Szalkszentmárton központjában az épületek környezetükkel együtt védett műemlékek. Az épületekkel körbefogott központot képező tér a felújításokkal, újjáépítésekkel megőrizte évszázados hangulatát, stílusjegyeit. 

Szalkszentmárton

A XVIII. század közepéig a református templom mögött (a mai tűzoltósági épület helyén) állt a Helység Ház.   

Szabadszállás

chevron right

Hírek

chevron left
Magyar Nóra tartja a marketing stratégia bemutatását

2026. 11. 06.

Bács-Kiskun kilépne a „rejtett kincs” szerepéből - konferencián mutatták be a megye marketingstratégiáját

Bács-Kiskun megye 2026–2040 közötti időszakra szóló marketingstratégiája azt a célt tűzi ki, hogy a térség a „rejtett kincs” kategóriából kilépve országosan is vonzó és tudatosan választott desztinációvá váljon, miközben az itt élők kötődése is erősödjön. A Kiskunhalason, a Kincsem Kávézóban bemutatott dokumentum 23 programmal kívánja erősíteni a megye ismertségét, a helyi identitást, a vállalkozások láthatóságát és a turisztikai kínálatot. A konferencia előadói szerint mindehhez nemcsak korszerű marketingeszközökre, hanem szemléletváltásra és széles körű együttműködésre is szükség van.

2026. 11. 06.

down arrow
A sváb-sarki fi200 klub tagja az asztalnál ülve tárgyalnak

2026. 11. 02.

Folytatódott a Sváb-sarki fi200 klub munkája

A császártöltésen tartott fi200 klub üzleti reggelin a Sváb-sarok térségének vállalkozói, termelői és önkormányzati szereplői ismét a helyi gazdasági együttműködések erősítéséről egyeztettek. A tartalom a TOP_Plusz-3.1.1-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, a magyar kormány társfinanszírozásával készült.

2026. 11. 02.

down arrow
A szavazóurnába dobja be egy nő a szavazólapját

2026. 11. 02.

Új elnököt választottak- fi200 klub Bácsalmás

Új elnököt választottak, nemzetközi szintre lépett a közösség, és egy új taggal is gyarapodott a bácsalmási fi200 klub. A legutóbbi üzleti reggeli több szempontból is fontos mérföldkő volt a szervezet életében.

2026. 11. 02.

down arrow

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
chevron right

Turisztika

Design by WEBORIGO